Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Azért írok Önnek, mert úgy érzem, szinte mindenki ellenem fordult, sem a családomnál, sem a barátnőimnél nem találok megértésre. A párválasztásomat kritizálják, de annyira, hogy egy kicsit már én is elbizonytalanodtam. Főiskolás lány vagyok, az idén fejezem be a tanulmányaimat. Szülővárosomban nagyon jó munka vár. Mindig is úgy terveztem, hogy ott fogok élni, ott vettek nekem lakást a szüleim, oda köt a baráti köröm. A vőlegényem is odavaló, de ő mindenáron el akar jönni abból a "porfészekből". (Egyáltalán nem az, nagyon szép, hangulatos fürdőhely, elég jómódú is.) Kislánykorom óta szerelmes vagyok Zoliba, s a legszebb álmom teljesült, amikor összejöttünk. A város legjobb pasija volt, nálamnál hét évvel idősebb, nyáron lesz harmincéves. Az egyetemet félidőben otthagyta, azóta különféle üzletelésből él, néha rosszabbul, de általában jól.
Igazából egy baj van vele: iszik. Nem tehet róla, a barátai ilyenek, belevitték. De azért nem mindennap részeg; igaz, hétvégeken szinte mindig. És ma már minden reggel fél decivel kezdi a napot. Ha kérem, hogy hagyja abba, mindig azt mondja, majd ha házasok leszünk. Én érzem magamban az erőt, hogy leszoktassam. De a szüleim azzal gyötörnek, hogy elrontom az életemet, ha egy alkoholistához kötöm. Zoli nem alkoholista, nem is hasonlít azokra a szerencsétlen, züllött alakokra. Ha iszik, akkor a legkedvesebb, a leghumorosabb. Igaz, hogy amikor már sokat, akkor mogorva és goromba. A múltkor nagyon ellökött, de utána sírva kért bocsánatot. Akkor nagyon megijedtem, de fogadkozott, hogy nem iszik többé. És hát mindenki ismer megjavult rossz fiúkat, le lehet szokni az italról is, miért ne kaphatna Zoli esélyt? Tényleg elrontani készülök az életemet?
Üdvözlettel:
Réka

Kedves Réka!
A válaszom veleje: igen, ha hozzámegy Zolihoz, elrontja az életét. Visszakérdezhet, honnan tudom ezt anélkül, hogy ismerném a fiút. Az életismeret mondatja ezt velem, mint ahogyan a szüleivel is. Az elmondottak alapján bátran megjósolható a jövő. Zoli egyre többet fog inni, egyre kevesebbet fog dolgozni, s egyre agresszívabb lesz. Egy ideig még minden egyes ütésnél, ellökésnél bocsánatot kér és sírva fogadkozik, aztán már arra sem méltatja. Az élet egy alkoholistával maga a pokol. Persze, már sok fiatal lány hitte azt, hogy a szerelem erejével leszoktatja függőségéről kedvesét. Soha senkinek nem sikerül.
Igen, én is ismerek olyan embert, aki valóban le tudta tenni a poharat. Nem sok ilyenről tudok. De az a néhány, akinek ez tartósan - bár amíg él, nem mondhatja ki, hogy örökre - sikerült, egyik sem más nyaggatására tette. Ők belátták, hogy vesztükbe rohannak, és saját erős elszánásukból próbálták meg, sokszor elbukva, majd újra felállva. S még egy: ők soha nem emeltek kezet a párjukra.
Az Ön Zolijában nyomát sem látom mindennek. Még csak harmincéves, és már teljes mértékben rabja az alkoholnak. Nem szoktam kerek perec véleményt mondani, sem igazi sorsdöntő tanácsot adni. De most azt mondom: ne menjen hozzá, s minél előbb zárja le ezt a csak rosszul végződhető kapcsolatot. Írja meg, hogyan sikerült.
Üdvözlettel: