Kedves Gabi!
Hatvannyolc éves vagyok, négy éve özvegy. A férjemmel 45 évig éltünk együtt, mindent a nulláról teremtettünk meg. Sokat dolgoztunk, fizettük a hitelt, felneveltük a két gyermekünket, támogattuk az idős szüleinket, besegítettünk az unokáknál. A mélyen vallásos férjem nagyon szeretett volna eljutni Rómába, de mindig azt mondtuk, majd jövőre. Mindig akadt valami fontosabb annál, mint hogy magunkra költsünk. Úgyhogy az a jövő soha nem jött el, egy váratlan agyvérzés azonnal elvitte.
Az első évben szinte csak gyászoltam. A másodikban kezdtem újra emberek közé járni. Tavaly ilyenkor pedig befizettem magam egy ötnapos észak-olaszországi buszos kirándulásra, egy nyugdíjasklub szervezte. Annyira jól sikerült, a társaságot és az élményeket tekintve is, hogy azóta még két rövidebb útra elmentem velük.
Pünkösdkor boldogan újságoltam a gyerekeimnek, hogy ősszel szeretnék elutazni a csoporttal egy tíznapos ausztriai körútra. Nagyon rosszulesett, ahogy fogadták. A lányom és a fiam szerint ennyi idősen már óvatosabban kellene bánnom a pénzzel, jobb lenne mindent félretenni, vagy abból a pénzből akár az unokákra is költhetnék.
Mi a férjemmel mindkét gyerek útnak indulását anyagilag is segítettük, és ott álltunk készenlétben mindig, amikor szükség volt ránk. Én a mai napig szívesen megteszem, amit csak kérnek tőlem, főzök, fuvarozok. De szeretnék egy kicsit magamért is élni, és látni azokat a helyeket, amelyekről egész életünkben álmodoztunk. Nem fényűző utakról van szó, szerényebb nyugdíjasokra van hangolva, sőt az önkormányzat is támogatja. Az árát a nyugdíjamból spóroltam össze, a megtakarításhoz (amit orvosi kezelésekre meg a temetésre tettünk félre) hozzá se nyúltam négy év alatt. Elmondtam mindezt a gyerekeknek, de továbbra is rossz szemmel nézik az utazásaimat.
Mondja, egy nagymamának nem szabad utazgatnia?! Önző vagyok, ha nem adok oda mindent az unokáknak?!
Üdvözlettel: Margó
∗
Kedves Margó!
Szeretné látni a világ egy kis szeletét, amíg még ereje, egészsége és kedve van hozzá. Ez nem önzés. Ha valaki kizárólag a bizonytalan jövőre készül, könnyen elveszítheti a jelen örömeit.
A gyerekei felnőttek, saját életük van. Az ön feladata már nem az, hogy minden erőforrását nekik tartalékolja, hanem az, hogy a saját életét is megbecsülje.
Ráadásul szerintem az unokái egyszer büszkék lesznek arra, hogy a nagymamájuk 68 évesen nemcsak a televízió előtt ült, hanem útra kelt, kíváncsi maradt. Mert élni!
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
