Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Nagyon szeretném megírni a véleményem a művi meddővé tétel ellenzéséről. Én már nagymama vagyok, de azt a csodálatos érzést, amit az élettől egy anya kap, amikor újszülött gyermeke felsír a szülőszobában, nem lehet elfelejteni. Minden alkalommal, amikor a kisbabánkat édesapjuk kezébe adtam, boldogok voltunk, mert új élet született, ami csak a miénk. Ez az élet legszebb ajándéka. Lehet gazdagság, kincs, de a gyermek mindennél többet ér.
Aki nem lesz édesanya, az nem lesz nagymama sem, pedig annak is boldogság lenni. Az én unokáim gyakran megölelnek, és kérnek: "Mama, mesélj!" Miután megtanítottam egyiküknek a kisiskolás koromból hozott versikét, boldogan újságolta, ötöst kapott érte, és büszke volt, hogy a mamája tanította rá. Az érettségiző unokám pedig így szólt: "Mama, nekem már a magam útját kell járnom, de te az én mamám maradsz."
Ezeket az örömöt és boldogságot adó szavakat nem kapja meg, aki nem szül gyermeket. Ne hagyják, hogy az élet legszebb ajándékát elvegyék!
Tisztelettel:
Anna néni

Kedves Anna Néni!
Leveleiből annyi báj sugárzik, hogy minden alkalommal szívesen olvasom és osztom meg tartalmukat az Olvasókkal. (Többen szerették volna már felvenni Önnel a kapcsolatot, de mivel a címét nem árulta el, így a leveleket sem tudtuk továbbítani.) Szóval ismét azt kell írnom: igaza van. Szerencsére most már tapasztalatból mondhatom, hogy a gyermek tényleg nagy csoda, igazi áldás, nevelése pedig kalandosabb, ugyanakkor szigorúbb is, mint bármiféle iskola. Ez az iskola következetesen tanítja a szülőt: türelemre, önfegyelemre, toleranciára, de leginkább önzetlenségre és kicsit talán még önfeláldozásra is.
A vizsga pedig kemény: gondoljunk csak arra, hogy mindezt hány elkallódott élet vagy - e rovatnak is gyakran témát adó - megromlott szülő-gyerek viszony bizonyítja. Ha viszont végzetesen nem rontjuk el, tényleg egyedülálló csodát kapunk cserébe.
Hogy az új élet csak a miénk, azzal azért vitatkoznék. Osztozunk rajta (ha ez a birtoklási viszony egyáltalán helytálló) az első perctől kezdve, elsősorban önmagával, később a barátaival, a társával, az új családjával, vallásos emberek körében a jó istennel.
Azt is írja, a gyermek az élet legszebb ajándéka. Ennek az ajándéknak az értékét azonban csak az tudja felmérni, aki részesül benne - szerencsére. Mert így legalább nem szenved még erősebben az, aki akarata és minden küzdelme ellenére marad gyermektelen. És éppen ezért veszélyes - életkortól függetlenül is - az a beavatkozás, mely visszafordíthatatlanul veszi el egy nőtől a gyermekvállalás lehetőségét.
De itt is, mint az élet minden területén, a jogi szabályozás mellett - ami legyen szigorúbb vagy megengedőbb - elsősorban az egyéné és a környezeté a felelősség. Nem hinném, hogy bárki, aki kiegyensúlyozott családi légkörben nő fel, egy pillanatig is komolyan fontolgatná a művi meddővé tétel eshetőségét. Még akkor sem, ha pillanatnyilag nem szeretne gyermeket.
Üdvözlettel: