In memoriam Ujlaki Ágnes (1950–2023)

Családi kör2023. 09. 13. szerda2023. 09. 13.
In memoriam Ujlaki Ágnes
(1950–2023)

Hetvenhárom éves korában váratlanul elhunyt a Szabad Föld munkatársa, kedves kollégánk, Ujlaki Ágnes.

Néhány hónappal ezelőtt még azt ünnepeltük, hogy ötven évvel ezelőtt, 1973. március elsején lépett be a hetilap szerkesztőségébe – élete első és egyetlen munkahelyére. Emlegettük az írásait, és dicsértük azt a három újságírói erényt, amely az utolsó percig az övé maradt: az érdeklődést, a humort és a kiállást a kisebbek, a kisebbségek érdekében. Számba vettük öt évtized teljesítményét, és legalább 4700 különféle írásműnél állt meg a számláló. Sztorizgattunk a 2007 óta jegyzett két állandó rovatai, Az én képernyőm és a Kinek mondjam el? múltjáról – visszaidézve azt is, miért éppen őrá bízta az akkori főszerkesztő az olvasóink lélekápolását: „Ehhez empátia kell, és élettapasztalat, tudni fogod, hogyan csináld.”

És ő tényleg tudta. Pontosan adagolt bölcsességgel, értelemmel és érzelemmel egyaránt, amiből szerencsére nekünk, kollégáknak is bőven jutott. Hirtelen halálával óriási űrt hagyott maga után.

Még keressük a szavakat.

Nem jönnek.

Nincsenek.

Ujlaki Ágnest a Mediaworks Hungary Zrt. saját halottjának tekinti.

 

Ezek is érdekelhetnek