Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Nem tartom szerencsésnek, ha egy negyvenes éveiben járó nő leszólja a "mai" fiatal lányokat, de szeretném elmondani a véleményemet. Nagyobbik fiam, Andris huszonkét éves egyetemista, a kisebbik, Dávid most érettségizik, ő is készül továbbtanulni. Mindketten sportolnak, jól tanulnak, kissé nagyszájú, de normális, rendes srácok, semmi gond velük.
Azt azonban fáj hallgatnom, hogy mennyire nem becsülik a lányokat, milyen cinikusan beszélnek róluk. Pedig akár a férjemtől, akár a tágabb család férfi tagjaitól mindig csak azt látták, hogy azok tisztelettel bánnak a nőkkel. A fiúk rólam, a nagynénikről vagy a tanárnőikről megbecsüléssel, tisztelettel beszélnek, a modorukkal sincs baj - a lekezelő hangnem a korosztályukbeli, ismeretségi körükbe tartozó lányoknak szól. Magam is ismerem e kislányok egy részét, és bevallom, gyakran megdöbbent a viselkedésük. Szépek, ápoltak, kedvesek, jól el lehet velük beszélgetni, de mintha kicserélnék őket, amint fiútársaságba kerülnek. Valósággal rámásznak a fiúkra, bután vihognak, semmiféle tartásuk nincsen. Nem zavarja őket, hogy ott vagyok, simogatják a fiaimat, az ölükbe ülnek. A srácok mesélik, hogy mindig a lányok kezdeményeznek, nekik egyáltalán nem kell strapálniuk magukat. Kérem, higgye el, nem a fiús mama féltékenysége beszél belőlem! Őszintén tartok attól, hogy nem fognak a fiaim olyan lányt találni, akivel átélhetik a hódítás élményét, a szerelem csodáját.
Üdvözlettel:
Mária

Kedves Mária!
Előrebocsátom, számos olyan "mai" lányt ismerek, akire nem jellemző ez a viselkedés. De tagadhatatlan, hogy sokukra nagyon is áll ez a leírás. Néha elnézem ezeket a kislányokat, ahogy napi hetven sms-sel bombázzák fiúikat, ahogy pillanatnyi szusszanást sem engednek nekik, ahogy leszólítják az idegen fiút a metrón vagy a moziban, ahogy - csoportos bátorsággal - hangos megjegyzéseket röpítenek fiúk felé, ahogy gyakran eltűrnek a barátjuktól nyilvános megalázást, jó képet vágnak a sértegetéshez. Tizennyolc-húsz évesen rettegnek attól, hogy egyedül maradnak?!
Mégis azt gondolom, ez nem az ő hibájuk. Hiszen naponta látják, hogy a média az aktív, rámenős, agresszív női eszményképet közvetíti a fiatalok felé. Rengeteg olyan reklám van, amelyben a nő kezdeményezi a kapcsolatot vagy fölényes anyapótlóként kezeli kissé ütődött párját. S úgy látszik, már a fiúknak is kényelmesebb, ha hagyják magukat sodródni az árral. De, visszatérve az ön fiaira: egészen bizonyosan eljön az idő, amikor férfivá érve a kényelmet felcserélik az izgalommal, és felfigyelnek az olyan nőkre, akiknek nem lehet előre kiszámítani minden lépését, akiket meg kell hódítani, s akikbe igazán bele lehet szeretni.
Üdvözlettel: