Miért nem szereti a csecsemő az akcentust?

Háromévesnél fiatalabb gyerekeket vezetnek be egy szobába, ahol a testméretükkel arányos játékautót, csúszdát, ágyat találnak. Azonnal elkezdenek önfeledten játszani. Kis idő múlva átkísérik őket egy másik szobába, ahol ugyanazokat a játékokat találják meg, ám miniatűr változatban. Bármilyen meglepő, a kicsik nem veszik figyelembe a méreteket, megpróbálják bedugni a lábukat az apró játék autóba, szeretnének befeküdni az ágyba, amibe még egy nagyobb játék baba sem férne be.

Mielőtt elkezdenénk kuncogni a viselkedésükön, nézzük meg a felnőtteket: nem is hinnénk, de hasonló aránytévesztés figyelhető meg náluk is. Ha megmutatják nekik egy műanyag kés és egy simára csiszolt fémlap képét, majd megkérdezik tőlük, melyikkel szeletelnének fel egy almát, a legtöbben a műanyag kést választanák, miközben az teljesen alkalmatlan egy alma felvágására.

Azért választjuk mégis a műanyagot, mert számos társunkkal osztozunk az információn, hogy szeletelésre a kés való. A kísérletről a Közép-európai Egyetem (CEU) Határtalan tudás című előadás-sorozatának részeként hallhattunk, ahol az ELTE és a CEU Babalaborjában végzett, nemzetközileg elismert kutatásokról beszélgettek a szakemberek.

A felnőttek tudása is csupa rejtett rendszerrel van tele, s ennek a megismerése a pici gyerekek vizsgálatából is építkezik – mondta Pléh Csaba nyelvész-pszichológus. Nemcsak a 6-8 hónapos, de gyakran a 3-4 éves gyerekek sem tudják elmondani, mit miért csinálnak. A kognitív (megismerésen alapuló) pszichológusok ezért a gyerekek viselkedését elemezve következtetnek arra, mit tud, s azt vajon honnan tanulhatta meg egy kisgyerek.

A magyar szakemberek izgalmas megállapításokra jutnak a kísérleteknek köszönhetően. Például az egyikben gyerekeknek műanyag csőből kell kibányászniuk egy golyót, előtte természetesen megmutatják nekik, hogyan kell. A felnőtt apró gombócban végződő botocskával tolja ki a golyót a rejtekhelyéről, ugyanakkor a gyerekeknek két tárgyat kínál fel: olyan botot, ami hasonlít az általa használt eszközre, de a végén lévő gombóc kissé túlméretezett, ezért nem fér be a csőbe. A másik tárgy görbe bot, ami egyáltalán nem hasonlít az eredeti tárgyhoz, de ki lehet vele piszkálni a golyót.

A gyerekeknek csaknem a fele a hasonló külsejű, ám a csőbe nem illeszkedő tárgyat választja – de csak akkor, ha a demonstrátor az ő anyanyelvén beszél hozzá, miközben a feladatot mutatja. Ám idegen nyelven beszélő tanító esetén a gyerekeknek csak 30 százaléka próbálkozik a feladatra alkalmatlan eszközzel.

– Mások utánzása alkalmassá teszi az embereket arra, hogy gyorsan tanuljanak, viszont az így szerzett ismeretek rugalmatlanok, nehezen változtathatók – hangsúlyozta Csibra Gergely pszichológus, a CEU Kognitív Fejlődéstani Kutatóközpontjának vezetője.

Meglepő, de az akcentussal beszélők iránti bizalmatlanság nagyon korán, már az egyéves kor körüli

gyerekeknél is megfigyelhető. Hároméves korukig nem foglalkoznak azzal, ha valakinek eltérő a bőrszíne, viszont jobban hisznek a felnőtteknek, mint a saját szemüknek.

Király Ildikó kognitív pszichológus, az ELTE Babalaborjának vezetője is hangsúlyozza, hogy a kisgyerekek rugalmatlan és kitartó tanulással sajátítják el a tudást a felnőttektől, de a gyerekek reakcióit nem szabad összetéveszteni a felnőttek megérzéseivel: – Az akcentussal beszélővel szembeni bizalmatlanságnak a babáknál nincs köze az előítéletekhez. Csupán arról van szó: ha két lehetőség közül választhatnak, akkor nyilván azt részesítik előnyben, amelyikből „értelmes” információhoz juthatnak.

Ez teljesen egészséges döntés, hiszen így tudnak majd igazodni egy szokásrendszerhez, így érzik magukat biztonságban. De közben a másikat is figyelik, tesztelik, kialakul bennük a kételkedés, s fejlődik a mérlegelési képességük is. Képesek megkülönböztetni a kapott tudásanyagot, és sokrétűbb élményük lesz a világról.