Amit a barátok ezer kilométerről láttak

Néhány évvel ezelőtt történt. Paulinyi Tamás barátja a görögországi Kréta szigetére utazott. Mindketten érdeklődtek a telepátia, vagyis a gondolatoknak az érzékszervek vagy technikai eszközök nélküli közvetítése iránt, ezért elhatározták, hogy kihasználják a távolságot, s egy kísérletet hajtanak végre.
Tamás ekkorra már kialakított egy laboratóriumot annak az épületnek az alagsorában, ahol lakik, hogy telepatikus megfigyeléseket végezzen. A laboratórium két helyiségből áll. Az egyikben az adó személy öt kép közül egy véletlenszerűen kiválasztottat néz tizenöt percen keresztül, a másik helyiségben lévő vevő személy pedig igyekszik kitalálni, mit ábrázolhat az adó által nézett kép. S hogy ne zavarja semmi az összpontosításban, egy ágyon fekszik, ellazul, szemét becsukja, sőt sötétítő szemüveget is feltesz, s közben fülhallgatón keresztül vízesésszerű hangot hallgat. A tapasztalatok szerint ily módon lehet a külvilágot a lehető legnagyobb mértékben kizárni.
A vevő először kimondja, hogy milyen képet nézhet az adó személy, aztán megpróbálja lerajzolni, végül pedig az öt kép közül igyekszik kiválasztani a helyeset.
A kísérleti naplók tanúsága szerint a vevő minden második alkalommal első helyen választja az adó által nézett képet, jóllehet a valószínűség törvénye szerint csak minden ötödik alkalommal kellene ezt tennie.
A telepátia létezése sok egyéb kísérlet mellett ilyen módon is bizonyítottnak látszik.
De működik-e a telepátia nagyobb távolságon is? Tamás ekkor már olvasott az óceánt átívelő kísérletekről, ám személyesen szeretett volna meggyőződni a képesség működtethetőségéről. Ennek az ideje érkezett el a barátja krétai utazásával.
Megbeszélték tehát, hogy egy meghatározott időpontban előbb az egyikük összpontosít öt tárgy közül egyre - amit előzőleg kisorsol -, utána pedig a másikuk, s amikor ismét találkoznak, kiértékelik az eredményt.
A kísérlet azonban csaknem dugába dőlt, Tamás ugyanis egy nappal lekéste a megbeszélt időpontot.
Mit volt mit tennie, összpontosított az ismeretlen tárgyra.
Megérzésből kört rajzolt, aztán még egyet, a kettőt összekötötte, s az egyikből elágazott egy kunkorodás. Leginkább egy hangyára hasonlított a műve.
Most ő nézett körül a lakásban, öt tárgyat keresett, végül a sorsolás során egy ollóra esett a választása. Letette maga elé az asztalra, s összpontosított rá.
Amikor a barát hazaérkezett, összevetették az eredményeket.
A hasonlóság megdöbbentő volt. A barátja egy napszemüveget vett elő. Ha lerajzoljuk, ugyancsak hasonlíthat egy hangyához: a fej és a tor a napszemüveg két üvegéhez, a csápok a szemüveg szárához. A barátja rajza talán még jobban hasonlított az ollóhoz. Ő ugyanis ikszeket és ipszilonokat rajzolt. Ikszeket, amelyekkel elnagyoltan nyitott ollót is lehet ábrázolni.

*

- Miként lehetséges mindez? - kérdezem Tamást. Egy zuglói lakótelepi lakás hetedik emeletén beszélgetünk.
- A lehető leghalványabb sejtelmem sincs - válaszolja. - Abból viszont, ha egy jelenségnek nem ismerjük az okát, még nem következik, hogy nem is létezhet. S hogy a telepátia valóság, azt nemcsak a történet bizonyítja, hanem a kísérleteink is.
Képeket mutat, egyiken egy piramis látszik. Mellette a rajz, amely a vevő személytől származik. A rajzon egy háromszög, amelynek a felső csúcsát külön kiemelte. Van rajta olyasmi is, ami a képen nem látszik, például a Nap, ám némi képzettársítással ez sem idegen a piramist körülvevő sivatagtól. Még megdöbbentőbb a szöveg, amelyben szerepel a piramis és a sivatag szó is.
Hasonló élményeket élnek át azok, akik a klinikai halál állapotába kerülnek. A különbség csak az, hogy az általuk látott képek sokkal tisztábbak és élesebbek. A példánál maradva: nemcsak olyasmit látnak, mint egy napszemüveg vagy egy olló, hanem pontosan azt látják.
- Itt azonban nem egyszerű gondolatátvitelről van szó, hiszen a kísérleteket nem egy időben végeztétek... - jegyzem meg. - A barátod tehát olyan dolgot látott több mint ezer kilométerről, amit te csak órákkal később sorsoltál ki.
- Erre sincs magyarázat - előzi meg a kérdésemet Tamás. - A parapszichológia, amely az efféle jelenségeket kutató tudomány, ezt nevezi prekogníciónak.
Megint csak az élményesek jutnak eszembe, akik gyakran képessé válnak események megjövendölésére, például születések idejének pontos meghatározására.
- A gondolatátvitel, illetve a jövőbeni események megsejtése azonban ellentmond a természettudománynak.
- Nem mond ellent, inkább kiegészíti azt. A fény természetét sem lehet megmagyarázni Newton fizikájával, ehhez már Einstein zsenialitása szükségeltetett, aki megalkotta a relativitáselméletet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Newton tévedett, csak azt, hogy nem tudott mindent.
- A ma embere azonban részekben gondolkodik.
- Éppen ezért hoztam létre egy hároméves szabadegyetemet, amelyben a részeket látó ember felismerheti az összefüggéseket. Azt, hogy a régi filozófiai gondolatok és a mai természettudományos kutatások eredményei nem mondanak ellent egymásnak. Ezért lehetséges, hogy a parapszichológia és a természettudomány is megfér egymás mellett.
(Továbbra is várjuk halál közeli élményt átélt olvasóink leveleit.)