Babák, akik már nem is sírnak

Fekszik egyedül a rácsos kiságyban. Nincs, aki rámosolyogjon, biztonságot jelentő karjaiba zárja, csókot leheljen arcocskájára, figyelő szeretettel felé forduljon. Egy idő múlva, ha senki nem veszi fel, az a kisbaba már nem sír – hangzik el a szívbe markoló kampányfilmben. Az utóbbi fél-egy évben rohamosan nőtt a kórházban maradt csecsemők száma. Szomorú tény, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Jelenleg ugyanis csaknem huszonnégyezren nevelkednek állami gondoskodásban. Közülük csaknem nyolcezren gyermekotthonban élnek. Holott minden gyermek megérdemli, hogy családban nőjön fel. 

Néha a kórházi szobában lévő édesanyák egyike megsajnálja, felemeli, megöleli. Azonban ez a törődés is csak pár pillanatig tarthat. Az emberi kötődés alapjai sérülnek az egészségügyi intézményben maradt kisbabáknál, hiszen az élet első hónapjainak kifejezetten arról kell szólnia, hogy az újszülött elkezd bízni környezetében. A gyermekotthonokban hasonló a helyzet. Kicsik és nagyok húsz-harminc sorstársukkal együtt töltik napjaikat. Több nevelő felváltva foglalkozik velük, ezért nem tudják megkapni azt az állandó figyelmet, a fizikai és az érzelmi biztonságot, amely az egészséges személyiségfejlődéshez nélkülözhetetlen – vázolja a helyzetet Varró Gabriella, az S.O.S. Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának PR-kommunikáció vezetője. 

A kórházban maradt kisbabák családjának szociális körülményeiről keveset tudunk. Becsléseink, illetve tapasztalataink alapján nyolcvan százalékuk nem örökbe adható, mert az édesanya visszajár hozzá, látogatja, azonban a nem megfelelő élet- és lakhatási körülmények miatt nem viheti haza gyermekét. Megközelítőleg az egészségügyi intézményben ragadt háromszáz csecsemő húsz százaléka kerül olyan helyzetbe, hogy a szülei (kilétükről olykor semmi adat nem áll rendelkezésre) lemondtak róla. 

Hangsúlyt kell helyezni a prevencióra, hiszen idejében tudomást szerezve egy krízisterhességről, tudunk segíteni a nehéz élethelyzetbe került édesanyának. Kecskeméten Kuckó néven működtetünk átmeneti otthont gyerekeknek és szüleiknek. A hozzánk segítségért fordulók számára ez egy utolsó mentsvár, hogy ne szakítsák el tőlük a kisbabájukat. Ott kaphatnak pszichológiai támogatást, elbeszélgetnek velük, merre tovább, vigyáznak a kicsikre, amíg tanfolyamra járnak, állást keresnek. Kilenc hónapja egy négygyermekes asszony érkezett az otthonba, aki azóta elvégzett egy dajkaképzést, talált munkahelyet, kaptak önkormányzati lakást – mesél egy pozitív példát az alapítvány munkatársa.

Érvényben lévő jogszabály szerint a szülés után a kórházban hagyott kisbaba, amennyiben hozzátartozói hat hétig nem jelentkeznek érte, akkor örökbe adható. A jogi folyamat végbemeneteléig, illetve a kedvezőtlen életkörülmények rendeződésééig legjobb megoldást a nevelőszülői családban való elhelyezés jelenti. E téren elkélne több segítség. A jelenlegi, megközelítőleg 5800 nevelőszülői létszám nem elegendő a 24 ezer, állami gondozásban élő gyermek ellátásához. Szem előtt kell tartani azt, hogy ideális helyzetben egy családban legfeljebb négy gyermek felé tudnak odafordulni értő, szerető figyelemmel, továbbá az állami gondoskodásban nevelkedőket többnyire érte valamilyen trauma, ezért az átlagosnál több törődést igényelnek. 
Sok tévhit él a köztudatban a nevelőszülőséggel kapcsolatban, illetve maga a fogalom is előítéletekkel terhelt. Ez sem teszi vonzóvá a segítő hivatást. A feladatkört büntetlen előéletű, 24. életévüket betöltött felnőttek vállalhatják (életkorbéli megkötés szerint a nevelt gyermeknél minimum 18 évvel, maximum 50 évvel idősebb lehet), akik pszichológiai és alkalmassági vizsgálatot, illetve hatvanórás tanfolyamot követően vehetnek magukhoz átmenetileg kisfiút vagy kislányt.

Az, hogy kit mi motivál erre az egyébként munkaviszonynak minősülő hivatásra, az meglehetősen változó. Közös vonás, hogy a segítő szándékú szülők általában szociális szakmából érkeznek, rugalmasak, nyitott személyiségűek, kitartóak, toleránsak, és szeretnek gyermekekkel foglalkozni. Akárcsak Hanga Brigitta és családja, akik négy fiuk és egy kislányuk mellett hat éve vállalták a nevelőszülői feladatot. 
Az édesanya óvodapedagógus, férje korábban a gyermekvédelemi szférában dolgozott. Magukénak érezték a szívbéli küldetést. Azon túl, hogy rendszeresen végeznek önkéntes munkát, szerettek volna többet tenni a nehéz sorsú gyermekekért. Évek óta a kicsik körül szerveződnek a napjaik, így nem jelentett nagy változást számukra eggyel több apróságról gondoskodni. 

– Mind ez idáig három gyermek került tőlünk szerető szülőkhöz az örökbeadási folyamat végén, illetve egyikük hazagondozással visszamehetett a családjához. Jelenlegi legkisebb babánk a két és fél hónapos Evelin, aki pár hete érkezett hozzánk. Szerencsésnek érezzük magunkat, mert az átmenetileg nálunk nevelkedett gyermekek végül valóban jó helyen folytatják életüket, tartjuk a kapcsolatot mind­­annyiukkal – mesél Hanga Brigitta a tapasztalataikról. 
A nevelőszülői családba beillesztés nem könnyű feladat. Kihelyezés előtt a S.O.S. Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa előzetes tá­jékozódással, illetve folyamatos szakmai támogatással segíti gör­dü­lé­kenyebbé tenni a folyamatot. Brigittáék gyermekei, köszönhetően szüleik értékközvetítő, példás magatartásának, mindig szeretettel várják „új testvérkéjüket”. 
– Nem lehetséges érzelmileg nem kötődni hozzájuk. A feladatnak azonban az elhivatottság és a feltétel nélküli szeretet mellett éppúgy fontos része, hogy el tudjuk engedni a nálunk nevelkedő apróságot. Nem szabad traumatikus elszakadásnak megélni a búcsút. Hanem örülni kell annak, hogy még többen szeretik őt – osztja meg velünk az édesanya, aki számára boldogság az, hogy segíthetnek egy nehéz sorsú, ártatlan gyermeknek, hogy ő is szerető családban nőhessen fel.