Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Szeretném elmesélni önnek, ami tegnap történt velem. Férjemnek, fiamnak nem akarom, legalábbis egyelőre – könnyebb egy ismeretlennek panaszkodnom. Fiaméknál voltam látogatóban, kétéves unokámmal játszottam a szobában. Résnyire nyitva volt az ajtó, tehát meghallottam, amikor menyem a barátnőjével telefonált. Ezt a mondatot csíptem el: „Igen, itt van még az undormány... ”
Mintha fejbe vágtak volna. Sejtettem eddig is, hogy nem imád a menyem, mert mindig hűvös, mosolytalan, kimért velem, de hogy ennyire utál, azt azért nem gondoltam volna. Pedig tőlem soha még egy rossz szót sem kapott. Holott jóval alacsonyabb sorból származik, mint a mi családunk, egy bőrönddel jött férjhez, egy rántottát nem tudott sütni, azt sem tudta jóformán, hogy kell a késsel-villával bánni. Mindenre én tanítottam meg, amikor egy évig nálunk laktak.
Aztán elkészült a fiam lakása, amit mi vettünk neki, elköltöztek. Azóta kéthetenként vasárnap eljönnek ebédelni. Én kiteszem a lelkem, de ő csak piszkálgatja az ételt, méla unalom ül az arcán. Egy héten egyszer-kétszer megyek hozzájuk, mindig viszek valami édességet, játékot az unokámnak. Nem veszekszünk, Judit soha nem mond nekem ellent, legfeljebb néz rám némán, konok szemekkel. De hogy így beszéljen rólam a hátam mögött? Mit lépjek? Miként tehetném, hogy nem veszek tudomást arról, amit meghallottam?
Üdvözlettel:
Anikó néni

Kedves Anikó néni!
Mindenekelőtt: valóban nagyon csúnyán beszélt önről a menye. Szomorú, hogy valaki ilyen jelzőt használjon a férje édesanyjára. Ezt megbocsátani nehéz, elfelejteni még inkább.
Sokszor megdöbbenek, hogy anyós-meny viszonylatban milyen sok elfojtott harag, ellenszenv, indulat feszül, ha nem is egyenlő mértékben, de legtöbbször azért kölcsönösen. Mintha ugrásra készen várnák a felek, mikor szól egy rosszat a másik, mikor lehet megsértődni, visszaszúrni. Az anyós-vő kapcsolatok általában sokkal barátságosabbak, de a menyek is jobban kijönnek az apósukkal. Legtöbbször már az elején rosszul ütik meg a hangot, aztán, mert egyik sem enged, már nincs visszaút.
Ne vegye rossz néven, de önt sem tartom vétlennek kapcsolatuk elromlásában. Ha nekem elmondta, hogy magukhoz emelték Juditot, alighanem neki is egy párszor a fejéhez vágta. A lekezelés, a dirigálás, az örökös kritizálás dacot szül. A durvaságot persze ez sem menti. Hogy most ebben a helyzetben mit tegyen? Talán semmit. Húzódjon vissza kicsit fia családjától, várja meg, hogy ők keressék. Ha kibírja, tartsa meg magának, amit hallott, esetleg tűnődjön el az előzményekről is.

Üdvözlettel: