Kámforként tűnt el?

Intézményes segítsége nincs annak, aki a gyermeke után kutat - ez a szomorú tapasztalata Strehó Gergő édesapjának. A Szécsényben élő férfi február óta keresi eltűnt csemetéjét. A fiú diszkóba indult a barátjával, ám a nyitást nem volt türelme kivárni, visszaindult - s eltűnt. Az apa természetesen azonnal a rendőrséghez fordult, ám nem jutott vele semmire. Elkeseredésében magánnyomozót is fogadott, ám ő sem jut egyről kettőre. Nem tud miből kiindulni, olyannyira nem indokolja semmi a rendezett körülmények között élő fiú eltűnését. Az apa végül különleges képességekkel rendelkező emberek segítségét vette igénybe - egyelőre szintén hiába. Csupán egy bizonyos a ügyben: Gergőt nagyon várja haza a családja.
Strehó Gergő édesapjával Szécsényben beszélgetek, abban a Nógrád megyei kisvárosban, ahonnan a fiú jó három esztendővel ezelőtt, tizennégy évesen felkerült Budapestre egy gimnáziummal egybekötött focisuliba.
- Mikor beszélt utoljára a fiával?
- Aznap este, február tizenegyedikén, szombaton, amikor eltűnt. Pénteken én hoztam haza hétvégére, ide Szécsénybe. Megemlítette, hogy másnap szeretne visszautazni Budapestre, mert diszkóba mennének a haverokkal. Miért ne engedtem volna el, hiszen Gergő megfontolt, tizenhét éves fiú! Szombaton még itthon elugrott egy gyúró sráchoz, hogy masszírozza meg a lábát, mert úgy érezte, egy kicsit túlerőltette a sporttal. Délután bevittem Balassagyarmatra, onnan indult a busza Pest felé. Akkor láttam utoljára.

Szüntelen rémálom
Most megáll az elbeszélésben az apa, láthatólag egy erősen fájó pontot érintünk. Kis idő múlva összeszedi magát, és folytatja:
- Jóllehet már három éve elkerült itthonról, azért még mindig volt bennem valamennyi aggodalom és fenntartás Pesttel szemben; igaz, túlságosan már nem féltettem, elvégre a fiam a felnőttkor küszöbére ért. Meg aztán az idő előrehaladtával egyre több minden kötötte a fővároshoz is: az osztálytársak, a kollégiumi társak, a haverok.
- Gergő bulizós srác?
- Á! - legyint az apa. - A bajt megelőzően utoljára szilveszterkor volt nagyobb szórakozóhelyen, inkább csak tinidiszkókban fordult meg. De az a diszkó, ahová végül Jani haverjával együtt megérkeztek azon a szombat estén, az bizony kemény hely. Óbudán van, a hajógyári szigeten.
- Kemény hely? - ismétlem kérdéssel az állítását. - Úgy érti, drogosok, maffiózók, rosszlányok tanyája?
- Kemény hely, kemény hely - hajtogatja az apa, és nem akar a részletekbe menni.
- Talán a fiúk összetűzésbe keveredtek valakivel a diszkóban?
- Dehogy! - szögezi le a szülő, aztán megosztja velem, amit már ő is csak mások elbeszéléséből tud. - Éppen zártkörű rendezvény volt, ezért közölték velük: még körülbelül egy órát kell várniuk, hogy elkezdődjék a diszkó. Tébláboltak egy kicsit az előtérben, mígnem a fiam elunta a dolgot, és úgy döntött: visszamegy a kollégiumba. Jani, a haverja maradni akart, de azért úgy látta jónak, ha már együtt jöttek, együtt is távozzanak. Gergő mondogatta ugyan neki, hogy maradjon csak nyugodtan, végül mégis együtt indultak el hazafelé. Ahogy kijöttek a szigetről, Jani megállt pisilni, Gergő továbbhaladt, egész annyira, hogy eltűnt Jani szeme elől. Utána kiáltott egyet-kettőt, de választ nem kapott. Megcsörgette mobilon, ám Gergő nem vette fel. Ezután a haver visszament a diszkóba. Hajnali négy-ötkor újból hívta telefonon a fiamat. A készülék kicsengett, de senki sem vette fel. Jani azt gondolta: Gergő mélyen alszik a kollégiumi ágyában.
- Mikor tudta meg, hogy eltűnt a fia?
- Vasárnap ebéd után próbáltam itthonról hívni, de süket volt a telefonja. Megremegett a lábam, mert rögtön megéreztem, hogy nagy baj szakadt ránk. Gergő ugyanis sohasem kapcsolta ki a mobilját... Tudja, mi jó család vagyunk, szinte óráról órára ismerjük egymás programját. Amikor elindultak a diszkóba, szombat este kilenc óra után, akkor is rám csörgetett a fiam: "Na, apa, indulunk a diszkóba, majd holnap beszélünk." Szóval, vasárnap kora délután rohantunk fel Pestre, találkoztunk Jani szüleivel is, bementünk a kollégiumba, de sehol semmi nyom. Aztán bejelentettük az eltűnést... Rettenetes volt, és azóta szünet nélkül ebben a rémálomban élünk - a feleségem is, én is, meg a kisebbik fiunk is.
{p}
Rejtélyes csörrenések
- Több, mint négy hónap alatt nem történt semmi biztató?
- Az első hetekben különös jelzéseket kaptunk. Meg-megcsörrentek a telefonjaink, de mire felkaptuk volna a készüléket, elhallgattak. Azt gyanítottuk, esetleg fogságban tartják Gergőt, és így próbál jeleket adni. Mert azt teljesen kizártuk, hogy önszántából elmenjen tőlünk, hiszen érzelmileg szorosan kapcsolódik a családjához. De ezen túlmenően is: itt vannak a pattanásra való gyógyszerei, a sportkenőcsei... Elképzelhetetlen, hogy a fiunk egyik pillanatról a másikra megváltozik, lelkileg kicserélődik.
- A rendőrség nem vizsgálta, honnan indították a rejtélyes megcsörgetős hívásokat?
- Sajnos a rendőrség tehetetlen, az ő kezük is meg van kötve. Nincs ugyanis bizonyítva, hogy bűncselekmény történt volna, ezért egyszerű közigazgatási eljárás keretében vizsgálják Gergő eltűnésének ügyét. Vagyis a papírmunkán kívül, aktívan, igazából senki sem foglalkozik a dologgal. Arról nem is beszélve, hogy a közigazgatási eljárás eleve három hónapig tart, ami meghosszabbítható további egy hónappal. Csak hát nálunk már minden határidő lejárt. Magánnyomozót fogadtunk, de egyelőre ő sem jut egyről a kettőre, olyannyira nincs ugyanis ok és indíték a fiam eltűnésére, hogy nem tud miből kiindulni... Egyszerű emberek vagyunk, haragosaink nincsenek. Nincs valódi segítség sem, nincs hatékony intézmény, ahová fordulni lehetne.
- Más lenne a helyzet, ha bizonyíthatóan bűncselekmény történt volna?
- Persze. Akkor például biztosan nem hivatkozhatna a személyiségi jogokra a fiam telefonját üzemeltető mobilos cég. Józan paraszti ésszel végiggondolva az lenne a természetes, hogy az eltűnés után azonnal bemérjék a keresett ember telefonját, megállapítsák, működik-e még, tettek-e bele másik kártyát, ki és milyen titkos számról indított rá és róla hívást. Nekünk három hónap eltelte után adott ki a cég valamit, amivel már semmire sem megyünk. Egyébként a Gergő telefonszámához tartozó üzenetrögzítő még most is működik, hiszen az üzenetrögzítés központilag történik. Megtudtuk: valaki vagy valakik lekérdezték a fiamnak szóló üzeneteket. Ugyanakkor képtelenség elérni, hogy közöljék velünk, milyen számokról, kik voltak ezek a kíváncsi emberek.

Nem voltak részegek
Szégyellősen feszegetek egy kínos kérdést:
- Gergő és Jani nem volt véletlenül részeg?
- Nem. Vettek ugyan egy üveg italt, azt szopogatták, de csak a felét itták meg. Egyébként addig mentem, amíg megtaláltam a taxist, aki a szigetre vitte őket, merthogy a fiúk nem tudták pontosan, hol van a diszkó. A taxis is azt mondta: vidámak, jókedvűek voltak, de nagyon távol álltak a részegségtől.
Ezután arról kezdünk eszmét cserélni az apával, hogy nem létezik annál rettenetesebb, ha egy ilyen nehéz, lélekpróbáló ügyben nincs semmi konkrétan megfogható kiindulópont. Beszélgetésünk alatt az apa többször is elfogódik, de férfiasan uralkodik magán.
- Különleges képességekkel rendelkező emberekhez nem fordultak? - érdeklődöm.
- De igen. Bár én nem nagyon hiszek az ilyesmiben, a feleségem inkább. Kapcsolatba kerültünk látnokkal, jóssal, asztrológussal. Akad közöttük olyan is, aki pontosan behatárolt egy utcácskát, mondván, hogy Gergőnek ott kell lennie, odamentünk, végigjártunk minden házat; se híre, se hamva a fiunknak. Erre azt mondta az emberünk, hogy ők térben és időben eltévedhetnek. Hát, köszönöm szépen: csak térben és időben, csak ebben a kettőben. Ugyan mit higgyek erről? Különben éppen mostanság hívott fel egy látó ember. Ő azért mégiscsak figyelemre méltó, mert elsorolta, hogy Gergőnek el volt törve a csuklója, valamint, hogy korábban gerincbántalommal és Achilles-ín-húzódással bajlódott. Ez mind igaz. Az Achilles-ín miatt Kalocsára jártunk kezelésre fél évig. Na ilyenkor áll meg az ész: honnan tudja mindezt a látó ember? Mindenesetre ő is ígérte, hogy megkeresi a fiunkat, elvégre kámforként nem tűnhet el senki.
Már szedelőzködöm, amikor az apa még elmeséli: olyannyira képtelen az egész helyzet, hogy a környezetük is zavartan viszonyul hozzá. Előfordult, hogy valaki már részvétét nyilvánította nekik. Akaratlanul is nagy döfés volt ez a szívükbe, mert a család nem adja fel, tart, ameddig tart a keresés, csak kerüljön elő Gergő, élve, egészségesen.

Nyomuk veszett
Határozottan cáfolja a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékese azokat a széles körben terjedő mendemondákat, miszerint az utóbbi hónapokban megnőtt volna az eltűnések száma a főváros bizonyos területein - például az Óbudai-szigeten és környékén. A pletykák egyebek között állítólagos szervkereskedelemmel hozzák összefüggésbe az eseteket. Két eltűnésről tud a III. kerületi rendőrség, amely a hajógyári szigethez köthető. Mindkét eltűnt futballista. A tizenhét éves Strehó Gergőnek februárban, a huszonnégy éves Rajnay Zoltánnak június elején veszett nyoma. Az utóbbi fiatalember holttestét június közepén megtalálták a Dunában; bűncselekményre utaló nyom azonban nem volt. Strehó Gergő hollétéről egyelőre nem tudni semmit. Tény, hogy mindkét fiatalember eltűnésének időpontjában a Duna vízállása a szokásosnál lényegesen magasabb volt.