Gésák és balerinák nyomában

Vietnami vagy tangapapucs: A pántokból álló, falatnyi tangabugyik után kapta a nevét az a papucsfajta, amelynél csak a nagy és a második lábujj közé szoruló pánt igyekszik némi tartást adni a lábbelinek – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A kínai cipőárusoknál igen olcsón kaphatók az egészségtelen, műanyagból készült példányok. A tangapapucs nem stabil viselet, általában csak a lábujjak kitartó kapaszkodása árán marad a viselője lábán. Ráadásul kellemetlen gyulladást okozhat a lábujjak között, nem is beszélve a pántok okozta fájdalmas dörzsölésről.

Gladiátorcipő és saru: Az ókort idéző klasszikus saru mellett divatba jött a vádli közepéig felfűzött gladiátorcipő, mikor is a lapos talp sok-sok pánttal, csattal, hevederrel vagy egyszerű masnival rögzíthető. Mellette szól, hogy szellős viselet, ám az ördög a talpban lakik! A legtöbb saru talpa túlságosan vékony, kemény, rugalmatlan, ezért nincsen meg benne a csillapítás, ami elnyelné azokat a rezgéseket, amiket járás közben elszenved a láb.

Klumpa: Egy időben a fél világ ebben csoszogott, aminek vitathatatlan előnye, hogy akár hat lábujj is kényelmesen elfér benne. Cserébe a fatalp (készüljön akármilyen magas sarokkal) gésajárásra kárhoztatja tulajdonosát, hiszen a sarkat nem fogja semmi. A kínai ipar itt is rögtön előállt az olcsó változattal, a lyukacsos, ormótlan, fröccsöntött gumiklumpával, garantálva a nyílegyenes utat a bőrgombásodáshoz!

Balerinacipő: Létezik a klasszikus, gumírozott változata, ami a lábon, annak formáját felvéve simul ki, illetve van fix körvonalakkal rendelkező (ezen belül elöl kivágott, zárt, csapott, nyújtott orrú, csatos stb.). Természetesen ebből is kapható lakkozott műanyag, ami bár jónak nézhet ki elsőre, harminc fokban bizony ráolvad a lábra, és egyáltalán nem szellőzik. Ha nagyon vékonyka talpúak a cipőcskék, és nincs hátul kérgük, akkor nem igazán tartanak. Viszont általában alkalmasak arra, hogy talpbetétet tegyünk beléjük, ami ajánlatos is, mert lapossága miatt estére el tud fáradni bennük a láb.

Magas sarkú: Ez az örök divat, nyújtja, hosszítja, karcsúsítja a bokát, a combot, megemeli a vádlit – mi, nők, ettől nem tudunk eltekinteni! A mostanság divatos, nagyon hegyes orrú cipők viszont rettentően összepasszírozzák a lábujjakat, ezáltal elnyomnak idegvégződéseket. A túlzottan magas sarkak szinte lábujjhegyen járásra kényszerítik a gazdájukat, tartós viselésük komoly fájdalmakat okozhat. Az ideális sarokmagasság 4 cm lenne.

Telitalpú: Kissé a ló patáját idézi, sokan hordják mindenféle nyitott, zárt, kötős, csatos változatát. A jobb minőségű modellek talpa természetes (fa, parafa vagy lenzsinórszerű) anyagból, a felsőrészük pedig vászonból készült. Az „egynyári változatok” rákfenéje, hogy néhány viselet után szétcsúsznak a talprétegek. Igaz, hogy eloszlik rajta a testsúly, és az egész talp a talajon van, ám így is lehet veszélyes: lazább rögzítésnél kibicsaklik a boka. Minél több helyen fogja a lábat, annál biztonságosabb.