Egy óvónő gondolatai

Kedves Gabi! 
Megjelent itt egy édesanya levele, ebben egy óvodai kirekesztős banditás-zsarus játékról számolt be, ahol a roma kisfiú rendre „bűnöző” szerepbe került, sőt, legutóbb a „zsaru” kislányok bántalmazták is őt. Az anyuka azt írta, hogy az óvónő minderre azt mondta: „Nincs baj, intézem.” 

Én is óvónő vagyok, már több mint harminc éve, és szerintem – kitágítva a témát – igenis baj van. Annak idején olyan pályát választottam, ahol napról napra részt vehetek a csodában, ahogy a gyermekek felfedezik a világot. Valami alapvetően megváltozott az utóbbi években, és ezt nehéz szó nélkül hagyni. 

Például minap történt nálunk egy kis eset, csoportos foglalkozásra készülődtünk, amikor az egyik középsős kisfiú nem akart leülni a többiek­ közé. A kezében tartotta a képzeletbeli tabletjét, amit otthon gyakran néz – YouTube-meséket, játékokat –, és azt mondta nekem: „Ez unalmas, az app jobban mond mesét.” 

Tény, hogy a gyerekek figyelmét ma már sokkal nehezebb lekötni. Nem hibáztatom őket, a világuk telis-tele van új ingerekkel. De az óvodában nem lehet és nem is kell mindent „versenyeztetni” a képernyővel. Nekünk a közös játék, az „élő” mese, az emberi jelenlét az eszközünk, ám sokszor ez már a kicsiknek nem elég jó. 

A másik, amivel egyre gyakrabban találkozunk: a szülők öntudatossága. Persze, természetes, hogy mindenki a legjobbat akarja a gyermekének, de gyakran úgy érzem, már nem társak vagyunk, hanem vizsgázunk egymás előtt. Elég empatikus vagyok? Elég modern módszert használok? Elég rugalmasan kezelem, ha valaki valamit másképp lát? Ha a gyerek reggel a szokásos kis körjátékban nem szeretne részt venni, máris jön az üzenet: „Kérjük, ne erőltessék, otthon is érzékenyebb most.” Ilyenkor egyensúlyozunk: hol a határ a rugalmasság és a rend között? Hogyan tudok mindent jól tenni egy olyan világban, ahol már maga az idő is luxus? 

Jó lenne néha megállni és azt mondani: nézzük meg együtt, szülők és pedagógusok, mi változott meg, és mi maradjon örök. A gyerekek mosolya, talán – de már az sem ugyanaz. 

Üdvözlettel: Emese néni 

∗

Kedves Emese! 
Köszönöm őszinte, megindító levelét. Igen, a világ változik, de amíg vannak olyan óvónők, mint ön, akik türelemmel, szívvel-lélekkel vezetik a legkisebbeket, addig van remény, hogy a gyermekeink nemcsak okosak, hanem emberségesek is lesznek. A gyakoribb szülő-pedagógus párbeszédet csak támogatni tudom, hiszen önök – optimális esetben – egy oldalon állnak. 

Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]