Jogi esetek

Egy jómódú pár, még a hetvenes években, pénzt adott egyik gyermekének, hogy abból vásároljon lakást. A másik gyermekkel akkor éppen rossz volt a kapcsolat, de hamarosan fordult a kocka: az előzőleg kegyvesztett leszármazottal kibékültek a szülők, a másikkal pedig összevesztek. A kilencvenes évek közepén az apa meghalt. Az a gyermek, aki nem kapott lakást, kijelentette, hogy a testvére által az apjától kapott ingatlan értékét bele kell számítani annak örökségébe az osztályra bocsátás szabályai szerint.
Az osztályra bocsátás jogintézménye - egyszerűsítve - azt a célt szolgálja, hogy ha, mondjuk, a szülő az egyik gyereknek vesz egy lakást, utána meghal, akkor a szülő saját vagyonát ne osszák fel a két leszármazott között, hanem kapja meg azt az a gyermek, akinek még semmi sem jutott. Mindegyik örököstárs köteles a hagyaték értékéhez hozzászámítani annak az ingyenes adománynak az értékét, amelyben őt az örökhagyó életében részesítette, feltéve, hogy a hozzászámítást az örökhagyó kikötötte vagy a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a juttatást a hozzászámítás kötelezettségével adta.
Mit fifikázunk ki ebből? Először is ingyenes adományról beszélünk, vagyis olyanról, amiért a leszármazott nem tett semmi különöset. Másrészt ezt az ingyenes adományt a hagyaték egészéhez adjuk hozzá: vagyis úgy teszünk, mintha a leszármazottak ezt is elosztanák, így számoljuk ki, hogy mekkora érték jut egy főre. Ekkor jön a dolog nehezebb része: két vagylagos feltételt hoz még a törvény a jó ügyért. Csak azt kell osztályra bocsátani, amit maga az örökhagyó is erre szánt: vagy úgy, hogy leírta, mondta, hangoztatta, vagy úgy, hogy a körülményekből ez derül ki.
Jelen esetben volt egy dokumentum, melyet a másik gyermekkel való kibékülés pillanatában vetett papírra az örökhagyó. Ebben kijelenti, hogy a beszámítás kötelezettségével adta a lakást fiának. A bíróságon a fiú azzal érvelt, hogy ez a papír egy évvel később keletkezett, mint ahogy ő a lakást kapta, ráadásul a nyilatkozatról ő az apja haláláig nem is tudott. Azt a tényt, hogy a leszármazott az ajándékot az öröksége terhére kapta, az ajándékozás pillanatában kell vele közölni, hiszen akkor még eldöntheti, ilyen feltételek mellett elfogadja-e vagy nem. E feltételek egyike sem teljesült ebben az esetben, következésképpen nem lehet azt mondani, hogy a lakást be kell számítani az örökségbe.
Az érveléssel ilyen formában a bíróság is egyetértett, egy jelentős különbséggel: az osztályra bocsátás második feltétele ugyanis ráillett a történtekre. Az eset körülményeiből kiderült, hogy az apa beszámítási szándékkal adta a lakást - abból a nyilatkozatból, amely az első feltételt megalapozni nem tudta. Ezért az örökség nagyobb részét a másik testvér kapta.