Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Az egész bulvársajtó tele van az egyik tévés műsorvezető esküvőjének előkészületeivel. És főleg azzal, hogy a harmincas fiatalember és huszonéves menyasszonya házassági szerződést kötött. A sajtó ezt követendő példaként állítja be, szinte azt sulykolja, hogy ez a módi manapság. Én ezt felháborítóan cinikus hozzáállásnak tartom. Azt meg nagyon kiábrándítónak, hogy két ember, mielőtt a legszentebb szövetségre lép, azon jártatja az eszét, mi lesz válás esetén. És hogy a párja majd netán ki akarja fosztani őt… Úgy gondolom, maga a házasság egy szerződés, ami nem a pénzről, hanem a szeretetről, egymás támogatásáról, a közös jövőről szól.
Az én esküvőm negyvennyolc éve volt. Álmunkban sem jutott volna eszünkbe házassági szerződést kötni, és ezzel megalázni a másikat. Ha visszagondolok húszéves menyasszonyomra és huszonkét éves önmagamra, el nem tudom képzelni azt a helyzetet, hogy odaálltam volna elé, és azt mondjam: „csak akkor veszlek el, ha majd váláskor így és így lesz…” De le is éltük egymás mellett az életünket jóban-rosszban, és minden reményünk megvan rá, hogy két év múlva az aranylakodalmunkat ünnepeljük. Ennyi idő alatt soha nem mondtuk egymásnak: „ez az enyém, ez meg a tied.” Minden közös volt, hiszen egy házasságban csakis így lehet ez. Az egyetlen lányunk is már túl van az ezüstlakodalmán, és megbízik a párjában, ő sem kötött házassági szerződést!
Kérem, írja meg a véleményét, én vagyok-e elmaradott a világtól, vagy a világ megy rossz felé?
Üdvözlettel: Sz. Miklós

Kedves Miklós!
Nem tartom önt maradinak, és minden tiszteletem a tiszta és becsületes elveké, amelyeket megfogalmazott. De azt gondolom, hogy saját élethelyzetét általánosítja, és kevés megértést tanúsít a másféle életek és helyzetek iránt. Amúgy pedig gondoljon csak bele: negyvennyolc vagy huszonöt évvel ezelőtt miféle vagyonok lehettek, mi értelme lett volna két huszonévesnek erről intézkednie? Azóta azonban nagyon megváltozott a világ. Vannak olyan foglalkozások, vállalkozások, amelyekben komoly jövedelemhez lehet jutni. Mire egy harmincas-negyvenes vagy ötvenes  férfi vagy nő megházasodik, akár másodszor, már szert tehetett komoly ingatlanra, értékes ingóságokra, autóra. Teljesen jogos az igénye, hogy válás esetén ez ne legyen osztozkodás tárgya, hanem csak a közös idő alatt szerzett vagyon. Tekintve, hogy ma a házasságok fele-harmada válással végződik, egyáltalán nem eltúlzott az óvatosság. Nincs helyem itt erre, de tudnék történeteket mesélni kisemmizett férjekről és feleségekről. Ne ítéljük el tehát az óvatosakat. Ráadásul az sem biztos, hogy kisebb az esélyük a boldog házasságra, mint a többieknek.
Üdvözlettel: