Bedalolták magukat a világ szívébe

Idén márciusban ünnepli 60. születésnapját A muzsika hangja című, világhírű zenés dráma, amely 1965-ös bemutatása óta emberek millióit­ hódította meg világszerte.

Családi körBalogh Boglárka2025. 03. 16. vasárnap2025. 03. 16.

Kép: A Salzburg környéki forgatási helyszíneket turisták százezrei látogatják

Julie Andrews in "Sound Of Music", 20th Century Fox, Released March 2, 1965
A Salzburg környéki forgatási helyszíneket turisták százezrei látogatják
Forrás: Getty Images

A Maria és Georg von Trapp igaz történetén alapuló film Salzburg lenyűgöző tájain játszódik. Az évforduló alkalmából a város exklu­zív programokkal, kiállításokkal, előadásokkal, főzőiskolával, valamint az eredeti forgatási helyszínek meglátogatásának lehetőségével várja azokat, akik betekintést szeretnének nyerni a film sikertörténetébe. 

Romantika és háború 

A Maria von Trapp önéletrajzi regényéből született filmadaptáció az 1930-as években, nem sokkal az Anschluss előtt kezdődik. Maria, egy kolostorban nevelkedő, apácának készülő fiatal novícia jóval többet foglalkozik az énekléssel, mint zárdai kötelességeivel. A főnök asszony, miután belátja, hogy Mariából sosem lesz igazi apáca, különös feladattal bízza meg: a lány egy időre kénytelen a Osztrák–Magyar Monarchia bukásával nyugállományba helyezett tengerészkapitány, Georg von Trapp szolgálatába állni, akinek felesége halála után nevelőnőre van szüksége. 

A fiatal, szigorú kapitány spártai módon, katonás szellemben neveli hét gyermekét, a mindig mosolygós Maria azonban nehezen viseli az örömtelen napokat a házban, így elhatározza, hogy titokban megszeretteti a gyerekekkel a zenét és az éneklést. A kastély hamarosan megtelik vidám dalokkal és harsány muzsikával, a családfő pedig beleszeret a fiatal, életvidám dadába, akit érkezése után egy évvel, 1927-ben, gyermekei nagy örömére, feleségül is vesz. A házasság olyan jól sikerül, hogy 1938-ra már három saját babájuk is születik. 

Von Trapp Family Singing Together
A családi kórus, a Trapp Family Singers 1955-ig beutazta a világot. Fotó: Getty Images

Bár a film a történet megannyi szálát kiszínezi, Maria és Georg találkozása és annak körülményei valóban igazak, illetve az is, hogy 1935-ben az addig vagyonos család egy bankcsőd miatt elveszti pénzét. Nehéz helyzetbe kerülnek, így von Trappéknak új megélhetés után kell nézniük. Ekkor lép színre Franz Wasner káplán és Lotte Lehmann neves szoprán, segítségükkel remek családi kórus születik. Bár a Trapp Családi Kórus Salzburgban éri el az első sikereit, Ausztria 1938-as annektálása és a náci rezsim növekvő nyomása menekülésre kényszeríti őket. 

Végül Amerikában, az Ausztriá­ra hasonlító Vermont államban találnak új otthonra, ahol Trapp Family Singers néven indulnak világhódító útjukra. Hangjukkal és történetükkel elvarázsolták a közönséget, a bátorság és a kitartás szimbólumává válva mindenki szemében. Az együttes Amerikában rendkívül sikeres lett, ám a gyerekek önállósodása miatt 1957-ben felbomlott. Egyik utolsó közreműködésük Elvis Presley karácsonyi lemezén hallható. 

Maria, férje halála után, a filmkészítés jogát jelképes összegért eladta, majd mikor 1987-ben meghalt, utódai családi vállalkozásban üzemeltették a vermonti turistaközpontot, ami a mai napig látogatható. 

Díjeső a filmnek 

A film sikere nemcsak a két kiváló színésznek, Julie Andrewsnak és Christopher Plummernek köszönhető, de magának Salzburgnak is nagy szerepe volt abban, hogy csodálatos tájaival elvarázsolja a közönséget és a filmkritikusokat is. 

Robert Wise, a film rendezője egyszer így magyarázta a sikerüket: „A muzsika hangja azért lett akkora szenzáció, mert nemcsak egy igaz történetet mesél el, de Euró­pa egyik legszebb városában játszódik. Ez a valós mese mindenki szívét megérinti, a főszerepeket főleg gyerekek játsszák, Salzburg pedig felejthetetlen hátteret biztosít a szerelem és háború kibontakozásához, valamint a kiváló zeneszerzők, Rodgers és Hammerstein emlékezetes muzsikájához.” 

A Muzsika hangja öt Oscar-díjat nyert, az olyan ikonikus helyek pedig, mint a Mirabell Gardens és Salzburg óvárosa minden rajongó térképére felkerültek turistacélpontként. A becslések szerint évente több mint 350 ezer filmkedvelő látogat el a forgatási helyszínekre. 

Egy csodálatos hang 

A film női főszereplője, Julie Andrews 1935. október 1-jén született az angliai Surreyben egy házasságon kívüli, futó kapcsolatból. Any­­ja hamarosan elvált az apának vélt férjtől, majd hozzáment az igencsak labilis életvitelű előadóművész hírében álló Ted Andrews-hoz. A családnak nem volt pénze, sokáig London egyik lerobbant környékén éltek, nehéz időszak következett a kislány életében. A színésznő 2008-ban megjelent önéletrajzi regényében kendőzetlenül ír mostohaapja agresszív viselkedéséről, az italozásról és arról, hogy a férfi több ízben próbálta megerőszakolni, ezért csak úgy mert elaludni, ha kulcsra zárta a szobája ajtaját. A család anyagi helyzete később javulni kezdett, a sors furcsa csavarja, hogy végül a mostohaapa fizette Julie énekleckéit, aki 1945-től 1947-ig a szüleivel lépett fel. 

Fiatalon, 19 éves korában csatlakozott egy színtársulathoz, és debütált a Broadwayn. Csodálatos hangja mindenkit rabul ejtett, csillaga innentől felfelé ívelt. Nemsokára megkapta Eliza Doolittle szerepét a My Fair Ladyben, 1957-ben Emmy-díjra jelölték a Hamupipőkéért. Walt Disney már ekkor kinézte magának Mary Poppins szerepére, úgy gondolta, hogy a hűvös angol dadát csak Julie játszhatja el. Így született meg a Disney történetének addigi legnagyobb pénzügyi dobása, Andrews pedig elnyerte az 1964-es Golden Globe-ot és a legjobb színészi teljesítményért járó Oscar-díjat, valamint az 1965-ös Grammy-díjat a legjobb gyermekalbumért. A muzsika hangja újabb Golden Globe-díjat hozott, és másodszor is Oscarra jelölték. 

Sikeres évek következtek, azonban az ezredforduló előtt ugyanaz lett Julie-nak a veszte, ami a világhírnév felé röpítette: istenadta hangja. 1997-ben éppen a Broad­wayn szerepelt, amikor kénytelen volt félbeszakítani a műsorát, ugyanis berekedt. Több műtéten is átesett, s bár az orvosok biztatták, az operációk maradandó károsodást okoztak a hangjában. A kényszerű szünet után, 2001-ben tért vissza a filmvászonra, megkapta a Neveletlen hercegnő mellékszerepét, ami hatalmas siker lett. Műtétjei óta 2004-ben énekelt először nyilvánosan, hangja, csakúgy, mint régen, ismét mindenkit lenyűgözött. 

Julie Andrews a mai napig tevékeny, nagyon sokoldalú személyiség. A közel kilenc évtizedéből hetet töltött a rivaldafényben, volt színházigazgató, műsorvezető, színházi rendező, írt gyerekkönyveket is. Októberben tölti be a 90. életévét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek