Természet adta kincsek

Manapság méltatlanul keveset beszélünk a csipkebogyóról, holott ez is a természet értékes ajándéka, melynek gyógyító hatásai már régről ismertek. Szűcs Márta méhész és gombaszakértő előszeretettel keveri a mézeibe, lekvárt, szörpöt és teát is készít belőle.

Családi körBalogh Boglárka2025. 03. 23. vasárnap2025. 03. 23.

Forrás: Szűcs Márta

Forrás: Szűcs Márta

Gyermekkora óta meghatározó szerepet tölt be az életében a természet iránti érdeklődés, melyet nagyszüleitől, illetve szülei­től örökölt. A Tisza-tó mellett nőtt fel, nagypapája halász volt, neki is köszönhető, hogy korán megismerkedett a folyó vadregényes vízi világával. 

– Ötéves lehettem, amikor édesanyám méhészettel kezdett foglalkozni, az ő lelkesedése, méhek iránti szeretete alapozta meg, hogy a családunk már 35 éve foglalkozik méhészettel. A gombák iránti rajongásom nagymamáim és édesanyám gondos törődésének köszönhető, mivel már kislányként bevezettek a gombagyűjtés rejtelmeibe. Nyári esők után mindig türelmetlenül vártuk, hogy a tehéncsorda legelte gyepre mehessünk mezei szegfűgombát gyűjteni, melyből nagyon finom rántotta vagy leves készült. 2020-ban férjhez mentem, így kerültem a Mátra lábánál elhelyezkedő településre, Gyöngyössolymosra. Jelenleg itt élünk két kisgyermekünkkel. 

Márta eredetileg kereskedelmi szakközépiskolát végzett, ezután a mezőtúri Tessedik Sámuel Főiskola tájgazdálkodási mérnök szakára jelentkezett. A természethez való kötődése még szorosabbá vált, miután a nyári gyakorlatait a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetben töltötte. Főiskola után Gödöllőre jelentkezett a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Karára, majd az utolsó féléves gyakorlati helynek megpályázta az akkori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természet- és Környezetmegőrzési Szakállamtitkárságát. Így került a vidéki lány Budapestre, ahol maradt is évekig. Ám végül utolsó munkahelyén felmondva, hazaköltözött a szüleihez, a biztonságot nyújtó családi fészekbe. Innentől kezdve tudta, hogy a természetben, méhészettel szeretne foglalkozni, ebben a családja is lelkesen támogatta. Tudása bővítése érdekében elvégezte a méhészképzést, majd 2017-ben a gombaszakellenőr lett. 

– Méhészkedésem egy raj befogásával kezdődött, ami arra ösztönzött, hogy kiváljak a családi gazdaságból és önálló méhészetet létesítsek. Így született meg idővel a Természetadta termékcsalád. Vándorméhészetként többféle fajtamézet (akác, hárs, galagonya, vegyes virág, repce, napraforgó, selyemkóró, olajretek), illetve virágport, valamint a propoliszos méz alapanyagául szolgáló propoliszt gyűjtetünk. De készítünk virágágyon érlelt különlegességet is, mint a bodzás és levendulás méz. A termékcsalád másik alkotóelemét a vadon termő erdei- és mezei gombák adják, melyek ártéri erdőkből, füves gyepekről, magasabb hegységeinkből származnak. De készítünk lekvárokat, szörpöket, szárítmányokat is. Három évvel ezelőtt kezdtünk el sokak örömére csipkebogyós termékeket készíteni, tavaly ősszel pedig debütált a csipkebogyós mézünk, mely nagy sikert aratott. 

Szűcs Márta méhész és gombaszakértő, a természet szerelmese.

A csipkebogyó a vadrózsa áltermése, mely ősszel érik, és az első fagyok után kell gyűjteni. Elsőként a szárítmánynak valót szedik, ekkor a bogyók szép pirosak és kemények. A termésből készült gyógytea jelentős C-vitamin-forrás, mely antioxidánsokban, vitaminokban és ásványi anyagokban bővelkedik. Kiváló immunerősítő, gyógyír a felső légúti betegségekre, serkenti a mellékvesék és a máj működését. Ajánlott vesekő és vesehomok kezelésére. Erősíti a vérerek falát, szabályozza a vércukorszintet, gyomorpanaszok esetén is ajánlott. Terhesség és szoptatás idején is fogyasztható. 

– A tea készítéséhez a szá­rítmányt legjobb, ha este beáztatjuk hideg vízbe, másnap fogyasztjuk, mézzel édesíthetjük – magyarázza Márta. – Forrázni és főzni nem szabad. A virág szirmaiból készült tea hashajtó hatású, levele pedig hasfogó. A dércsípte csipkebogyóból lekvárt és szörpöt is készítünk. Gyűjtéstől a feldolgozásig a család apraja-nagyja részt vesz a munkában. A feldolgozást hagyományos eszközökkel, kézi eljárással végezzük. A bogyókat paradicsompasszírozón áttörjük, melyet a szitán való szűrés, szőrök eltávolítása követ, majd felforraljuk, üvegekbe töltjük. A folyamat eredményeként egy nagyon finom lekvárt kapunk, mely gyulladáscsökkentő, immunerősítő, segít a megfázás elleni küzdelemben is. Palacsinták, kalácsok, sütemények, vadételek ízesítéséhez is kiváló. Szörpjét kellemes ízvilág jellemzi, melynek magas rost­tartalma a könnyebb emésztést segíti elő.

Méhészkedés közben. Fotó: Szűcs Márta

Márta napjai változatosan telnek. Tavasszal a Tisza-tó partján lévő méhek élete is felpezsdül, ekkor kezdődik el a méhek átvizsgálása, serkentése, atka elleni kezelése, zugoló keretek berakása, virágporszedők előkészítése, tisztítása. Vándorméhészet lévén, egyik virágzásról mennek a másikra. ­Augusztustól már a telelőbe készítik elő a kaptárokat. A méhészet iránti lelkesedés Márta férjére is átragadt, így együtt kezelik a már 90 családos állományt. A gyerekeket is mindig viszik magukkal, így ők szó szerint az anyatejjel szívták magukba a méhészet, a természet, a gombák iránti szeretetet. 

Szerencsés vagyok, mert a családunk nagyon összetartó, amikor csak tudunk, segítünk egymásnak. Méhészeti szezonban édesanyám jön a méhekhez vagy vigyáz a gyerekekre, a bátyám méh­anya­ne­velőként a méhészet anyákkal való ellátását biztosítja, illetve a vándoroltatásban segít, édesapám pedig hosszú évek óta a környék méhegészségügyi felelőse, így szakmai tanácsokkal lát el az egészséges állomány fenntartása érdekében. Szombatonként a tiszafüredi termelői piacon, havonta egyszer pedig az ónodi, illetve a jászapáti országos állat- és kirakodóvásáron, illetve Gyöngyössolymoson várjuk a kedves érdeklődőket. Célunk, hogy minél többen megismerjék, és használják a természet adta kin­cseket. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek