Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Apukámra van panaszom, aki amúgy a világ legjobb apukája. Nem is ebben a minőségében bírálom, hanem a nagyszülői felfogása miatt, ami kezd komoly feszültségeket okozni a családon belül. Apu mindig nagyon határozott, döntésképes ember volt, aki kiválóan old meg problémákat. Mindig vezető beosztásban dolgozott, ezért bizony természetesnek veszi, hogy mindenben ő mondja ki a végső szót. És mivel nagyon okos és körültekintő, ezért jók a döntései is. Ezt tapasztaltam gyerekkoromban, ebben nőttem fel.

De most már felnőtt vagyok, férjem és egy hároméves kisfiam van. Fiam és a nagypapája kapcsolata nagyon jó, sokat vannak együtt. Anya és apa mellett őt szereti legjobban a fiam. De mintha apunak ez is kevés lenne, és mintha az első helyre törne. Tomi nagyon eleven és akaratos gyerek, amolyan „égetnivaló ebadta”. Mi próbáljuk kordában tartani, de apu mindent megenged neki. Ez a kemény ember teljesen elolvad az unokájától. Az is igaz, hogy neki jobban szót fogad a kicsi, mint nekünk. De ami a legfőbb probléma: ha mi megtiltunk Tominak valamit, ő megkontrázza vagy a gyerek előtt ránk szól. Esetleg nevelési tanácsokkal lát el minket. A teljesen felesleges ajándékhalmazokról már ne is beszéljünk. Férjem már elég bosszús emiatt, de eddig még nem szólt. Én már pedzegettem apunak, hogy nem kéne ennyire belefolynia Tomi nevelésébe, mert még ha jót akar és jót is mond, akkor is a mi gyerekünk, nekünk kell őt nevelni.

Sértődést semmiképpen sem akarunk, nem is érdemelné. De hogyan értessem meg vele, hogy egy nagyapának nincsenek olyan „jogai”, mint a szülőknek?
Üdvözlettel: Petra

Kedves Petra!
Nem könnyű egy nagyszülőnek megtalálni a megfelelő közelséget-távolságot az unokával való bánásmódban. Azért nem írtam, hogy nevelésben, mert az valóban a szülők dolga. Apukája jót akar, de láthatólag nem érzékeli, hogy itt azért egy külön családról van szó, ahol ő „csak” nagypapa szerepet tölt be. Nehéz tanácsot adni, és nem volna szívem azt javasolni, hogy ritkítsák a vele való találkozásokat, hiszen ez nemcsak neki, hanem Tomikának is fájdalmas lenne. Úgyhogy mégiscsak az őszinte és négyszemközti beszélgetés lenne a célravezető. Hogy a papa ne bántódjon meg, azért emelje ki az érdemeit, nagypapaságának jó vonásait, hiszen azok is vannak bőven. Ugyanakkor hangsúlyozza azt, hogy soha ne kontrázza meg a szülői döntéseket, de még csak meg se kérdőjelezze. És legfőképpen ne a gyerek előtt! Ehhez mindenképpen ragaszkodjon. Levele alapján ezt tartom ugyanis a legnagyobb hibának. A többi még belefér az általános nagyszülői kényeztetésbe.

Üdvözlettel: