Művészetterápia mindenkinek

– A nagymamám sokat rajzolt velem gyermekkoromban – meséli Heni. – A legkedvesebb emlékeim közé tartozik, hogy kint ülünk a kertben egy pokrócon, és ő rajzolni tanítgat. Bár sok biztatást kaptam, hogy menjek művészi pályára, én soha nem éreztem magam elég tehetségesnek hozzá. Visszahúzódó és szemlélődő gyermek voltam, szerettem figyelni az embereket. Ez a mai napig így van. Szorongó alkatként hajlamos voltam túlzottan aggódni dolgok miatt. Talán épp ezért tudok most a hasonló lelki alkatú gyerekeknek segíteni abban, hogy elfogadják magukat olyannak, amilyenek, és abban is, hogy az alkotás által közelebb kerüljenek önmagukhoz, tudjanak kapcsolódni saját érzéseikhez, és oldódjon a belső feszültség. A csoportban megtapasztalhatják a feltétel nélküli elfogadást, azt, hogy minden jó, ami az alkotásban megje­lenik. 
Ám ahhoz, hogy végül Heni művészetterapeuta lett, hosszú út vezetett. Közel húsz évig foglalkozott gyerekekkel, dolgozott óvodában, általános iskolában, és egy rövid ideig szociális területen is. A pedagóguspályán, mint sokakat, őt is elérte a ki­égés, ebből egyetlen kiutat látott, ha valami új dolgot tanul. 
– Ugyan korábban jártam már kétszer is művészetterápiás foglalkozáson, de még ekkor sem gondoltam, hogy nekem is ez lehet az utam. Majd jött egy nehéz időszak az életemben, egy magánéleti krízis, amely alatt, hosszú kihagyás után, újra elkezdtem rajzolni. Többnyire mandalákat készítettem, és azt vettem észre egy-egy ilyen elkészült „mű” után, hogy felszabadultabb lettem, valahogy könnyedebbnek éreztem magam. Ez a tapasztalat vezetett el végül a művészetterápiás tanulmányaimhoz. 
Heni a Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerét annak megalkotójától, dr. Antalfai Mártától tanulta. Ez egy nagyon szelíd terápiás irány, ami az alkotás gyógyító erejét használja. Abból az alapvetésből indul ki, hogy minden ember művész, mindenkiben ott rejlik a kreativitás, ami velünk született és megnyilvánulásra törekszik, és ehhez nincs szükség előzetes művészeti tanulmányokra vagy rajztudásra. 
– Alkotás közben a figyelmünk beszűkül, a belső világunkra, a saját érzéseinkre koncentrálunk, lelassul az idő – magyarázza a szakember. – Ilyenkor előjöhetnek a tudattalanból ­érkező szimbólumok is, amelyekben önmagunkkal ta­­­lál­­kozhatunk. Azáltal, hogy ezek a belső képek egy rajzban vagy egy agyagszoborban öltenek testet, már kívülről nézhetünk rájuk, és ezen keresztül a megkönnyebbülés, a feloldódás az öröm élményét adják. Ez stresszoldó, energetizáló hatású. És hogy mitől komplex a KKM módszere? Ezt a mesterségesen előidézett katarzisélményt nemcsak a tematikával éri el, hanem a pszichológia és a művészetek egyéb eszközeivel, úgymint relaxáció, vers, komolyzenei művek, szépirodalmi rész­letek. 
Heni nem ad tanácsokat, nem elemzi, nem fejti meg az alkotásokat, hanem egy olyan teret biztosít, ahol mindenki megtalálhatja a saját válaszait. A terápia során így már nem saját magunkról vagy a problémáról beszélgetünk, hanem az elkészült alkotásról, ami sokkal könnyebb. Személyiségünk rejtett vagy tudattalanba száműzött részei könnyed és természetes módon kerülhetnek felszínre, és a tudatos felismerésen keresztül ezeket integrálhatjuk a személyiségbe. Ebben a tudatosítási folyamatban nagyon sokat segítenek a csoporttagok visszajelzései is. 
– Több korosztállyal is foglalkozom. Többségében a kreatív tevékenységeket, rajzolást szerető gyerekek szoktak felkeresni, akik kicsit szorongóbbak, nehezebben illeszkednek be a közösségbe, vagy egyszerűen csak szeretnék hasonló érdeklődésű, hasonló korú gyerekek között jól érezni magukat. Ők inkább szakkörjelleggel járnak a foglalkozásokra. A gyerekek egy kisebb része valamilyen diagnózissal rendelkezik, sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel vagy egyéb pszichés betegséggel küzd. Utóbbiak egyidejűleg kapnak szakorvosi ellátást vagy járnak pszichológushoz, pszichoterapeutához, a művészetterápia nagyon jól kiegészíti ezt az ellátást. De vannak a csoportjaimban olyanok is (as­per­geres, mutista, autizmussal élő gyerekek), akiknek a szakértői bizottság javasolta a művészetterápiát. Nyaranta táborokat is szervezek 3–8 fős csoportoknak, bár ezek nem a klasszikus értelemben vett egész napos táborok, inkább nyári intenzív foglalkozások. 
Heni mindig is hálás volt a visszajelzésekért, ahogy mondja, az egyik legkedvesebb sikertörténete még a pályája legelején, az első gyerekcsoportjai egyikéhez kapcsolódik. 
– Nevezzük Annának azt az alsó tagozatos iskolást, akit az édesanyja az egyik nyári intenzív csoportba hozott. Az anyukával történő előzetes beszélgetés során kiderült, hogy a kislány a születése óta éjszakánként rendszeresen bepisil, amire évek óta nem találtak megoldást a szülők. A nyári tábor után szeptembertől Anna rendszeresen elkezdett járni a foglalkozásokra, majd a legnagyobb örömömre az édesanya február végén azt jelezte, hogy megszűntek az éjszakai bepisilések. Fontos kihangsúlyoznom, hogy nem dolgoztunk célzottan Anna problémájával, hiszen ez túllépné a kompetenciakörömet. A csoport tematikáját követve haladtunk, nyáron viszonylag sok akvarelltechnikát alkalmaztunk. Utólag érdekes volt megfigyelni, hogy ekkor a festős feladatoknál Anna a la­pokat teljesen eláztatta, ám a téli tematika során – melybe több krétarajz, szénceruzarajz és agyagozás szerepelt – hozott egy áttörést. Az egyik téli festős feladatnál már nem áztatta el a lapot, ami egyértelműen sikerélményt jelentett számára. Tehát az alkotásokon megfigyelhető változások pontosan jelezték, hogy valami belső változás is történt.B. B.