Macskahajsza

Ha három napig etetsz egy kutyát, három évig emlékezni fog rád. Ám három évig is etethetsz egy macskát, három nap se kell hozzá, hogy elfelejtsen - tartja a keleti mondás.
Nekem macskám van.
A kis szőrgombolyagot azért fogadtam be másfél éve, mert valakitől azt hallottam, hogy a cicákkal kevesebb a gond. Az illető tévedett. Esetleg szándékosan vezetett félre, hogy aztán hónapokon át szórakozzon azon, hogyan járom az utcát hajnali háromkor hálóingben, miközben az elbitangolt cirmost hívogatom. S hogyan próbálom - hasztalanul - megszelídíteni a négylábút, "akiről" közismert, hogy mindig a házhoz, és sohasem a gazdájához ragaszkodik.
A macskahölgy éjszakai kiruccanásainak persze nem sikerült elejét venni, így a házi kedvenc hamarosan pocakot eresztett, s már alig tudta felvonszolni magát a padlásra. A kis rafinált ugyanis ott talált kiváló - tökéletesen kutyabiztos - helyet ivadékának. Csak azt nem tudta, hogy hamarosan megérkezik a kőműves, és a nyitva maradt tetőrészt beépíti.
- Befalazzák a macskámat! - vágott belém a felismerés, s tériszonyomat legyőzve létrát ragadtam.
Amikor hős megmentőként felmásztam a padlásra, egyvalamire nem számítottam: az elszánt ellenállásra. Hosszú órákon át lesben álltam, hogy megtudjam, hova bújtatta a kölykét, majd körbe-körbe kergettem a saját macskámat a pókhálós tetőtérben. Akkor még nem tudtam, hogy megpróbáltatásaim csak most kezdődnek.
Tigriscsíkos kedvencem ugyanis kifogyhatatlan furfanggal próbálta elrejteni előlem a kicsinyét. Elég volt résnyire nyitva felejteni az ajtót, ő máris a szomszéd elhagyott fészere felé "vonszolta" a kicsit - én meg árkon és szederbokron át rohanhattam utánuk. Kilátástalannak csak akkor ítéltem a helyzetet, amikor a kert végében magasodó hegynek vágott neki az öntörvényű anyuka, maga előtt lökdösve gyámoltalan, hathetes csemetéjét.
Kész, nem kell több hálátlan háziállat, határoztam el dacosan. Néhány perc múlva halk nyávogást hallottam az udvar felől. Ám nem a bűnbánó egérvadász volt az. A fiam állt a domb alján, s a megtévesztés végett nyarvogva hívta az elveszett kismacskát. Miután a máskor zord kamasz - a szomszédok legnagyobb mulatságára - két óra múlva sem hagyta abba az integetést és csalogatást, megszántam. A derékig érő fűben, négykézláb megközelítettem a kölyköt, és rávetettem magam. Bár összes körmét kieresztette, hogy megóvja magát tőlem, vagyis az életmentőjétől, mégis elcsíptem és becipeltem. A macskamama csalódottan kullogott utánunk.
Összekarmolt lábbal lerogytam a konyhában, mire ismét nyávogás ütötte meg a fülem. A tigrisre hajazó anyuka állt az ajtónál, s ártatlan képpel kikéredzkedett. Mögötte ott toporgott a hathetes, indulásra készen.