Virágmintás forradalom

A vintage stílus a ruhatárban, az otthonban vagy akár a mindennapi kiegészítőnkben is megjelenhet. Nem egyetlen korszakhoz kötődik, inkább egyfajta válogatott múltidézés, amely a XX. század első felének (főként az 1920–1970 közötti évek) formavilágából merít. Aprólékos részletek jellemzik, csipkék, hímzések, gombok, gallérok, valamint a természetes anyagok, a pamut, len, fa, porcelán. Színeiben a pasztellárnyalatok, a púderrózsaszín, törtfehér, zsályazöld, halványkék köszönnek vissza, mintáiban az apró virágok, madarak, pöttyök, kockás vagy damaszttextúrák. 

Kevesen tudják, hogy a régi, virágmintás foteleken, függönyökön megelevenedő vidéki Anglia báját eredetileg egy walesi asszonynak, Laura Ashleynek is köszönhetjük. 

Laura Mountney néven született 1925-ben, Newtown városában, egy olyan korszakban, amikor a női kreativitás leginkább otthoni keretek között bontakozhatott ki. Már kislányként különös vonzalmat érzett a régi holmik iránt, szerette a nagyanyja csipkéit, a régi fotókat, a kézzel hímzett textileket. A család nő tagjai tanították meg varrni, hímezni. Bár a világ akkor már a modernitás felé haladt, Laura gyerekszobájában, nagymamájának köszönhetően, jelen volt a régmúlt idők nyugalma, mely egy olyan világot teremtett köré, amelyet később virágmintákba, textilekbe és finom sziluettekbe álmodott bele. Bár a háborús évek rengeteg veszteséggel jártak, Laura életébe új lehetőségeket is hoztak. A haditengerészetnél dolgozott, később pedig egy textilipari irodában helyezkedett el Londonban. Itt ismerkedett meg az anyagok világával, és – nem utolsósorban – későbbi férjével, Bernard Ashleyvel is. 

A vintage inspirálta stílus állítólag akkor született, amikor Laura egy nap nem talált olyan szép, természetes mintájú szalvétát, amilyet elképzelt, ezért tervezett magának egyet. A férje segített neki a nyomtatásban, mérnök végzettségű és meglehetősen találékony ember lévén, készített egy egyszerű kézi szitanyomó gépet, amellyel Laura megalkothatta első mintáit. 

1953-ban hivatalosan is megalapították közös vállalkozásukat, ami kezdetben a konyhájukban működött. A kézzel nyomott kendők, szalvéták és terítők hamar népszerűek lettek, a kis családi üzlet növekedni kezdett. A piacon akkoriban leginkább modern, geometrikus minták uralkodtak, de Laura a régi korok finom, romantikus stílusát szerette. Az üzlethez a „Laura Ashley” nevet választották Bernard javaslatára, mivel a férfi úgy érezte, a női név személyesebb és jobban illik a termékekhez. A család ekkor Londonból visszaköltözött Walesbe, hogy közelebb legyenek a gyö­ke­reik­hez, és itt építették ki a vállalkozás első igazi műhelyét is. 

Karrierjük lassan, de biztosan ívelt felfelé. A kendők után megjelentek a ruhák – eleinte egyszerű, régies stílusú darabokat kínáltak, amelyeket sok nő egyfajta ellenállásként viselt a modern, városi divattal szemben. Később a lakástextilek – függönyök, huzatok, tapéták – is bekerültek a kínálatba, és a márka védjegyévé vált a vidéki romantika kifinomult, mégis hétköznapi világa. 

A '60-as és '70-es évekre Laura Ashley neve nemcsak egy terméket, hanem egy életérzést jelentett. Egy stílust, amely nem harsány vagy hivalkodó, hanem meleg, otthonos és nőies. A márka is elkezdett túlnőni az otthoni műhely határain, 1961-ben megnyílt az első üzletük Machynllethben, majd 1968-ban a család átköltözött a Carno nevű walesi faluba, ahol egy régi vasútállomást alakítottak át varrodává. Családi vállalkozásként működtek: Laura tervezett, Bernard vezette a gyártást és a pénzügyeket, a gyerekeik pedig már fiatalon besegítettek a munkába. 

Az igazi áttörés a '70-es években érkezett el. Londonban, a divat egyik központjában megnyíltak az első városi Laura Ashley-üzletek, és szinte azonnal népszerűek lettek főleg azok körében, akik kiábrándultak a tömeggyártott divatból, és valami személyesebbre, természetesebbre vágytak. Termékei nem követték a trendeket: hosszú, lebegő szoknyákat, magas nyakú blúzokat, viktoriánus hangulatú, virágos pamutruhákat árult, amik hétköznapi eleganciát sugároztak. Nem sokkal később megindult a nemzetközi terjeszkedés is: előbb Párizsban, majd New Yorkban, Tokióban és világszerte több tucat nagyvárosban nyíltak Laura Ash­ley-boltok. 

A '70-es évek végére a cég kínálata messze túlnőtt a divaton, bútorok, tapéták, ágyneműk, sőt kerámiák és ajándéktárgyak is készültek. A Laura Ashley-otthon fogalommá vált, és nem csak a brit háztartásokban. Az enteriőrök ugyanazt a természetközeli hangulatot sugározták, amit a ruhák is: visszafogott színek, apró minták, időtlen szentimentalizmus. 

A sikersorozatnak 1985-ben lett vége, amikor Laurát a 60. születésnapja után néhány nappal tragikus baleset érte: leesett egy lépcsőn, súlyos fejsérülést szenvedett, és néhány nappal később, szeptember 17-én elhunyt. A család egy ideig tovább vitte a céget, ám az évek során a márka több tulajdonosváltáson is átesett. Bár a piaci helyzete változott, Laura Ashley neve máig egyet jelent egy letisztultabb, természetközeli világgal, egy olyan stílussal, amely túlélte a divat változásait. 

Az asszony története nem csupán egy márka születése, hanem egy különleges nő útja is. Egy olyan emberé, aki mert a saját ízlésében bízni, aki családja segítségével épített fel valami igazán maradandót, és aki bebizonyította, az otthon nemcsak fizikai tér, hanem érzés is. A munkássága arra emlékeztet minket, hogy a szépség nem feltétlenül a különlegesben rejlik, gyakran ott van egy jól megterített asztalban, egy szeretettel kiválasztott ruhában vagy egy virágos párnán.