Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Második felesége vagyok a férjemnek. Első nejével hat évig éltek együtt, két gyermekük született. Válásuk oka az asszony rossz természete, lompossága, lustasága volt. Ezután egy évvel ismerkedtünk meg, majd egy évre rá, tavaly nyáron öszszeházasodtunk. Ugyanabban a városban élünk, ezért nem gond, hogy a gyerekek minden második hétvégét velünk töltsék.  A nő először nem akarta engedni őket, mivel engem már kezdettől utál. Hiába mondtuk el már többször is, hogy nem miattam hagyta el a férje, hiszen akkor még nem is ismertük egymást Péterrel. De ő így is utál és biztosan ellenem neveli a gyerekeket. Mert más oka nem lehet, hogy annyira ne kedveljenek a férjem gyerekei.
Pedig higgye el, nem lehet okuk panaszra. Mindig jó ebédet főzök nekik, jó programokat találok ki nekik. Ha tudom, hogy hétfőn dolgozatot írnak, nincs mese, tanulniuk kell, s akár ki is kérdezem őket. Meg is látszik az eredményeken, ebben a félévben sokkal jobbak voltak a jegyeik. Igaz, annak biztosan nem örülnek, hogy nálunk a lakásban le kell venni a cipőt, ebéd előtt kezet, ebéd után fogat kell mosni, és bizony rájuk szólok, ha túl hangosak vagy rendetlenek. De hát az anyjuk nem neveli őket, otthon mindent lehet. A lány tizenhárom, a fiú tizenegy éves. Nem feleselnek, de a dacos arcukon látom, hogy nem nagyon értik: minden az ő érdekükben történik. A férjem egyetért a nevelési módszereimmel, meg amúgy is nagyon elfoglalt, rám bízza őket. De érdemes azért ennyi erőfeszítést tennem, hogy a végén csak még jobban utáljanak?
Üdvözlettel: Rózsa

Kedves Rózsa!
Kérdésére a válasz: nem, tényleg nem érdemes. Nem vitatom a jó szándékát, sőt, dicséretesnek tartom, hogy komoly felelősséget érez férje gyerekei iránt. Ám a felelősség valójában a két szülőé, az édesanyáé és az édesapáé. Utóbbival ön is osztozhat valamennyire, de hármuk közül mindenképpen önre jut a legkisebb rész. Erős egyéniségnek, kemény asszonynak vélem, aki könnyen véleményt formál bárkiről, így az elődjéről is. Ez persze az ön dolga, de a gyerekekkel való bánásmódban célravezetőbb a több humor, több kedvesség, több megértés. Ők nagyon is tisztában vannak vele, hogy nem az ön illetékessége a nevelésük, ezért csak tessék-lássék engedelmeskednek. Még egy darabig. Mert közeledik a kamaszkor, s vele a lázadás kora. Ha ön továbbra is ilyen kemény lesz, elkerülhetetlenné válik az összeütközés.
Javaslom, húzódjon kissé vissza, hagyja, hadd érezzék magukat otthonosabban, lazábban apjuk házában. Ne izgassa magát a bizonyítványuk miatt sem. Az viszont egyáltalán nem ártana, ha az édesapa kissé jobban részt venne a gyerekei életében – bármilyen elfoglalt is.
Üdvözlettel: