Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Szeretném tudatni Önnel és az olvasókkal, hogy a "Kinek mondjam el?" rovat segítségével sikerült társra találnom, méghozzá nem is akármilyenre! Aki annak ellenére, hogy mozgássérült, olyan erővel és akarattal rendelkezik, amitől sokkal többet találtam meg benne, mint bárki másban. Modora, önzetlensége, odaadása, szeretete és türelme, valamint őszintesége mellett eltörpül a kis testi hiba. Ezúton üzenem mindenkinek, hogy a mozgássérültség észrevétlen marad amellett, amit egy ilyen társ nyújtani tud. Bennem sohasem volt előítélet, hiszen ismeretségi körömben is van olyan, aki mindkét lábát elveszítette, mégis normális családi életet él, ráadásul villanyszerelőként dolgozik, és bizony még létrára is mászik. Volt már arra is példa a világtörténelemben, hogy tolókocsiból irányítottak egy országot. Én is le vagyok százalékolva szívinfarktus miatt. Ez pedig bárkivel megtörténhet a mai rohanó, stresszel teli világban. Vagy ha netán szeretett és egészséges párunk egy balesetben elveszítené a lábát, akkor már nem is szeretnénk tovább?! Legyen példa mások számára, hogy egy mozgássérült hölgyben találtam meg egyszerre mindazt, amit csak tíz nőben lehetne külön-külön. Szeretnék Önnek köszönetet mondani azért, hogy ez a kapcsolat létrejöhetett, és ha igényt tart rá, sorsunkról a későbbiekben is tájékoztatom.
Köszönettel:
A. Mihály

Kedves Mihály!
Kár, hogy az újságban nem lehet felkiáltani, különben most mindenki egy lelkes "Ejha! Trallalá!"­t hallana. Vagyis: nagy örömet szerzett levelével. Sokszor elgondolkodom, hogy a rovatban megjelenő válaszok vajon milyen reakciókat váltanak ki a levélírókban? Hogy ezen a szűk kis felületen megjelenő gondolatok, vélemények, esetenként tanácsok segítenek-e valamicskét? Befolyásolják-e bármilyen szinten is azok életét, akik megtisztelnek a bizalmukkal? Egyetértenek? Elgondolkodnak? Vitatkoznak? Szerencsére sok visszajelzés érkezik, és ez mindig erőt ad. Az Öné különösen, mert ebben az esetben egy emberi kapcsolat lett az eredmény. Nagyon remélem, hogy a fenti sorokat nem csak a kezdeti hév mondatja Önnel. Ahogy számolom, nagyon rövid idő telhetett el megismerkedésük óta, egy párkapcsolat megítéléséhez pedig néhány hónap nagyon kevés. Az alapok azonban, úgy tűnik, megvannak. Ami pedig így indul, ilyen erős érzelmi töltettel, ott remélhetőleg nem marad el a hasonló folytatás sem. Kívánom, hogy tudják megőrizni ezt az érzést, alkossanak boldog, egymást feltétel nélkül szerető, a környezetük szívét melengető párt, közös jövőjüket pedig ebben a szellemben építgessék tovább! A folytatásról szóló beszámolóját - azt hiszem, az olvasókkal együtt - izgatottan várjuk.
Üdvözlettel: