Múltból ered, jövőbe ágazik
Nyitott, derűs egyéniség, igazi közösségteremtő ember. Amikor Bayer Árpád családjával Tökre költözött, elhatározta, hogy nemcsak lakni, élni akarnak a településen. A történész a hasonlóan érzőkkel helytörténeti előadásokat szervez, közösségi irodát üzemeltet, miközben a kollektív önismeretről való gondolkodásra buzdít.
Kép: Ha érteni akarjuk a társadalmat, a politikát, a jelent, akkor ideje a múlton gondolkodni! – véli Bayer Árpád, Fotó: Kállai Márton, Forrás: Szabad Föld
A Zsámbékon lévő, többszintes, fehér körépület kívülről szemlélve elbizonytalanítja az ajtaja előtt állót, a belső tér otthonosságot árasztó falai azonban egykettőre eloszlatják a kétségeket. A földszinten működik a pedagógiai szakszolgálat, az első emeleten alkalmanként művészetterápiás foglalkozások zajlanak. Ebbe a nyugalmas miliőbe jól beleillik a közösségi iroda, amit bérletet váltva lehetséges használni. De nem profitorientált módon működik, társadalmi szükség hívta életre.
Bayer Árpád és felesége – ahogyan a környéken sokan mások is – többnyire otthonról dolgozik. Vágytak egy helyre, ahová reggel elindulhatnak, és ahonnan a feladataik végeztével hazaérkezhetnek, hogy különváljon egymástól a munka és a magánélet. Igényfelmérést végeztek a környéken, majd a helyi önkormányzattól bérbe vették az épületet. A pár hónapja üzemelő közösségi iroda használói még nincsenek sokan, de a konyhájában már sorakozik pár kávéscsésze. Az üzemeltetők terve szerint a helyszín a jövőben programoknak, workshopoknak, közösségi eseményeknek is otthont ad majd.
„Jövőt építeni a múlt ismeretében érdemes” – vallja a történész. Doktori munkájában és több tudományos jellegű kutatásában foglalkozik azzal, hogy az egy helyre költöző emberek miként tudnak kapcsolódni egymáshoz, azonos gyökerek nélkül közösséggé válni. Érdekelte a családja otthonául választott település, Tök múltja. Azonban átfogó tudásanyag helyett többnyire morzsákat talált a falu hosszú évszázadokat felölelő történetéről. Azokat is inkább személyes emlékek őrzik.
A tavalyi évben, a Múzeumok Éjszakája országos programhoz kapcsolódva előadást szervezett Goldsmann Tamással, a helyi művelődési ház vezetőjével, illetve Madarász Andreával, a helytörténeti gyűjtemény működtetőjével összefogva. Sok érdeklődő akadt, ahogy fogalmaz, „a házból valósággal folyt ki a közönség”. Emellett az eseménynek olyan haszna is volt, hogy összehozta a közösségért tenni akaró helyieket. Czene András és munkatársunk, Németh László szintén csatlakozott a kezdeményezéshez.
Történeteink címmel elindult egy állandó előadás-sorozat, amely nemcsak ismeretterjesztésként szolgál. Lehetőség a diskurzusra, és eredeztet olyan gondolatokat, amik segítik a falu történetének teljesebb megismerését. Nem utolsósorban az események után tea és zsíros kenyér fogyasztása mellett jó kapcsolatok, új barátságok születnek.
– Honnan ered ez az izgalmas és újszerű történelmi felfogása?
– Édesanyámtól, aki történelmet tanított – ad rövid választ, majd hosszabbat is: – A családban a felmenőink történeteit megőriztük. Például ránk hagyományozódott nagyapám 1945–1947 között íródott naplója, vagy nagymamán testvérének visszaemlékezése arról, hogyan próbált boldogulni Magyarországon a XX. század elején. Ezek mind visszavezettek származásom gyökereihez, identitásom alapjaihoz, vagyis, hogy ki vagyok én valójában. De a közös emlékezetnek abban is rejlik jelentősége, hogy egy esetleges elakadásnál ezekhez nyúlunk vissza, a múltban kezdünk kutakodni – erről szólnak Kádár Annamária mesepszichológus tanulmányai.
Gondolatban ugrunk pár évet az időben, a középiskolás évekhez. Árpád elmondja, hogy történelem szakos osztályfőnöke, Bence Dávid hatására mélyült el még inkább a tudományág iránti érdeklődése. Az ismereteket élményszerű tanórákon kapták meg a diákok. Az ókori Görögországról például úgy tanultak, hogy az osztály egyik fele az athéni, a másik a spártai közösséget formálta meg, és érveket felsorakoztatva izgalmas vitákat folytattak egymással. 2014-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a doktori képzést ugyanitt végezte. Aktív szervező ember lévén nem vágyott a kizárólagos tudományos munkára. Úgy érezte, nagyobb lehetőségek rejtőznek a múlt élményszerű bemutatásában.
Még diákévei alatt a Nemzeti Múzeumban tárlatvezetőként bontogatta a szárnyait. Az ismeretterjesztés itt vált igazán fontossá számára. Saját vállalkozást épített, amelyben kreatív módszerek által minél szélesebb közönséghez tudja eljuttatni a történelemmel kapcsolatos mondanivalóját. Máig folytat tudományos igényű kutatásokat, együttműködik múzeumokkal, kulturális intézményekkel nemzetközi projektekben. A játékot mint sokrétű, hatékony oktatási eszközt alkalmazva tart iskolai és múzeumi előadásokat, tervez tematikus szabadulószobákat, történelmi kiállításokat interaktív elemekkel megfűszerezve tesz még inkább érdekesebbé, befogadhatóbbá.
Többször állt már a („Terjesztésre érdemes gondolatok” eszme szellemében működő) TEDx Youth színpadján. Különféle podcastok (internetes hanganyagok) által szintén a tudományos eredményeket akarja érthető módon minél szélesebb közönséghez eljuttatni. Úgy véli, ezeknek, akárcsak a Tökön zajló helytörténeti előadásoknak nem a történelem ismerete az elsődleges célja, sokkal inkább a közös diskurzus, illetve a múltbéli gyökerek feltárása, amik szervesen hatnak ránk, a gondolkodásunkra, a személyiségünkre. Egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
Abban látja életküldetését, hogy a családja számára biztonságos és értékes közeget teremtsen. Szakmai célja szintén hasonló: létrehozni egy olyan aktív „társadalmi szövetet”, amelyen belül az együtt gondolkodók, érzők egy irányba tartanak. Erről szól a közösségi iroda is. Érvényes gondolatával tovább tágítja a látókört: „Onnantól válik a lakóhely otthonná, ha olyan emberek vesznek körül bennünket, akikkel jó együtt lenni, s az összetartó kapocs mentén építjük a közös jövőt…”
