Anyánk szívét örököltük

Ugye emlékszünk Móra Ferenc szüléjére, aki a jégvirágos ablakra rajzolt betűkkel tanította írni fiát? S jól megtanultuk József Attilát, aki késve siratja a mamát. Vagy Petőfit, aki világgá kiáltja, hogy neki van a földön a legszeretőbb anyja. Meg Adyt, aki az anyja szívét örökölte, annak az asszonynak a szívét, aki sóhajtani sem mert, ha fia netalán aludt és álmodott.
Ma sincs ez másként. A közönség soraiban ülők talán nem is gondolnak arra, hogy a vak zongoraművész Érdi Tamásnak, akit a Művészetek Palotájában vagy éppen Londonban megtapsolnak, van valahol egy anyukája is, aki már a jövő évi koncertnaptárt írja tele. Aki mindenhová elkíséri a művészt, és mindig ott áll a függöny mögött. A gyermeki kiszolgáltatottságban élő, huszonhat éves fia közelében.
Kísérje hálás szeretetünk az édesanyák útját!
{p}
Anyai sóhajok
"Hát nekem Érmindszent legeslegelőször az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani sem mer, ha netalán alszom és álmodom" - így idézi meg szülőjét Ady Endre. S valóban, szinte látjuk a keserves verejtékkel megépített Ady-kúriát, ahová hazalátogatott a kicsapongásoktól és betegségtől fáradt fiú. Bár az apja, Ady Lőrinc hajnalonta nagyokat káromkodott az udvaron, úgy kezdte a napot a gazdaságban, az Ides bezzeg lábujjhegyen járt ilyenkor, hogy meg ne zavarja a költő pihenését. "Lelke Bandikája" felnőttkoráig csüggött a szavai szerint poétikus lelkületű, gyöngéd asszonyon, aki a világra hozta. Mi több, Ady abban is bizonyos volt, hogy nemcsak kreol arcát és bús, dióbarna szemét, de költői tehetségét is az egykori "hét vármegyére szóló szépség"-nek, a tizenhat esztendősen férjhez adott árva lánynak, Pásztor Máriának köszönheti. Annál is inkább, mert a poéta anyai nagyapja, Pásztor Dániel is amolyan "versfirkáló ember" volt. Ady Endre így ír magáról: "Az anyám szívét örököltem, s ha sorsomat átkozom, az anyámat átkozom meg: az ő szíve az én szívem."
A bohém költővel bizony még híres ember korában is előfordult, hogy átmeneti pénzzavarában nemcsak lelki, de anyagi támaszt is várt a szerető mamájától. Pásztor Mária még a nem egészen legális dohánykereskedelembe is belevágott, csak hogy a befolyt pénzzel támogathassa lángész fiát.
Az Édes-Ides viszont némi féltékenységgel figyelte kedvenc fia nőügyeit. Így a kitagadással is megfenyegette Adyt, csak hogy elérje, szakítsa meg a botrányos viszonyt, ami egy férjes asszonyhoz, Brüll Adélhoz fűzte. A "héja-nász" azonban dacolt az anyai tiltással, és a szerelmes asszony Léda néven mégiscsak bevonult a költő életébe, s egyúttal a magyar irodalomba.

Két nő közt őrlődve
Ami az anyai féltékenységet illeti, abból kijutott szegény Madách Imrének is, akiről köztudott, hogy két asszony - az anyja és felesége - közt őrlődve szinte menekvés volt neki az írás. Nem sokat tévedünk, ha azt hisszük, hogy Az ember tragédiájának kiszámíthatatlan nőalakját, Évát hűtlenkedő, csapodár és iszákos feleségéről, Fráter Erzsébetről mintázta. Egészen más nő volt Madách édesanyja, Majthényi Anna, a bárói családból származó, művelt és szigorú teremtés, aki élete végéig kordában tartotta fiát.
Anna asszony nélkül, aki korán megözvegyülve egyedül nevelt fel öt árvát, aligha olvashatnánk Madách tragédiáit. Imre ugyanis igen beteges volt - szív- és tüdőbaj, később pedig köszvény is kínozta -, így csak az anyja kitartó ápolásának köszönhető, hogy elvégezte az iskoláit. Majthényi Anna igazi reformkori nő módjára együtt tanult testileg gyöngécske fiával, nemcsak a klasszikus és a modern irodalmat ismertette meg vele, de az idegen nyelveket is.
Madách szenvedett ugyan anyja erős akaratától, ám életének rövid negyvenegy éve alatt csak egyszer lázadt fel ellene: amikor elvette a szabados viselkedésű Erzsébetet. Nem lett jó vége. Az ifjú meny és anyósa nem fértek meg egy fedél alatt, hamar válás lett a házasság vége. Madách magára maradt három gyermekével - és persze az édesanyjával. Drámaírónk csak a dolgozószobájában lelt csendet, s akkor is életének nagy problémáin töprengett. Papírra vetette például Férfi és nő című drámáját, amelyben Héraklész alakjában a nők közt vergődő hőst, azaz valójában önmagát örökíti meg.

Szerelemgyerek vagyok
Akadnak olyanok is, akik a nagymamájukhoz kötődtek szoros szálakkal. Ott van mindjárt Krúdy Gyula, aki Álmoskönyvében titokzatosan ennyit ír apai nagyanyjáról: "Radics Mária, vagy RM jegyez egy kilencvenesztendős, öreg magyar úriasszonyt, aki feljegyzéseit nekem ajándékozta." Nos, ez az RM egykori markotányosné, az író nagyapja - aki Klapka századában harcolt - az 1848-as szabadságharcból hozta haza és vette nőül. Nem csoda, hogy Radics Máriában, a híres álomfejtő asszonyban rokonlélekre talált álmodozó, romantikus unokája.
Hogy is írja a mesékre fogékony Krúdy? "A negyvenéves pesti fiatalember, ha rossz fát tett a tűzre, szokás szerint a nagyanyjához menekült, aki olyan kicsi volt, mint egy borsószem, és nem nagyobb házban lakott, mint a makkdisznó házikója, a Bakonyerdő kellős közepén, egy régi kereskedő városka közelében."
A családtörténethez tartozik, hogy Krúdy apja ugyancsak szokatlanul nősült: egy malterhordó cselédlányt vett el. Már-már regénybe illő, hogy az idősebb Krúdy Gyula csak nyolcadik gyermekük születése után kérte meg élete párja, az egykori szépség, Csákányi Júlia kezét. Író fiuk mégis megértéssel, gyöngédséggel ír az asszonyról, aki világra hozta: "Ha elfelejtettem volna mondani, most vallom be, hogy én: szerelemgyerek vagyok. Anyám szegény pórleány volt. De a legszebb nő, akit valaha láttam. Napsugár és humor jött vele, bár mindig csöndes és kevés szavú volt."

Kései siratók
Sorolhatnánk még a példákat, melyekben összefonódott az anyák és talentummal megáldott fiaik sorsa. Ugye emlékszünk Móra Ferenc szüléjére, aki a jégvirágos ablakra rajzolt betűkkel tanította írni fiát? S jól megtanultuk József Attilát, aki késve siratja a mamát, vagy Petőfit, aki világgá kiáltotta, hogy neki van a földön a legszeretőbb anyja.
Zárja mégis a sort az Egri csillagok írója, Gárdonyi Géza. Az egyszerű, sorsába beletörődő asszonyt, aki hét gyermeket szült, de csak az egy szem Géza maradt életben, Nagy Teréziának hívták. A nevét nemigen ismerjük, ám az író unokája így állít emléket neki: "Gárdonyi édesanyja nemcsak fiának, de írásainak is édesanyja."
{p}
Kiáll minden csapást
Annyi volt az egész gyermek, mint egy fél kiló kenyér meg 25 deka parizer - emlékszem, így mesélt É. Szabó Márta a legkisebb fia születéséről. Azok közül, akik akkor látták a kis Érdi Tamást, kevesen hitték volna, hogy egyszer világhírű zongoraművész lesz az öt és fél hónapra világrajött fiúból, aki egy hibás inkubátorkezelés miatt még a szeme világát is elvesztette. A tehetség azonban ott piskákolt a gyerekben, aki a madárcsicsergést is muzsikának hallotta. Az édesanyja pedig vitte, ahová csak lehetett. Ha kellett, Bécsig elvonatoztak egy zongoraóráért, vagy Torontóba repültek, hogy Tamásnak diplomája legyen. S ne feledkezzünk meg a hétköznapokról sem: a vak fiúnak nemcsak átvitt értelemben kell egyengetni az útját, de a zebrán sem árt átkísérni.
- Anyák napján különös érzés lesz úrrá rajtam - mondja elgondolkodva Márta. - Ilyenkor mindig a középső fiam, Balázs jár az eszemben, aki huszonöt éves korában motorbaleset áldozata lett. Vigasztal azonban, hogy azt érzem, mégis itt van velünk, közöttünk. A két másik fiam szerencsére annyi örömet ad, hogy hiszem, ez a sok jó is csak onnan fentről, Balázstól jöhet... Ennyi csoda ugyanis, ami Tamás és Zsolt körül kering, másképp elképzelhetetlen lenne. Így tudom csak feldolgozni a sorscsapásokat, s így lehetek mégis boldog anyák napján.
Anyának lenni persze csak úgy könnyű, ha ott van mellettem egy apa is a biztonság és a szeretet erejével - teszi hozzá mosolyogva a televíziós újságíró, férjének, Érdi Sándornak is juttatva az ünneplésből.

Szellemi élet a mindennapokban
Egy olyan családban, amilyenbe Horgas Eszter fuvolaművész született, szinte magától értetődő, ha az ember híres lesz. Míg más szülők szédülten hallgatták csemetéjüket a zeneiskolai koncerten, Eszter édesanyja - Levendel Júlia író és szerkesztő - legfeljebb összenézett édesapjával, Horgas Béla költővel, s megállapította: jól fuvolázik a kislány, de hát ez természetes... Nem kell kitűnőnek lenni, csak zseniálisnak - ez a mondás járta Horgaséknál.
- Nálunk mindig hatalmas szellemi élet folyt. Esténként nekünk, gyerekeknek is megengedték, hogy pizsamásan bekuporodjunk a felnőttek közé, s meghallgassuk, miről beszélgetnek apuék mondjuk a költő Csoóri Sándorral vagy az író Konrád Györggyel - meséli Eszter. Olaszos nagycsaládjukban a nők mindig meghatározó szerepet töltöttek be, az édesanya erős, határozott kézzel kormányozta gyermekei életét.
A fuvolista immár két - ugyancsak művészi hajlamokkal megáldott - lányának adja tovább, amit az anyukájától kapott. A nyolcesztendős kislánya szépen hegedül, énekel, és a szavalóversenyekről sem marad távol. A tizenöt éves pedig színésznő szeretne lenni.
- Hétvégente hat-nyolc gyerek is összegyűlik nálunk - magyarázza Eszter -, ilyenkor ugyanis a testvéreim csemetéit is vendégül látjuk. Szerencsére van egy jókora autóm, amibe mindannyian beleférünk, és hacsak tehetjük, hatalmasakat kirándulunk.