Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Egyik éjjel egy magányosokról szóló éjszakai adást hallgattam a rádióban. Jól eltöltöttem mellette az időt, megnyugtatott, hogy nem csak én vagyok ilyen helyzetben. A műsor végén azonban, hajnali négy óra előtt, előkerült a fülnek és léleknek egyaránt kellemetlen előadásával egy férfi. Harmincöt évesként mutatkozott be, elmesélte, hogy édesapja hetvenévesen halt meg, de anyai és apai nagyszülei kilencven évig éltek. Egyik nagyapja orvos volt, nagymamája pedig híres színésznő. Ő maga egy évig idősek klubját vezetett. Mindenféle buta, ostoba embereknek festette le az időseket. Nagyon felháborodtam az előadásától.
Nem is tudom, hogyan írjam le a véleményem róla, mert én is idős vagyok, hetvenöt éves elmúltam, nagyon sok balesetet szenvedtem, a fejemet is gyakran érte ütés, így hát én is a buták és ostobák soraiban érzem magam. De ez az öregeket leszóló, fennhéjázó fiatalember se bízza el magát, mert még túl fiatal, és nem tudhatja, hogy az isten mit ad neki élete során! Sok mindent beszélt volna még, de nem hagyták, mert a műsoridő lejárt. Azt mondják, minden jó, ha a vége jó. Hát, véleményem szerint - és talán más hallgatók is így vélekednek - ennek az adásnak nem volt jó a vége...
Maradok tisztelettel:
K. Józsefné

Kedves K. Józsefné!
Jó lenne, ha az a bizonyos fiatalember olvasná a fenti sorokat, és rádöbbenne, mekkora a súlya a kimondott szavaknak. Talán ha egy pillanatra átérezné az Ön megbántottságát vagy ha tudná, hogy előadása miatt valaki álmatlanul forgolódik az ágyában (talán többek is), legközelebb jobban meggondolná, mit beszél.
Persze az is lehet, hogy nem a rossz szándék vezette. Talán csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az öregség nem feltétlenül egyenlő a testi-szellemi nyomorral. Van két, nagyon különböző embertípus: az egyik okkal, ok nélkül panaszkodik, a másik ellenben még bajban is csak annyit mond: "Köszönöm, a körülményekhez képest jól vagyok." Elképzelhető, hogy a fiatalember az előzőeket bírálta, és csupán bátorítani, felrázni akarta az idő múlásától megfáradt, sorsukba beletörődő embereket. Az is lehet, hogy valamilyen indulat fűtötte hozzászólását vagy egyszerűen csak félreérthetően fogalmazott.
Bárhogy is történt, a végeredményen nem változtat. Megbántotta Önt és Önnel együtt valószínűleg sok más sorstársát. Beleesett abba a hibába, amibe oly sok fiatal: az ítélkezés hangján mondott véleményt olyan helyzetről, amelyről saját magának még nincs tapasztalata. Ha ezt tényleg olyan ordenáré módon tette, ahogy Ön írta, akkor arra nincs mentség. Sajnos az élőműsorok a közvetlenség varázsa mellett sok visszaélésre is lehetőséget adnak. Remélem, ez a rossz tapasztalat nem vette el a kedvét a további rádiózástól. Fogja úgy fel, hogy a rádió is csak olyan, mint egy barát: időnként akaratlanul is megbántja az embert, de alapvetően kellemes társaság.
Üdvözlettel: