Kedves Gabi!
A munkahelyemen és tulajdonképpen a baráti társaságunkban is bevett szokás az ugratás. A beszólásokat, csipkelődéseket, egymás gyenge pontjainak kifigurázását a többiek látszólag élvezik, nevetnek rajta, gyakran vissza is vágnak. Engem viszont ez egyre jobban megvisel.
Mostanában például azért kapom meg a magamét, mert minden megbeszélésre pontosan érkezem. „Na, megjött az osztályelső!” – mondják nevetve. Máskor a ruháimra tesznek megjegyzést: „Ma is állásinterjúra jöttél?” Tudom, hogy nem rosszindulatból teszik, nekem mégis minden ilyen alkalommal kicsit összeugrik a gyomrom. Kívülről igyekszem mosolyogni, hogy ne legyek „ünneprontó”, de belül marad egy szorító gombóc, néha napokig rágódom rajta.
Ha szóvá teszem, azt mondják: „Ne vedd már ennyire a szívedre, csak viccelünk!” Nem akarok hisztisnek vagy túlérzékenynek tűnni, ugyanakkor egyre jobban fáraszt, hogy olyankor kell nevetnem, amikor valójában nem esik jól. Olyan is nemegyszer előfordult már, hogy inkább csendben maradok egy társaságban, nehogy újabb céltáblává váljak.
Közben látom, hogy mások látszólag lazán kezelik ugyanezt. Emiatt egyre gyakrabban kérdezem magamtól: túlérzékeny vagyok, nekem kellene vastagabb bőrt növesztenem?!
Üdvözlettel: Liza
∗
Kedves Liza!
A csipkelődés sok közösségben valóban az összetartozás egyik jele, csakhogy ez nem mindenkinek komfortos. Az, hogy ön feszültté válik ettől, majd utólag rágódik rajta, fontos jelzés – ez már nem pusztán stílusbeli különbség, hanem határok kérdése. Egy közösség nem attól jó, hogy mindenki egyformán vicces, hanem attól, hogy különbözőek lehetnek a tagjai, következmények nélkül.
Nyugodtan tegye szóvá azt, ami önnek már nem esik jól. Ne támadóan, hanem higgadtan és határozottan. A többiek reakciója sokat elárul majd! Ha legyintenek vagy kinevetik az érzéseit, az sajnos az empátia, a törődés hiányát jelzi – és önnek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket.
Elgondolkodtató, hogy a poénok rendszeresen ugyanazokat a tulajdonságait célozzák: pontosság, komolyság, elegáns megjelenés. Ezek valójában értékek egy munkahelyen, ezért érthetetlen, hogy miért lesz ön éppen ezek miatt céltábla. Talán irigységből?!
Tudnia kell azt is, hogy a kívül mosolygó, belül feszülő állapot hosszú távon lelkileg megbetegítő és fizikailag is kimerítő. Már most is tapasztalja magán a visszahúzódást, az önbizalom-csökkenést. Lépjen mielőbb, mert ez az irány egészen biztosan rossz!
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
