Ovis anyuka

Kedves Gabi! 
Egy pesti „ovis” anyuka vagyok, a lányom középső csoportba jár. Az utóbbi időben a gyerekek az óvodában banditásat meg zsarusat játszanak: kiosztják, hogy ki lesz a rendőr vagy a seriff, és ki a bűnöző. Van egy kisfiú a csoportban – roma származású, kissé duci gyerek, szerény körülmények között él, és zűrösek a rokonai –, akit minden alkalommal a bűnöző szerepébe osztanak a társai. Hiába próbál a másik szerepbe kerülni, a többiek elutasítják vagy kinevetik. 

Legutóbb a zsaruszerepben lévő két kislány a földre lökte őt, amikor „letartóztatták”. Szerintük ellenállt, ezért egy kicsit „megverték”. Amúgy is állandóan piszkálja őket máskor, tették hozzá a kislányok védekezésképpen (szerintem is volt a sztoriban egy kis bosszú). Ugye, sejti, hogy az én lányom volt az egyik zsaru? 

Az óvónő azt mondta nekem, ez csak ártatlan szerepjáték, és ő ott van, figyel, ne aggódjak. De tényleg rendben van ez így, hogy az ötévesek ilyen szerepeket „osztanak ki”, és közben a kirekesztés és a testi bántalmazás is megjelenik? Én valahogy aggódom. Jogosan?! 
Üdvözlettel: Ági 

∗ 

Kedves Ági! 
Amit leírt, szerintem is többnek tűnik ártatlan gyerekjátéknál – inkább a tükre annak, hogy a társadalmi minták, előítéletek és erőviszonyok már nagyon korán megjelenhetnek. A szerepjáték önmagában hasznos, hiszen a gyerekek ezeken keresztül dolgozzák fel a világban látottakat: hatalmat, igazságot, szabályokat. A gond akkor kezdődik, amikor ezek a szerepek mindig egyformán oszlanak meg, és valaki mindig az áldozat, más pedig mindig a hatalom birtokosa. Ilyenkor a játék már megerősíti a kirekesztést, nem pedig segít feldolgozni azt. Az óvodapedagógusnak az a feladata, hogy felismerje az ilyen sémákat, és tudatosan ellensúlyozza őket. 

Javaslom, beszélgessenek nyíltan erről az óvónővel, akár más szülőkkel közösen is, mondják el az aggodalmaikat. Kérjék, hogy legyenek közös, irányított szerepjátékok, ahol mindenki kipróbálhat különböző szerepeket, és a pedagógus aktívan figyel ezekre. 
A kislányát ne hibáztassa, inkább kérdezze: hogy érezhette magát az a kisfiú; mi járt a te fejedben, amikor ellökted? Segítsen neki megérteni, mi a helyes, és mi nem az. 
Megnyugtatom: nem túlérzékenység, amit érez. Ön azt a belső morális iránytűt követi, amelyre a közösségnek is szüksége van ahhoz, hogy valóban befogadó, biztonságos környezet vegye körül a gyerekeket – függetlenül származástól, alkattól, bármilyen másságtól. Tisztelem, hogy kiállt érte. 

Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]