Térkép jár a sérv mellé

Péntek reggel van, piaci nap. A siklósi kórházban ilyenkor különösen nagy a forgalom. Családostul érkeznek a betegek, a környéken, főleg a romák körében, ez így szokás. De meddig? - adódik a kérdés, miközben a gazdasági épület felé veszem az irányt. Ha elfogadják a törvénytervezetet, a kiskórházaknak osztozkodniuk kell a régiókra kijelölt betegágyakon. Elképzelhető, hogy némelyikük a jelenlegi aktív betegágyak helyett krónikus betegágyakat kap csupán, ami azt jelenti: megszűnik jelenlegi szerepköre, és - sarkosan fogalmazva - elfekvőként vagy rehabilitációs intézményként működhet tovább.
Az emeleten összeült már a kórházvezetés: Kanizsai István kórházigazgató, Atárdicsné Konrád Valéria gazdasági igazgató, Lakatos József orvos-igazgató és Mihaiu Gabriella intézetvezető főnővér.
- A túlélésért küzdünk. Számos stratégiát kidolgoztunk már. Mátrixkórházként működnénk tovább, amelyben a betegek ápolási igényük szerint helyezhetők el. Itt más-más kórteremben fekszik az enyhe és súlyos beteg. Ez a kórháznak is jó, mert rugalmas, tehát nincs rögzítve, hogy tíz vagy húsz sebészeti férőhelye van, és költséghatékony. Régóta készen állnak a kórház teljes rekonstrukciójára vonatkozó tervek is, de a bizonytalan helyzet miatt egyelőre a fiókban maradnak.
Hallgatom a bizakodó mondatokat, nézem az elszánt arcokat.
- És ha mégis csupán krónikus ellátásra kapnak lehetőséget? - kérdezem.
- Egy ilyen döntés száztizenkét éves hagyomány végét hozná el, nyolcvanhárom település ötvenezer betegét hagynánk sorsára, és összeomolhatna a járóbeteg-ellátás is.
Siklós térsége - ahogy az orvos igazgató mondja - sajátos társadalmi-kulturális képződmény. Aki nem járt még az országnak ebben a szegletében, el nem tudja képzelni, milyen állapotok uralkodnak a kórházhoz tartozó, halmozottan hátrányos helyzetű ormánsági falvakban. Düledező házak, kukoricakóróval összetákolt gazdasági épületek, bezárt nagyüzemek, utcán ücsörgő, munka nélküli emberek.
- Kutatásaim szerint rendkívül alacsony e családoknál az egy főre jutó helikopterek száma - mondja keserű humorral Lakatos doktor. - Mi lesz velük, ha még a kórházat is kiveszik alóluk? Kerékpáron Pécs elég messze esik, különösen, ha nem egészséges ember tekeri a pedált... Van olyan, hetvenéves betegünk, aki faluja határát csak Siklósig hagyta el. Egy pécsi kórház nálunknál tízszer nagyobb költséggel gyógyítaná meg, csak azért, mert kiszakították megszokott környezetéből.
Aláírásgyűjtésről, az állam beperléséről szó sem esik, azt meghagyják a politikának. A beszélgetést követően körbevezetnek a kórházban, megmutatják, milyen fejlesztéseket hajtottak végre mostanáig. A belgyógyászaton Kóczán Zsuzsanna rendel. Négy éve dolgozik a kórházban, ennek előtte tizenhét évig olyan intézmény alkalmazta, amelyet szintén egy tollvonással szüntettek meg. A doktornő lendületesen, vidáman beszél:
- Nem látszhat meg rajtunk, hogy baj van. A betegre oda kell figyelni, mosolyogni kell. Az előbb adtam valakinek időpontot január 26-ára. Én optimista vagyok.
A folyosón két hölgy várakozik, egyikükkel szóba elegyedünk:
- Tésenfáról jöttem - mondja Kőszeginé Nádor Zsuzsanna. - Katasztrófa lenne, ha megszűnne a kórház. Pécsre bejárni majdnem lehetetlen, két autóbuszjárat kell hozzá, és anyagilag sem mindegy, ezerkétszáz forint oda-vissza. A falumban sok az idős ember és az olyan család, amelyben nincs gépkocsi. Ha valami baj van, mi a garancia, hogy időben ellátást kapunk?
Kicsit arrébb, a belgyógyászat négyes számú kórtermében négyen fekszenek. Amikor megtudják, mi járatban vagyok, azonnal elmondják véleményüket. Ők ugyan nem mennének Pécsre, nincs is nagyon mivel. Ráadásul itt környékbeliekkel találkoznak, akikkel sok a közös téma, gyorsabban telik így az idő. A lelkemre kötik, írjam meg azt is, mennyire elégedettek az orvosokkal és a nővérekkel. Egyikük kijelenti: a hozzáértés mellett a kedves szó többet ér bármilyen pirulánál. Másikuk csak legyint: az a baj, hogy a kisemberek hangja nem ér oda föl...
A kórházi körút itt véget ér, de távozáskor ismét összefutok a doktornővel.
- Ha két perccel előbb jön, hallhatta volna a kisebbségi önkormányzathoz tartozó betegem véleményét - mondja. - Ő úgy köszönt el: "Doktornő, ha tüntetni kell, csak szóljanak, mi jövünk!"

Három a kórház
Kilencezerrel kevesebb kórházi ágyat támogatnak a jövőben, a megmaradóknak pedig az eddiginél jobb szolgáltatást kell nyújtaniuk. A kórházakat három kategóriába sorolják majd: a kiemelt kórháznak ötvenöt, a területinek harminc, a járóbeteg-központnak pedig húsz kilométeres körzetben elérhetőnek kell lennie minden állampolgár számára. Ezáltal a könnyebben kezelhető betegségek gyógyításához lakóhelyünkhöz közel is hozzájuthatunk, míg a komolyabb műtétekért lehet, hogy messzebbre kell utaznunk. Vagyis lehet, hogy egy infarktusos beteggel tíz kilométerrel többet megy majd a mentő, de legalább rutinos szakorvos kezébe és megfelelő kórházi körülmények közé kerül. Egy orrsövényferdülést vagy egy sérvet viszont ezentúl a közeli szakellátásban operálhatnak. A betegek számára az ÁNTSZ jelöl majd ki három intézményt. Ezek bármelyikében ingyen gyógyítják az illetőt, ha beutalóval érkezik. Felárat csak akkor kell fizetnie, ha a kijelölteken kívül eső, negyedik kórházhoz ragaszkodik. Mentőre legfeljebb negyedórát kell majd várni.