Takaros folt kerestetik

Hajdan volt a fonó vagy a közös, csiklandós nevetésbe forduló kukoricafosztás. Ha a leány meg a legény itt sem talált egymásra, akkor biztosan akadt egy korosodó nagynéni, aki szívesen irányította a szerelmi szálak szövögetését. Olyannyira, hogy még az özvegyembereket meg a megesett lányokat is kiházasították valahogy.
Jó néhány nép körében egyenesen profi házasságszerzők bonyolították a frigyeket, igaz, ők inkább a boldogító igen gazdasági hasznát tartották szem előtt, s nem az érzelmeket. A törököknél maga az anyós szemelte ki fia jövendőbelijét, akit előzőleg alaposan megvizsgált a fürdőben - ott ugyanis nem rejthették lepel alá az ara esetleges testi hibáit.
Manapság viszont nemcsak a kommendáló asszonyok hiányoznak, de a közösségi élet bevált alkalmai is. Az elvált, társtalan asszony, aki legutóbb lánykorában flörtölt a nőnapi vállalati ünnepségen, most legfeljebb a brazil tévésorozatokban bámulja meg a férfiakat. S közben azon restellkedik: most siessen első randira, túl a negyvenen, ötvenen? A lélek ismerői szerint sem a bezárkózás, sem a túlzott rámenősség nem vezet eredményre. Legjobb, ha nyugalommal vértezzük fel magunkat, s nyitott lélekkel járunk az emberek közt.
Embervásár - akad, aki így fitymálja a társkereső irodák meg a világhálós oldalak "felhozatalát". E helyeken úgy keresnek partnert, mint ahogy kocsit választ az ember. Legyen diplomás, módos, jóképű... Nem csoda, hogy mindenki gazdagnak, szépnek vagy legalább néhány kilóval könnyebbnek kínálja magát. A rutinos párvadászok szerint akad randihely, ahol megállapodott házasok hirdetik magukat egy-egy lopott óra reményében. Sőt olyan is akad, ahol felszentelt katolikus pap keres "testi-lelki" társat, elárvult özvegynek füllentve magát...

Háromperces randevú
Új világdivat, amely már hozzánk is begyűrűzött: villámrandi három percben. A következőképpen zajlik: a regisztrált vendégek találkoznak egymással. A hölgyek külön asztalnál ülnek, a férfiak pedig fejenként három percet kapnak arra, hogy felkeltsék a nők érdeklődését. Így egy óra alatt akár több tucat férfival is összeismerkedhet a magányos vadász(nő)...
Ugye, nagyon ostobán hangzik? Hiszen józan ésszel hogy is számíthat arra bárki, hogy akár futólag is megismerjen egy másik embert? (Arról nem is beszélve, hogy elég megalázó lehet a férfiaknak három perc után továbbkullogni.) És mégsem akkora butaság, mint első hallásra gondolnánk. Mivelhogy tudományos alapja is van.
Amerikai kutatók, a pennsylvaniai egyetem pszichológusai egy villámrandikat szervező céggel együttműködve összesen 10 526 névtelen egyedülálló ismerkedési szokásait vizsgálták a gyors randevúk során. Azt figyelték meg, hogy valójában pontosan elég a három perc! A legtöbb nő már az első percben tudta, hogy melyik férfi érdekli. Ennyi idő alatt nem lehet megismerni egy férfi gondolkodásmódját, intelligenciáját, politikai és vallási nézeteit, de ahhoz éppen elegendőnek bizonyult, hogy a fizikai vonzalom felébredjen. Vagy éppen örökre kizáródjon. Később persze minden bonyolódik, s akkor már nem elég az ösztönös tetszés. De addig... Ez a kutatási eredmény ugyanakkor megerősíti azt a sok kétkedés övezte meggyőződést, hogy igenis, létezik szerelem első látásra.

Bogaras a bogaram
A férfinak a nőt, a nőnek a férfit nehéz megérteni és kiismerni. De minden attól jó, hogy mások vagyunk. Pár elhallott gondolat arról, amit érdemes a férfiakról tudni ahhoz, hogy könnyebben szót értsünk velük, amennyiben hosszú távra tervezünk.
Féltékenységet és gyanakvást vált ki belőle, ha erősen szimpatizálsz a legjobb barátjával, szomszédjával vagy munkatársával; ha nem tudsz elszámolni az időddel; ha kihívóan öltözködsz; ha rendre elutasítod, amikor közeledik; s ha túl sok olyan telefonhívást vagy sms-t kapsz, ami fölött nincs kontrollja.
Pánikba esik, ha betegségről, kórházról, pénztelenségről, munkanélküliségről, nemi szerve vizsgálatáról, esetleg sérüléséről esik szó; s ha nem tudja, teherbe estél vagy sem.
Dühbe gurul, ha kérdéseket teszel fel tévénézés, ultizás, horgászás vagy újságolvasás közben; ha nincs csend étkezés alatt; ha rendetlen a lakás; ha nem főzöl rá; ha akkor is lelkizni akarsz, amikor pihenni szeretne; ha sír a gyerek és nem tudod megnyugtatni; ha nem talál vasalt inget, nadrágot vagy tiszta zoknit és fehérneműt; ha sokat késel vagy el sem mégy a megbeszélt randevúra; s ha órákon át nem szólsz hozzá.
Szakítást, netán tartós állóháborút fontolgat, ha nem bízol benne; ha folyton féltékenykedsz; ha nem hiszed el, amit időtöltése igazolásaként állít; ha összehasonlítgatod férfiasságát korábbi partnereddel; ha előző házasságából hozott gyerekeit nem fogadod el; ha bevallod, hogy nem szereted; ha nem tudsz alkalmazkodni intelligenciájához, netán igénytelenségéhez, ártatlannak hitt rossz szokásaihoz.

Múzsaleső albérlő
"Ötvenes, alig használt zsák harmincas, takaros kis foltját keresi" - ezzel a hirdetéssel vágyta megtalálni élete új párját Janó, a könyvtáros. Pontosabban hajdani könyvtáros, a falusi bibliotékát ugyanis nemrég bezárták, s barátunkat szélnek eresztették.
Hogy a baj ne járjon egyedül, Janó neje, aki az elmúlt harminc évben több bajban, mint jóban állt ura mellett, feladta a harcot. Ráébredt ugyanis, képtelen leszoktatni emberét arról, hogy időnként mélyen a pohár fenekére nézzen. A vékonydongájú férfi előbb csak irodalmi hevületből - a könyvtárban szokásos irodalmi estek méltó befejezéseképp - italozott, később viszont, miután egyéb elfoglaltsága nem akadt, mindennapi időtöltésévé vált, hogy a söntés falát támassza.
A kijózanodás keserű pillanata volt Janó számára az az este, mikor neje bejelentette, beadja a válópert. Hősünk azonban megrázta magát: fényképet kerített - nyakkendőset, jó tizenöt éve készültet -, s a világhálón feladta a fönti hirdetést. Nem is baj, végre megtalálom az Igazit, dörmögte magában. Lelki szemei előtt megjelent egy kecses, karcsú leányzó, aki ezentúl beragyogja az életét. S persze elmosogatja utána a poharakat...
Már azt is elképzelte két sör között, hogy arájának kék lesz a szeme, mint a pultos Jolikának. Csak épp karcsúbb lesz, s nem üt a kezére, ha a dekoltázsa felé nyúlkál. Vágyálmai olyannyira elragadták, hogy sorra rázta le azokat a duci, anyáskodó negyvenes nőket, akik vacsorameghívással ostromolták a világhálón. Janó esténként - bár már ráéhezett egy igazi, házi körömpörköltre - egyedül vackolódott el kicsi szobájában, s verseket írt jövendőbelijének. Egyre hosszabbra nyúló alkotásait feltette az internetre. Majd várta, hogy a múzsa - legalább utólag - belibegjen az albérletébe...

Tizenhárom ükunoka
A történet abból a korból való, mikor a legények már annak is örültek, ha egy-egy mezítelen csukló vagy nyak kikandikált a súlyos női öltözet alól...
Ezerkilencszáztízet írunk. Egy csapat ifjú mókázik a kupéban, a közeli városba igyekeznek színielőadást nézni. Egysoros, sötét öltönyük alatt vakítóan fehér ing, gallérjuk frissen keményítve. Így mutat a századforduló tájékán divatos, apró, csíkos csokornyakkendő igazán! A fiatalok a várható élményeket latolgatják. No nem annyira a színdarab, inkább a közönség sorait remélhetőleg nagy számban szépítő-színesítő ifjú leánykák vonatkozásában.
Tréfáiktól csupán egyikük, egy komoly tekintetű, sudár legény tartja magát távol. Sűrű szemöldöke alól - társai bolondozásával mit sem törődve - merengve szemléli a tovatűnő tavaszi tájat. Büszke gyerek - tartják róla, de hát Istenem, ő a falu friss diplomás kántortanítója. A színielőadás kezdete előtt, a városi olvasókörben sem tesz másképp, ott is félrehúzódik társaitól. Végül mindannyian helyet foglalnak: elöl a leányok, hátul az ifjak - ahogy illik a kilencszázas évek elején. Igen ám, de ültetési rend ide vagy oda, a kíváncsi leányfej forgathatóságát nem béníthatja semmiféle előírás. Így hát a csitrik tekergetik is bebugyolált nyakukat, hol jobbra, hol meg balra, hogy tekintetükkel végre megbabonázhassák a nekik való tüzes szempárt. Csak egyetlen leány tartja dúsfonatú fejecskéjét egyenesen, mintha szépen szőtt, fodros ruhájának magas nyaka akadályozná az elfordításában. Kuncoghatnak körülötte csalfaszemű barátnői, mozdulatlan marad, akár egy kecses baba. "Ő lesz a feleségem" - suttogja maga elé a kántortanító. Ma tizenhárom ükunoka áldja ezt a pillanatot.

Rontás
Verőfényes szeptember volt. Langy szél lengett át a falun, gyümölcsök terhétől roskadoztak a fák az udvaron. A nyári konyha mellett befőttet tettek el az asszonyok télire. Odébb, a rézüstben nagydarab ember keverte a szilvalekvárt. Lentebb, a kert végében, hajnal óta tartott a szüret. A család apraja-nagyja mind ott szorgoskodott Tódor Zsigáéknál.
A házigazda szemlátomást egészséges, keménykötésű, piros arcú ember. Orra alá apró fekete bajusz bújt, haját tüskésre nyírva viselte. Zsiga jó gazda módjára, szép szóval irányította az embereket, s rendre kínálgatta őket, hol szilvapálinkával, hol forralt borral, hol meg tepertős pogácsával. Majd megunta az asszonynak való sürgölődést, gumicsizmát húzott, és ment maga is a szüretelők közé. Öreganyja kedvenc nótáit dudorászta, miközben elégedetten nyiszálta metszőollójával a hatalmas fürt szőlőket, melyek ifjú kora óta a testes nők dús keblére emlékeztették. Tódor Zsiga több mint harminc esztendeje ugyanazzal a lendületes mozdulattal emelintette fel mennykő nehéz dézsáját a gyűjtőkocsira. Most azzal a hirtelen mozdulattal, ahogyan lendítette, derékszögben maradt köpcös teste. Szeme szikrákat szórt a kíntól, elöntötte a forróság. Ahhoz sem volt ereje, hogy segítségért kiáltson. Előbb viccelődtek vele a komák, majd, amikor észbe kapták, hogy nem tréfál, a segítségére siettek. Talicskára tették, és tolták fel a házhoz, ott nagy óvatosan beültették a kipárnázott kerti nyugágyba.
A házigazda világéletében szívós ember volt, bár jól tudta, sérvre hajlamos a gerince. Orvoshoz persze nem járt, azt felesleges időpocsékolásnak tartotta. Valóban nem is lett volna ideje: hétköznap hajnalban vonatra ült, s a hajdúsági faluból Budapestre vonatozott, ahol hajógyári szakmunkásként kereste a kenyérre valót. Este pedig vissza. Legjobban mégis a gazdaságát, a jószágait és persze a családját szerette.
Tódor Zsiga hitte is, meg nem is, ami vele történik. Összeráncolta a homlokát, komoran meredt maga elé. Kínozta a fájdalom, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság. Julika, a felesége, aki évek óta rokkantnyugdíjasként tengeti keserű életét, ecetes borogatást tett férje derekára, féltucatnyi kendővel bebugyolálta. A mellére frissen forrázott káposztalevelet rakott, ahogy anyósától tanulta, hogy enyhítse ura mellkasi szorítását. A férfi intett a kezével, hogy elég volt a babusgatásból, menjen dolgára az asszony. Zsiga kemény tekintettel bámulta az egészségeseket, a fiatalokat és a véneket, akik nyugodtan, kacarászva jártak-keltek, kezük alatt égett a munka. Gazduram pálinkával öblögette a torkát, s mivel orvost nem engedett magához, fájdalmát is ezzel enyhítette. Félbódult állapotában régi emlékek tolultak elő, mint valami időutazásban.
Zsiga két feleséget temetett el; a harmadik, Julika két lányt szült neki, csakhogy nem bírta az otthoni bezártságot, ezért visszament a vasúthoz pénztárosnak, amikor a második lány féléves lett. Zsiga nem esett kétségbe, gondolta, na majd ő megmutatja az asszonynak, hogyan kell gyereket nevelni és háztartást vezetni. Beadta gyes iránti kérelmét a hajógyár személyzeti osztályára, s ezután három évig gyesen maradt a lányaival. Hajnalban kelt, fél kézzel mosott, főzött, takarított, a másikkal vagy a babakocsit ringatta, vagy ölében tartotta sírósabb lánykáját. Piacra is velük járt, sőt a földekre is magával vitte gyermekeit. Itt, a kerti nyugágyban, bódult állapotában, egy takaros kecske is felrémlett előtte. Az volt Rozi, a teje miatt vette hajdanában a szomszéd Szabóéktól. Zsiga ezután mindennap kecskét fejt, majd forralás után a cuclisüvegbe porciózta a lányok napi tejadagját. Fölöttébb büszke volt magára. És akkor is, amikor a falu boszorkányának rontását elűzte szeme fényeiről. Böske állítólag a tekintetével rontotta meg a két karonülő Tódor lányt. Zsiga ekkor sem tétovázott. Futott haza, hogy rögvest levegye a rontást róluk. Öreganyjától tanulta, hogy a szőke kislyányért kilenc, a barnáért három cirokszálat kell elégetni, s a hamuval keresztet kell vetni kezecskéjükre, lábacskájukra. Így is tett, s ezzel meg is nyugodott. A maradékot pedig befőttesüvegbe szórta, s este a feleségével széthintették a gyerekszoba négy sarkába. Így ment le a rontás a kicsikről. Legalábbis ebben a hitben él a mai napig Zsiga és Julika.
Emberünk rosszul ébredt kábaságából, azt sem tudta, hol van. Deréktól lefelé semmit sem érzett, azt sem vette észre, hogy maga alá vizelt. Julika ült mellette a mentőben; hosszú napokig a kórházi ágy szélén is.
Az idei szüret tehát Zsiga nélkül múlt el. Amikor újra lábra tudott állni, s az ablakhoz csoszogott, azért fohászkodott a jó istenhez, vegye le ezt a rontást róla, s engedje újra járni.

Válassz arcforma szerint!
Arcunk formája is árulkodik tulajdonságainkról. Egy elmélet szerint érdemes az arcunk alapján társat választanunk.
Víz típus - a vállalkozó kedvű
A gömbölyded Víz típus nem feltétlenül kövér, de arca kerek és husis. Kíváncsi az újdonságokra, jó társasági ember, jó kedélyű, megbízható. Szeret nagyvárosban élni, ért a pénzszerzéshez. Családja szeretetében él, mint hal a vízben. Ideális társa: az Arany.
Fa típus - a romantikus
Nagy, csontos, de nem sovány, kicsit szögletes és keskeny az arca. Gyakran saját világába menekül vissza. Szereti a mélyenszántó beszélgetéseket. Makacs, de nem igazán célratörő. Túlságosan érzékeny. Párkapcsolatában mindennél fontosabb a lelki összhang. Ideális társa: a Víz.
Föld típus - a tervező
Jó izomzatú, könnyű csontozatú, karcsú és vékony. Ilyen az arca is. Páros lábbal áll a földön. Szereti a biztonságot, munkahelyet és lakást csak ritkán cserél. Lassan és körültekintően építi fel magánéletét, partnerválasztáskor is elsősorban az eszére hallgat. Egyszerűen csak boldog akar lenni. Ideális társa: a Tűz.
Tűz típus - a csapodár
Vékony csontozatú, magasságához képest a feje inkább kicsi. Jó alakú, nincs rajta súlyfelesleg. Nyughatatlan szellem, szikrázik az energiától, állandóan valami újításon töri a fejét. A szerelemben izgató ötletei lehetnek. Csapodár, ezért megbízható, hűséges társra van szüksége. Ideális társa: a Fa.
Arany típus - a szerencse fia
Nem túl sovány, de nem is gömbölyded. Tökéletes a teste és szép az arca. Remek külsejének köszönhetően van önbizalma, mindenütt felfigyelnek rá. Született mázlista. Sokra viszi az életben, mert minden típusnál alkalmazkodóbb, jó vele dolgozni és élni, jó a humora, nagyon népszerű. Ideális társa: a Föld.

Az összeállítást készítette:
Palágyi Edit, Ujlaki Ágnes, Balogh Mária, Kemény Krisztina