Kedves Gabi!
A tizenöt éves fiam jó képességű, normális, tanul, sportol, vannak céljai. Éppen ezért nem értem, miért választ most a középiskolában maga mellé olyan barátokat, akiket én lefelé húzónak látok. Az utóbbi időben rendszeresen nálunk lógnak ezek a fiúk. Hangosak, modortalanok, még köszönni se tudnak rendesen. A tanulás szemmel láthatóan nem érdekli őket, buták és céltalanok. Tudom, honnan jönnek: rendezetlen, zűrös családokból, ahol nincs következetesség, igényesség, irány. Nem szeretnek otthon lenni, ezért iskola után meg hétvégén szinte egész nap itt fetrengenek a tágas nappalinkban (a fiam szobája túl kicsi nekik), kényükre-kedvükre esznek-isznak a hűtőnkből, filmeket néznek, zenét hallgatnak, trágárul beszélnek.
Próbálok toleráns lenni, de őszintén szólva már unom ezt a bandát. És azt is, hogy a férjemmel kiszorulunk az otthonunkból. Ezenkívül félek, hogy a fiam teljesen alkalmazkodik majd hozzájuk, lehúzzák, elveszik az ambícióját. Amikor szóba hozom, csak legyint: „Anya, ők jó fejek.” Én viszont nem így látom. Mondja, mit tegyek?
Üdvözlettel: Réka
∗
Kedves Réka!
Először is: nem kötelessége folyamatosan vendégül látni a fia barátait, nyugodt szívvel mondjon nemet, amikor nem alkalmas a vendégség. Az is teljesen rendben lévő lenne, ha az otthonában világos szabályokat állítanának fel. A köszönés, a beszéd stílusa, az együttlét ideje, a rend – ezek nem világnézeti kérdések, hanem együttélési normák. Ezeket nem a barátok családi háttere szerint kell érvényesíteni, hanem következetesen mindenkivel szemben.
Ám amikor azt írja, hogy buta, céltalan gyerekeket lát, akkor már nem a viselkedésükről beszél, hanem ítélkezik felettük, és félti mindazt, amit a fiának eddig felépítettek. A kamasz viszont nem így gondolkodik. Ő nem lefelé vagy felfelé barátkozik, hanem ott, ahol kapcsolódni tud. Ahol nem mérik, nem hasonlítják, nem várják el tőle, hogy „jó alapanyag” legyen.
Szóval a kamaszok barátválasztásába beleszólni ritkán vezet jóra. Ha a fia azt érzi, hogy ön lenézi azokat, akiket ő választott, akkor előbb-utóbb zárni fog, és védeni őket. Nem azért, mert igaza van, hanem mert a kamaszkor a lojalitás időszaka.
Talán érdemesebb nem a barátokat minősíteni, hanem a fiára figyelni. Arra, hogyan változik, mi érdekli, mitől lelkes, mitől fáradt. Hogy a biztonság bázisa, a béke szigete maradjon a családja, az otthona. Már amennyire ez a kamaszkorban lehetséges…
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
