Világnapi vészcsengő

Az inzulin felfedezése egyedül a kísérleti ebek számára nem volt sikertörténet. A „mézízű bővizelés”, azaz a diabétesz ellenszerének kutatása ugyanis többnyire azzal járt, hogy a kutyák hasnyálmirigyét eltávolították, illetve kivezető csövét elkötötték.
Nagyjából százhúsz éve rájöttek az orvosok: ha az állatok hasnyálmirigyét kioperálják, azok túl sok vizeletet ürítenek, majd kiszenvednek. Állítólag az egyik eb tócsája megszáradt, és fehér por, szőlőcukor maradt utána – így jöttek rá, hogy e szerv termeli a cukor emésztéséhez szükséges nedveket. A XX. század elején azt is kiderítették, hogy a hasnyálmirigy úgynevezett Langerhans szigetei állítják elő a vércukorszint csökkentéséért felelős váladékot, ezért a szigetet jelentő latin insula szó után keresztelték el e hormont.
Egy torontói sebész, Frederick Grant Banting ötlete volt, hogy állati hasnyálmirigyből kivonatot készítsen, s ezt juttassa a cukorbeteggé tett ebek vérébe. Jobb híján magán és társain kísérletezett a kanadai doktor, mégpedig szarvasmarhamagzatok hasnyálmirigyéből készített szert vett be. Az első betegnek 1922-ben adták be az inzulininjekciót, méghozzá sikeresen – ezzel megoldották a fiatalkori diabétesz kezelésének problémáját. A felfedezésért a kutatócsoport Nobel-díjat kapott. 1926-ban előállították azt az állatokból nyert, tisztított, kristályos inzulint, amelyből bevált gyógyszer lett. Amikor aztán – tíz évre rá – mindezt lazac spermiumából nyert fehérjével és cinkkel keverték, tartósabb hatású szert kaptak. Szokásos módon étkezés előtt juttatták a bőr alá az inzulint, melynek erősségét meghatározott egységekben mérték.
Az 1950-es évektől kitartóan tanulmányozták az emberi inzulin összetételét, majd megtalálták a génjét is. Mégis a nyolcvanas évekig kellett várni, mire a humán inzulint állati alapanyagok nélkül, mesterséges úton is elő tudták állítani. Manapság pedig már a géntechnológiát hívják segítségül a készítmények gyártásához. Azt azonban még nem sikerült megoldani, hogyan szedhetnék szájon át a szert a diabéteszben szenvedők – így ugyanis nem kéne szúrni magukat. Az emésztőnedvek azonban lebontják a bevett inzulint, mielőtt az kifejthetné hatását.
1. Keveset többször! – a diabéteszeseknek ez legyen étkezéskor a vezérelvük. Naponta öt-hat kisebb evés ajánlott a nagy zabálások helyett.
2. Minden alkalommal vegyen magához szénhidrátot is a beteg, de sosem többet a meghatározott értéknél.
3. Számoljon azzal, hogy az ételek glikémiás értéke a sütés-főzés során megváltozik. A túlzottan pürés, szétfőzött, turmixolt étkek jobban emelik a vércukorszintet, mint a párolt alapanyagok.
4. A növényi rostok jótékony hatásúak. A brokkoli, a káposzta, az uborka, a paradicsom például nemcsak szabadon fogyasztható, de hasznos is.
5. A túlsúlyos cukorbetegek számára különösen ajánlott egy kíméletes fogyókúra, a normál testsúly sokat javít az állapotukon.
6. Az elhízottak a fruktózzal és a szorbittal készült diabetikus édességektől is óvakodjanak, mert ezek energiatartalma magas.
7. Vigyázni kell a túl sok fehérjével is! Nem igaz, hogy a cukorbajjal élő ember húst ehet hússal, ugyanis ez túl sok zsírt jelenthet.
8. Óvakodjon az édes alkoholos italoktól! Ezek „rejtett” cukor- és energiatartalma igen ártalmas lehet. Alkohol hatására a vércukorszint hirtelen leeshet. Száraz borokból is csak mértekkel fogyasszon a cukorbajos.
9. Az energiamentes szénsavas üdítők szabadon kortyolhatók, de a rostos levek szénhidráttartalmával nem árt számolni.
10. A terhesek lehetőleg kerüljék a mesterséges édesítőszereket!