Kapcsolatokból épül a segítség

Szoták Mitzi-Enikő már gyermekként önkénteskedett, ma pedig a Fundraising Lab alapítótagjaként civil szervezeteknek segít forrást teremteni, és másokat is bevezet az adománygyűjtés világába, hogy a civilek ott is segíthessenek, ahol az állami rendszer nem nyújt elegendő támogatást.

Családi körBalogh Boglárka2026. 06. 08. hétfő2026. 06. 08.

Kép: Ha kiszakadni vágyik a mindennapok pörgéséből, a természetben lazít

Kapcsolatokból épül a segítség
Ha kiszakadni vágyik a mindennapok pörgéséből, a természetben lazít
Forrás: Magánarchívum

Erdélyben, Nagyenyeden nőtt fel, egy kisvárosban, ahol korlátozottak voltak a lehetőségek. Ő azonban nyughatatlan volt, folyamatosan kereste, mit lehetne még kipróbálni, merre lehetne továbbmenni, kikhez kapcsolódhatna. Szinte mindenbe belevágott, ami kizökkentette a hétköznapokból: kosárlabdázott, közben a Máltai Segélyszolgálatnál önkénteskedett, versenyekre, táborokba, diákprogramokra járt. 

– Mindig az motivált, hogy emberek között legyek, új élményeket szerezzek

– mondja mosolyogva. – Talán már akkor, gyerekként elkezdett bennem formálódni a vágy, hogy egy nagyobb városba kerülhessek, ahol mindez adott. 
Bár már kamaszként körvonalazódott benne, hogy emberekkel és kommunikációval szeretne foglalkozni, az út nem volt egyenes. A családi elvárások inkább egy „komolyabb”, reálpálya felé terelték, így végül környezettudományokat kezdett tanulni. Néhány évvel később azonban mégis visszatalált a kommunikációhoz, és ebben a szakmában helyezkedett el.

Olyan helyet szeretne létrehozni a hegyek lábánál, ahol vendégeket fogad és túrákat vezet
Fotó: Magánarchívum

– Egy hosszú, intenzív időszak áll mögöttem, folyamatos tanulással és pörgéssel – idézi fel. – Egyszerre több projekten dolgoztam, a kommunikáció mellett fundraiserként is. (Jelentése: olyan szakember vagy önkéntes, aki adományokat, támogatásokat szervez és gyűjt különböző szervezetek számára.) Ráadásul mindkét területen vezetői szerepben. 2018-ban, a Yuppi Camp Egyesületnél találkoztam először az adománygyűjtéssel: eleinte egy sportesemény kapcsán, később már vállalati együttműködéseken is. Egyre mélyebben kerültem bele, és egészen 2024-ig maradtam. Kampányokat vezettem, csapatokat koordináltam, és rengeteget tanultam, másoktól és saját tapasztalatból is. Egy ponton azonban elkerülhetetlenné vált a kiégés. Nemcsak egy munkát, hanem egy életformát engedtem el. Ez a fordulópont vezetett oda, hogy három éve létrehoztuk a Fundraising Labet, ahol ma civil szervezeteket támogatunk. 

Mitzi szerint a jól működő fundraising stratégia mindig személyre szabott: a szervezet misszió­jára és valós lehetőségeire épül, nem sablonokból áll, hanem folyamatosan alakuló folyamat, amely végigkíséri a működést.

Az is kulcskérdés, ki dolgozik rajta. Ideális esetben nem egyetlen ember feladata, hanem egy csapat közös munkája. A civil szervezeteknél azonban gyakran épp az idő, az energia és a kapacitás hiányzik ahhoz, hogy ezt tudatosan felépítsék és következetesen működtessék. Bár a fundraisinget leginkább a nonprofit szektorhoz kötjük, a forprofit világban is jelen van. Ott inkább partnerségek formájában, ahol a támogatásért cserébe kézzelfogható üzleti előnyök, például láthatóság vagy reklámfelület jár. 

– A legfontosabb alapelv talán az, hogy a fundraising mindig kétirányú kapcsolat – folytatja. – Nemcsak arról szól, hogy mit kérünk, hanem arról is, hogy figyelünk a másik félre. A legerősebb donor- és partnerségi stratégiák mindig hosszú távú kapcsolatokra épülnek. Ugyanakkor sok tévhit övezi az adománygyűjtést. Gyakran társul hozzá bizalmatlanság, mert egyesek a civil szervezeteket visszaélésekkel vagy pénzmosással azonosítják. Bár ilyen esetek valóban előfordulhatnak, ez nem általános, mégis sokakat visszatart az adományozástól. A másik gyakori félreértés magukon a szervezeteken belül jelenik meg, sokan a fundraisingre még mindig kéregetésként tekintenek, ami belső ellenállást is szül, és megnehezíti a tudatos építkezést.

Ez is érdekelhet

Mitzi több olyan kampányban és együttműködésben is részt vett, amelyekre különösen büszke. Az egyik legemlékezetesebb a Fundraising Lab egyik legelső ügyfeléhez kötődik. Az első tanácsadás után mindössze egy-két héttel sikerült egy kétezer eurós támogatást bevonniuk, aminek köszönhetően a csapat kijuthatott egy nemzetközi versenyre Kínába, amelyet végül meg is nyert. Ez számukra erős visszajelzés volt arról, hogy már a kezdetektől kézzelfogható hatása van annak, amit csinálnak. 

– Az elmúlt három évben többféle workshopot is szerveztünk, mert nagy igényt láttunk mind az online, mind az offline tanulási lehetőségekre. Magyar, román és angol nyelven is tartottam már képzéseket, amelyek formája mindig a résztvevők igényeihez igazodik. Van, amikor egy adott szervezetre szabott, zárt workshopon dolgozunk, ahol a konkrét kihívásaikra keresünk megoldást, és van nyitott, úgynevezett open call formátum is, ahol különböző szervezetek csatlakoznak. A témák széles spektrumot fednek le, a fundraising alapjaitól a kommunikációs és stratégiai kérdésekig. 

Azoknak a szervezeteknek vagy kezdőknek, amelyek és akik most vágnának bele az adománygyűjtésbe, a szakember szerint mindenképp az alapoknál érdemes kezdeni. Fontos, hogy részt vegyenek képzéseken, konferenciákon, és tudatosan építsék fel a működésüket. Ugyanilyen lényeges, hogy valódi időt, energiát és – lehetőség szerint – erőforrást is rendeljenek hozzá. Ez azt is jelentheti, hogy legyen egy dedikált ember, akár részmunkaidőben, aki kifejezetten ezzel foglalkozik, és rendszerszinten viszi a folyamatot. 

Az adománygyűjtés mellett Mitzinek egy másik régi álma is van: egy olyan helyet létrehozni a hegyek lábánál, ahol vendégeket fogad és túrákat vezet. 

– A természetben érzem magam igazán otthon. Emellett élménypedagógus is vagyok, és ezt a tudást szeretném továbbadni, megmutatni az embereknek, mennyire értékes és gyönyörű a természetünk, arról nem beszélve, hogy ez az a közeg, ahol én is a leginkább önmagam lehetek.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!