Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Férjemmel több mint harminc évig éltem. Folytonos nőügyeit, italozását, agresszivitását már nem tudtam elviselni, elegem lett. Elköltöztem anyám lakásába – ennek öt éve –, bár még nem váltunk el. De már évekkel ezt megelőzően sem volt semmiféle intim kapcsolat köztünk. Nagyon belefáradtam a magányba, a szeretet nélküli életbe. A magánytól menekülve összejöttem egy özvegy férfival. Nagyon jó hozzám, a sérült lelkemnek jót tesz a kedvessége, ragaszkodása, és, nem tagadom, a gyengédsége, az ölelése is.
Sajnos a kapcsolatom kiderült. Azóta a férjem a kocsmában mindennek elmond, kiborít a telefonálásaival, kavarásaival. Elfelejtette, hogy ő mit művelt velem harminc évig. Egész életemben gürcöltem, dolgoztam rá. A különélésünk alatt is vittem neki a főtt ételt, mostam a holmiját. Most miért nem hagy békén? Nekem nem jár a szeretet, a jó szó, a békesség, csak a munka és semmi más? Mintha el lennék átkozva... Nem tudom, mit tegyek, nagyon el vagyok keseredve.
Üdvözlettel: Ildikó

Kedves Ildikó!
Szeretném egy kicsit megrázni magát! Hiszen nagyon is sokat tett már eddig is. Elég baj, hogy harminc évig tűrte a részeges férje durvaságát, megcsalásait. De mégis összeszedte magát és otthagyta. Nem lehetett könnyű ennyi idő után fordítani az életén. De az ilyen férjnél még a magány is jobb. Aztán pedig talált egy olyan férfit, aki szereti és megbecsüli. Bizonyára ahhoz is kellett bátorság, hogy újra hinni tudjon a jövőben. Ezt is remekül csinálta! Hát akkor? Mit érdekli, hogy a férje mit mond magáról a cimboráknak? Vagy a „falu szájától” fél? Akik ismerik magát is meg a férjét is, biztosan nem ítélkeznek. Elmondja magát mindennek? Hadd mondja, az emberek nem bolondok. Miért gondolja, hogy a kocsmatölteléknek hisznek, nem pedig magának?
Maga nem tartozik sem magyarázattal, sem elszámolással senkinek, de főleg nem annak az embernek, aki megalázta, bántotta, rossz társa volt. Különösen nem ötévi különélés után. Sírni, bánkódni egy ilyen férfi szövege miatt? Ráadásul az erőszakos ember, ha érzi a másik gyengeségét, csak még jobban támad. Cseréljen telefonszámot, ne álljon szóba vele. Arról nem írt, hogy miért nem vált még el, de ha ezt meglépné végre, utána végképp nem kellene törődnie vele. Dehogyis kell magányosan leélni a hátralévő életét, szeresse bátran a barátját! Nem muszáj vele feltétlenül összeköltöznie – hiszen, mint írta, azért itt is van némi alkoholprobléma –, de bátran vállalja fel őt. Addig, amíg megkapja tőle azt, amit oly sok évig hiányolt.
Ildikó, maga tud erős lenni, ha szükséges. Ha még nem is érzi most teljesen ezt az erőt, de kifelé mégis mutassa! Békén fogják hagyni.
Üdvözlettel: