Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Ötvenegy éves férfi vagyok, szívinfarktus miatt leszázalékolva. Jelenleg börtönbüntetésemet töltöm. Számomra a társkeresés őszinteségen alapul. Mégis, ha valaki azt olvassa, hogy "börtön", automatikusan megbélyegez, holott a mai világban, sajnos, nagyon könnyen ide kerülhet az ember anélkül, hogy bűnös szándéka lett volna. Úgy látom, van itt bent annyi jó ember, mint kint rossz. Én nem öltem, nem raboltam, nem bántottam, nem károsítottam meg senkit. Csupán törvény adta jogommal élve oly formában védtem testvéremet, hogy nem tettem vallomást. A gyanú rám terelődött, ítélet született. Testvérem nem bírta elviselni a terhet. Búcsúlevelet írt, amelyben beismerte tettét, majd öngyilkos lett. Ennek ellenére a bíróság - amelynek álláspontja szerint az igazságszolgáltatással nem lehet szórakozni - másodfokon is azt mondta, hogy félrevezettem a hatóságot, jogerős az ítélet. Hát így is lehet börtönbe kerülni.
Régóta próbálkozom olyan társat találni, aki elfogadna, de az a szó, hogy börtön, nagyon riasztó. Valószínűnek tartom, hogy ha elhallgatnám, akkor sikerrel jártam volna már. Én azonban komoly és őszinte kapcsolatot szeretnék, és tudom, hogy egyik hazugság szüli a másikat. Feleségemtől tizenhét éve elváltam, de kapcsolatunk baráti, és számíthatok rá. Mindig Budán laktam, de voltak házaim Somogyban is. Mivel szeretem a vidéket és imádom az állatokat, ezért a jövőben falun vagy tanyán szeretnék élni. Ha kikerülök innen, szükségem lesz egy igaz, őszinte, szeretetreméltó társra. Hátha találok olyan hölgyet, aki rácáfol rossz tapasztalataimra, szívesen vált velem levelet, és akivel szabadulásom után szeretetben, megértésben, békességben, boldogságban élhetjük le hátralévő éveinket.
Köszönettel:
A. Mihály

Kedves Mihály!
Az Ön helyzete annyira sajátos, hogy bár rovatunk alapvetően nem társkeresésre szolgál, mégis közzétesszük levelét. Írása olvastán nagyon sok kérdés maradt bennem. Maradjunk most csak egynél: van-e esélye ilyen körülmények között a vágyott kapcsolat kialakítására, és nem vár-e lehetetlent valakitől? Gondolja végig: a börtönök világa igencsak szigorú, az emberek többsége számára riasztó, zárt világ. Lakói - az esetek nagy részében - valóban törvénytelenséget követtek el. Ha valaki ezt a világot csupán hallomásból ismeri, abban rossz beidegződések, előítéletek élnek róla. Szemére lehet-e vetni bárkinek, hogy egy számára idegen ember kedvéért nem válik nyitottá, nem tudja felszámolni előítéleteit, inkább távol tartja magát? Ezenkívül furcsállhatjuk-e, ha valaki, aki nem ismerte közvetlen közelről az Ön eddigi életét, vagy akire találkozás híján nem hathatott az Ön személyes varázsa, esetleg nem hisz az ártatlanságában?
Megbélyegzés vagy óvatosság, előítélet vagy elővigyázatosság, türelmetlenség vagy puszta kényelemszeretet ez a részükről? Tulajdonképpen a végeredményen nem változtat. Mindenesetre kívánom, hogy legyen valaki, aki rácáfol tapasztalataira. Talán aki átélt már hasonló helyzetet, vagy akinek a környezetében akadt erre példa, tollat ragad Önért. Ha mégsem így alakulna, akkor szabadulása után, személyes találkozások alkalmával talán, ha nem is könnyű, de ennél biztosan egyszerűbb lesz a dolga.
Üdvözlettel: