Hány kancát ér egy leány?

A pusztai élet nem valami változatos - röviden erre a megállapításra jutott több mint száz évvel ezelőtt Brankovics György a mongolokról szólva. Egykor a fél világ rettegett tőlük, régi utazónk ottjártakor azonban már Ázsia legbékésebb népei közé "hanyatlottak".
Télen a család a piszkos, füstös jurtába szorult. A helyszűke miatt mindenkinek ki volt jelölve a maga vacka, amit önkényesen nem változtathatott meg. De nyáron is maximum az hozott változatosságot, hogy a hazatérő nyájakat nagy lármával fogadták. A nők a sajtárral, csészékkel zörögve azonnal hozzáláttak a fejéshez, míg a gyerekek a borjakat meg a csikókat fogdosták össze. A munka után aztán a család apraja-nagyja derekasan fogyasztott a kumiszból. A kancatejből készült ital sokórás "szörpölgetése" után férfi, nő és gyermek részegen szanaszét hevert, egészen hajnalig, mikor is a szokásos zajjal kihajtották a nyájakat.
Kumiszügyben nem sok változott azóta. Néhány évvel ezelőtt Benkő Mihály (akinek képes albumai jelentek meg a belső-ázsiai nomád világról) egy többnapos mulatozásba csöppent. Hogy mit ünnepeltek hosszasan? A házigazda lovai diadalmaskodtak egy versenyen. Reggelente ébresztőként egy vödör erjesztett kancatejet hoztak, s ha az kiürült, újra- és újratöltötték.
A mai napig minden családban sok a gyerek, szinte évente születik egy-egy. Így két-három nemzedék alatt akár százötven fősre duzzad a nagycsalád, amely együtt él és vándorol a téli-nyári szállás között. A gyerekeket az első éveikben nem korlátozzák, azt tesznek, amit akarnak, nehogy isten el találja venni valamelyiket. Az utánzás ösztönös vágyától hajtva szüleiktől ellesik a pásztormesterséget meg a jurta körüli munkákat. A gyermekkor hamar véget ér, hatesztendős koruktól "kiképzett" munkaerőnek tekintik őket. A fiúk ekkor egy övet kapnak, jelezvén: a házasságkötésre alkalmas férfiúnak számítanak. Nem sokkal tizennégy fölött meg is köttetik a frigy.
A megsárgult, régi könyvlapokon az áll, a család feje szabadon rendelkezett a leányok sorsa felett. A kérő tehát az apával alkudott meg a néhány lóból, juhból és marhából álló vételárban. Ha az egyezséget megkötötték, a sámán dolga volt megszentelni a frigyet és az ég áldását kérni rá. Ez időtől fogva a vőlegény szabadon léphetett menyasszonyának selyemfüggönyökkel elkülönített sátorrészébe, a kikötött hozomány felét azonban rögtön át kellett adnia (a másik részét csak a házasság megkötése után). A türelmetlen férfiú gyakran elrabolta választottját, de a vételárat így sem úszhatta meg, a nagycsalád üldözte a tartozás rendezéséig. A meglehetősen ritka váláskor világos volt a képlet: a férjnek az asszonnyal együtt a jószágot is haza kellett küldenie a szülői házba.
A jól bevált szokáshoz manapság is ragaszkodnak.  Legalábbis - érthetően - a lányos szülők. A vőlegénynek napjainkban is meg kell fizetnie a kalimot, vagyis a leendő apósa által meghatározott "állatadományt" a családnak.
A nők napi menetrendje is a régi. A sűrű gyermekáldás miatt folyamatos szoptatás a kicsik három-négy éves koráig. Száraz trágya gyűjtése a tűzhöz. Főzés. Este az állatok fejése.
Mintha megállt volna az idő.