Gumipók, csodapók

Menjünk vásárolni a nagy bútoráruházba, parkoljunk le szép nyugodtan az alagsori garázsban; jöjjünk-menjünk; szedjünk össze mindenféle lehetetlen méretű széket, szőnyeget, apró gyermekholmit. Toljunk magunk előtt egy bevásárlókocsit, anyukánkat pedig kérjük meg, hogy a babakocsit egyengesse. Anyukánk ennek örülni fog, mert az unoka a mindene.
Amikor fölmálházva visszatérünk a gépkocsihoz, kezdjünk tanakodni, hogy akkor most hogy is kéne bepakolni a járgányba. Hová fér a hosszú szék, hová menjen a szőnyeg; maradhat-e a gyerek az ülőkéjével a hátsó ülés jobb oldalán? Jöjjünk rá, hogy kissé túlméreteztük a vásárlást, ennyi minden valószínűleg nem fog beférni. Ezt az egyszerű, hétköznapi helyzetet, mely nem különös, nincs benne semmi drámai vagy mulattató, fogjuk föl úgy, ahogyan anya és lánya az efféléket értelmezni szokta: nem dől össze a világ, ha nem fér be minden, legfeljebb visszajövünk délután.
Miközben ezen tanakodunk, feszegetés közben pillantsunk meg egy középkorú férfit, aki nem szentségel amiatt, hogy "két tyúk" miatt nem tud odébbállni, hanem inkább közelebb jön, szemügyre veszi a nem éppen módszeres pakolást, és azonnal munkához lát. A széket ide-oda forgatja, a gyerekülést gyerekestül arrébb teszi, beszíjazza, majd amikor azt tapasztalja, hogy hátul kilóg az áru, óvatosan megkérdi (de persze úgy, hogy gyanítja a választ...), van-e birtokunkban gumipók. Ekkor nevessünk először felszabadultan, ilyesmije egy magyar háziasszonynak miért is volna, mondjuk; a férfi is mosolyint egyet, majd elsétál az autójához, s máris hozza a csodaszerkezetet. A gumipókkal rögzíti a kiálló holmitól be nem csukhatóvá vált hátsó ajtót, megtörli a kezét, és jó utat kíván.
Búcsúzáskor köszönjük meg illedelmesen azt, amit ez az ember értünk tett, cseréljünk vele névjegykártyát, s távoztunkban még felszabadultabban nevessünk.
Amikor hazaérünk és kirámolunk, meg fog csörrenni a telefon. A férfi azt kérdi, szerencsésen megérkeztünk-e. Meg, meg, feleljük újra, hálatelten. Gyorsan kérdezzük meg, mi legyen az ajándékba kapott gumipókkal.
Halk kuncogást fogunk hallani a vonal túlsó végén. Egy ember örül annak, hogy segíthetett.
Amikor ideérünk, nem tudjuk nem azt gondolni, hogy van remény, nem is olyan lelketlen és kemény ez az ország, amelyben élünk.