Egy évszázad a természet szolgálatában

Londonban született, 1926-ban, de Leicesterben nőtt fel. Édesapja egyetemi igazgató volt, így a könyvek és a természet szeretete korán körülvette. A családi legendárium szerint már kisfiúként is előszeretettel vitt haza köveket, fosszíliákat, gőtéket, gyíkokat, sőt egyszer még egy borzot is. 

A Cambridge-i Egyetemen természettudományt hallgatott, ám az igazi fordulatot az hozta az életébe, amikor a BBC-hez került az 1950-es években. Eleinte nem a kamera előtt képzelték el a jövőjét. Producerként kezdte, majd hamar rájött, hogy az igazi terepe a világ felfedezése. 1954-ben készítette első sorozatát, a Zoo Questet (Titokzatos állatok nyomában), amelyben olyan állatokat mutatott meg a közönségnek, amelyeket addig legfeljebb könyvek lapjain láthattak. A program olyan népszerűvé vált, hogy a BBC-t további hasonló műsorok készítésére ösztönözte. 

A forgatások során olyan kalandokba keveredett, amelyek ma már szinte hihetetlennek tűnnek. Egy indonéziai expedíción például a stáb hajója zátonyra futott, és napokig a dzsungelben rekedtek, máskor egy paraguayi forgatáson mérges kígyók között kellett dolgozniuk. Az egyik legismertebb és legkedvesebb jelenet a ruandai hegyi gorillák között esett meg vele. A felvétel során köré gyűlnek a fiatal állatok, játékosan húzgálják a ruháját, miközben ő rendíthetetlen nyugalommal mesél róluk. 

Pályája során nemcsak a kamera előtt, hanem a kulisszák mögött is jelentős szerepet játszott. A BBC egyik vezetőjeként hozzájárult a színes televíziózás elterjedéséhez, és olyan műsorok indulását támogatta, amelyek később meghatározták a csatorna arculatát. 1965-ben ő lett a vezetője a brit közszolgálati adó újonnan induló második csatornájának, a BBC 2-nek. Jellemző rá, hogy amikor 1972-ben felmerült a neve a BBC főigazgatói posztjára, testvérének, az Oscar-díjas színésznek, rendezőnek és producernek, Richard Attenborough-nak bevallotta: egyáltalán nincs kedve folytatni ezt a fajta munkát, és inkább visszatért a terepre – a dzsungelekbe, sivatagokba, óceánok mélyére. 

A világhírnevet az 1979-es Life on Earth (Élet a Földön) hozta meg számára. Ez a sorozat nem pusztán természetfilm volt, hanem grandiózus történet az élet kialakulásáról. Innen következett The Living Planet (Az élő bolygó) és a The Trials of Life (Az élet megpróbáltatásai). Az utóbbi évtizedekben – a Planet Earth (Bolygónk, a Föld) és a Blue Planet (Kék bolygó) idején – már a technológiai fejlődés is segítette a munkáját. Olyan helyekre jutott el a stáb, amelyek korábban elérhetetlennek számítottak: mélytengeri világokba, jégmezők alá, vagy éppen a legmagasabb hegycsúcsokra. Sir David pályája az analóg kameráktól a drónokig, a fekete-fehér adásoktól a 4K-felbontásig ível. 

Magánéletéről ritkán beszélt. Feleségével, Jane Oriellel évtizedeken át harmonikus házasságban élt, két gyermekük született. A hosszú forgatások miatt sok időt töltött távol a családjától – ezt élete egyik legnagyobb áldozatának tartja. Felesége 1997-es halála mélyen megrázta, és egy időre vissza is vonult a munkától. 

Munkássága egyre inkább a természetvédelem felé fordult. Míg korai filmjei a felfedezés öröméről szóltak, a későbbiek már figyelmeztető hangot ütnek meg. Atten­bo­rough nyíltan beszél a klímaváltozásról, az óceánok pusztulásáról, a biodiverzitás csökkenéséről és az emberi tevékenység következményei­ről. Nem riogat, hanem tényeket mutat be, és ezzel talán még erősebben hat. Saját életét is példaként hozza fel: olyan változásokat látott egyetlen évszázad alatt, amelyek korábban évezredek alatt történtek. 

Szerinte a bolygó legfontosabb helye nem a szárazföld, hiszen a tengerek, az óceánok tartják életben a Föld rendszerét. Képesek regenerálódni, ha végre esélyt adunk nekik. A természettudós nem borúlátó: utóbbi filmjeiben azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy hiába az emberiség az oka a kríziseknek, mi vagyunk az egyetlen olyan faj a Földön, amely képes pozitív változásokat is elérni. 
Mi lehet hosszú életének a titka? Három egyszerű dolog: a kíváncsiság, a mozgás és a cél. Egész életében úton volt, dolgozott, tanult, kérdezett. Soha nem a korával foglalkozott, hanem a következő történettel. Emellett mértékletes életmódot folytatott, sokat sétált, szellemi frissességét folyamatos érdeklődéssel őrizte meg. Ahogy ő maga fogalmazott: nem a haláltól fél, hanem attól, hogy nem él eleget. Századik születésnapját különleges vetítésekkel, retrospektív műsorokkal, közösségi kampányokkal és természetvédelmi akciókkal ünnepli a világ. Az iskolákban az ő filmjeit vetítik, a múzeu­mok külön programokat szerveznek, a televíziók maratoni válogatásokkal készülnek. Magyarországon az M5 csatorna május 29-ig hétköznap esténként természetfilmes válogatással tiszteleg előtte, május 8-án pedig műsorra tűzi az Attenborough és a Jurassic tengeri szörny című produkciót. 

David Attenborough története több, mint egy ember története. Egy évszázad krónikája az ő szemén keresztül: hogyan lett vadabból sebezhetőbb a világ, és hogyan maradt mégis csodálatos. Miközben hangja dzsungeleken, jégmezőkön és óceánokon vezet át bennünket, újra meg újra arra emlékeztet: ezt a bolygót nem örököltük, hanem kölcsön kaptuk. A világunk nemcsak lenyűgöző, hanem törékeny is – és a történet folytatása rajtunk múlik.