Vadonleltár a Bakonyban

Május végén tartották meg a 24 órás vadon­leltárprogramot a Bakony szívében található Pénzesgyőr településen és annak határában. A Bioblitznek is nevezett eseményt világszerte megrendezik azzal a céllal, hogy egy adott területen található minél több élőlényfajt feljegyezzenek. A dokumentáláson túl a lényeg, hogy a tudósok és kutatók civilek bevonásával végezzék a terepi vizsgálatokat, ezzel is felhívva a figyelmet a környezet értékeire és védelmére.

Családi kör2024. 06. 10. hétfő2024. 06. 10.

Kép: Fotó: Kállai Márton

Vadonleltár a Bakonyban
Fotó: Kállai Márton

 

Az eseménynek a Pangea Egyesület Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpontja adott helyet. Az itt található gyógynövénykert, gyümölcsös, kerti tó és legelő változatos terepet biztosított a kutakodáshoz. A program első napján elsősorban gyerekcsoportok számára tartottak bemutatókat a természetvédelmi szemléletformálás jegyében. Megismertették a legjellemzőbb fajokat, és azok vizsgálatába is betekintést engedtek a szakemberek. A 24 órán keresztül tartó esemény lényege, hogy a különböző napszakokban aktív állatok megismerésére is lehetőséget adjon. 
A mintegy 7 hektáros gazdaság környezetében változatos élőhelyekkel ismerkedhettek meg az idelátogatók. A Gerencse-patak remek terepnek bizonyult a vízi gerinctelenek kutatóinak, holt fákban gazdag partja nagyon változatos élő- és búvóhelyeket jelent a környék bogarainak és kisemlőseinek egyaránt. A háborítatlan bakonyi erdőben láthatták az érdeklődők a nap utolsó sugarainál melegedő szarvasokat. Szász Benedek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park képviseletében a madarászatról tartott bemutatót, és végül 47 madarat sikerült gyűrűvel ellátni. A szegedi gombászegyesületnek köszönhetően pedig 62 gombát és zuzmót azonosítottak. 

Gyerek- és ismeretterjesztő programok is várták az érdeklődőket (Fotó: Kállai Márton)

Ahogy leszállt az éj, előkerültek a fénycsapdák, és éjszakai lepkészetre invitálta az érdeklődőket Tóth Balázs, a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményének muzeológusa. Lelkes fiatalokból álló csoport kísérte őt végig az ösvényen, akik a lepkehálózás során próbára tehették reflexeiket is. Rövid fajmeghatározás után az állatok folytatták útjukat az éjszakában, és egyre több új sor gazdagította a fajleltár adattábláját. Több mint 150 lepkefajt sikerült azonosítani egy nap leforgása alatt, a hozzávetőlegesen 3000, hazánkban ismert fajból. Találtak ezen felül 177 növényt, köztük 7 védett és egy fokozottan védett fajt is, 18 emlőst, 8 kétéltűt és hüllőt és több mint 40 hangyafajt. 

Szász Benedek a madarászatról tartott bemutatót. Kezében egy fiatal fekete rigó (Fotó: Kállai Márton)
A kerti tónál kétéltűek és gőték után kutakodtak
Kezdődik az akció: a lepkehálózás 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek