Nem a kilók számítanak

Kőkemény küzdelmet jelent, hogy nem vagyok hajlandó szüntelen azzal foglalkozni, „milyen a vállam esése”, és „jaj, most találtam egy ráncot az arcomon”. Tudomásul kell venni, hogy a testünk reagál a saját belső és a tágabb külső világunkra, az idő múlására, a lelkiállapotunkra, a velünk történtekre. Ahelyett, hogy nyomasztanánk magunkat a tökéletlenséggel, ami éppen az emberi valónkból ered, próbáljunk elfogadással belehelyezkedni az aktuális helyzetünkbe. Hiszen ezért legfőképpen mi magunk vagyunk felelősek. Jómagam sosem számítottam átlagos méretűnek, tekintve a 178 centiméteres magasságomat, széles testalkatomat. De a családom, barátaim sosem bántottak, nyomasztottak. Helyette azt sugallták: szép vagyok, szerethető. Ilyen életre szóló pozitív útravalóval indultam el otthonról. Mindig sportoltam valamit: úsztam, néptáncoltam, hastáncoltam, mazsoretteztem vagy épp kangoora és fittballra jártam. És ma is tudatosan figyelek a megfelelő mozgásra és étkezésre. Nem a kilók leküzdése miatt csinálom, egyszerűen csak jól érzem magam a bőrömben. S a 46/48-as méret cseppet sem akadályoz abban, hogy fitt legyek – fogalmazza meg elöljáróban beszélgetőtársam. 

– Nagyon ideillő egy idézet: „Bánj úgy a testeddel, hogy a lélek jól érezze magát benne.”– Valóban. Ám ehhez néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Folyamatosan feszegetem a határaimat, hogy ezáltal oldjam a félelmeimet, a szorongásaimat. Persze e mellett kedvesnek kell lenni önmagunkhoz. Itt is a mérték a kulcs. Előfordult, hogy én is átestem a ló túloldalára. A húszas éveim elején nagyon rosszul végződött egy diétám. Akármelyik ruházati üzletbe bementem, legfeljebb 40-42-es méretű ruhákat árultak, semmit nem találtam a testalkatomra. Fogyókúrázni kezdtem, a rám jellemző teljes beleadással. Napi háromszáz kalóriát fogyasztottam, sanyargattam magam. A vége az lett, hogy egyszer csak elájultam zuhanyozás közben, a kezdődő autoimmun betegségem miatt vérzett a bőröm, foltokban kihullott a hajam. Nem mellesleg ugyanúgy nem jöttek rám a vágyott ruhák, hiszen a széles csípőből és magasságból elvenni nem tudtam.– Az elérhetetlen szépségideálok naponta zúdulnak ránk a médiából. A tökéletesség illúziójának árnyékában pedig kevésbé értékeljük önmagunkat. Hogyan érdemes felülkerekedni ezen?– Kell a kurázsi, egy határozott, szívós természet – ez velünk születik. Ellenben a pozitív énkép fejleszthető. Építsük be az életünkbe lépésről lépésre az önszeretetet. Kezdjük azzal, hogy álljunk a tükör elé és találjuk meg a testünkön azt, amivel elégedettek vagyunk. Írjuk össze a nem tetsző vonásainkat (ebből vélhetőleg több akad), s fogalmazzuk át őket pozitív állítássá. Ragasszuk ki látható helyre a listát, és kezdjük minden napunkat ezzel a szemlélettel.– Az ön szuperképessége kétségtelenül az, hogy jól viseli a testét. Ám az öltözködésében is harmóniát találni.– Véleményem szerint akkor egészséges az énképünk, ha fürdőruhában is szépnek látjuk magunkat. A méretproblémák miatt kislánykorom óta rá voltam kényszerülve, hogy turkálóból öltözzek. A nehézségből idővel előnyt kovácsoltam, mert megtanultam jól összeválogatni a ruháimat, kiegészítőimet. A stílus egy játék. Az alapszabály az, hogy adjunk is magunkból meg ne is. Meg kell találni az egyensúlyt.– Sokszor szabunk feltételeket annak, hogy mikor érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha megnő a hajam, ha eltüntetem a narancsbőrt a combjaimról…– Kifogásokat mindig találhatunk. De jobban tesszük, ha olyannak szeretjük magunkat, amilyenek éppen most vagyunk. Hiszen, ha változtatni szeretnénk magunkon, az is az elfogadással kell, hogy kezdődjék. Egy molett nő éppúgy lehet tündöklően gyönyörű. Az igazán szépek azok, akiknek a lelkében harmónia uralkodik, és a testük ezt tükrözi vissza.B. Pintér Dalma