Pokol után mosoly

A szerencsétlen eset 2015. augusztus 19-én történt. Mentőtiszti államvizsgáját megelőzően pihenésre, feltöltődésre a párjával Egyiptomba utaztak. Szafari-túra során egy átalakított dzsipen utaztak, közben Kata a virágzó olajfákat kamerázta. Hátrafelé fordult és nem kapaszkodott. Két egymást követő nagy bukkanónál az első feldobta, a másodiknál, miközben zuhant le, a jármű platója megütötte úgy, hogy a háti 12-es csigolyáját szétzúzta. Olyan erős fájdalmat érzett, mintha láva után jeges vízbe merülne – szemlélteti akkori érzéseit. Életveszélyes állapotba került a csaknem ötven Celsius-fokos sivatagban. Nem hitte, hogy túléli.

Két óra elteltével kiértek az aszfaltútra, ahol már a mentőautó várta. A helyi kórházba szállították. A korábban a sürgősségi osztályon, illetve katasztrófa sújtotta terepeken szerzett ápolói tapasztalata jól jött, mert így a saját sürgősségi ellátását, kivizsgálását is segíteni tudta. A diagnosztizálás során csigolyatörést állapítottak meg, ezt követően mentő repülővel  hazaszállították a budapesti Honvédkórházba. Három napra rá megműtötték, a több órás beavatkozás során fixálták a gerincét, ennek köszönhetően tud ülni. A fájdalmat elviselhetetlennek érezte; négyféle erős fájdalomcsillapítót szedett, de az sem enyhítette a kínokat. Többször megoperálták, részt vett rehabilitáción, gyógytornász segítségével rendszeresen végezte a gyakorlatokat, azonban az állapota lényegesen nem javult.

Ennek ellenére nem adta fel, kereste a gyógyulás lehetőségét. Így jutott el először egy zürichi kórházba, majd Nottinghambe, végül az egyesült államokbeli Miamiba, ahol két magyar idegsebész, dr. Erőss Loránd és dr. Halász László megműtötték. A beavatkozás során – a világban elsőként neki – pacemakert ültettek be a gerincébe, amely blokkolta a fájdalmat. A kísérleti fázisban lévő eljárás korántsem volt veszélytelen, ennek ellenére Kata mégis belevágott.

A balesetet követően teljesen lebénult, így az otthonában huszonnégy órás ellátásra szorult: segíteni kellett neki a legapróbb mozdulatokban is, katéterezni, naponta többször átkötözni a hátán lévő majd’ negyven centiméteres sebet. Magatehetetlen volt, szürkének és hasztalannak érezte a mindennapjait. Többször megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata, érzelmileg olyan mélypontra került, amelyből akkor nem látta a kiutat. Így telt el két év. Ezért, miként fogalmazza, a műtéttel nem volt mit veszítenie.

A 2017-ben történt beültetés során a készülék egy véletlen folytán az eredetileg tervezett felszálló (érző) idegpályák mellett a leszálló (mozgató) idegpályákra is rákerült. Ennek következtében Kata mozgatni tudta a lábujjait. Majd nyolc hónap alatt nagylabdáról, a bordásfalon kapaszkodva felállt. Ma már kisebb mozgásformákat (például a kerékesszékből átülni egy székre) ügyesen elvégez. A családja segítségére mindig számíthatott, de féltették őt az önálló tevékenységektől, pláne attól, hogy kerekesszékkel kimozduljon otthonról. De Kata menni akart, dolgozni, tanulni, sportolni – újra igazán élni.

A sport és a nyüzsgés a mindennapjai fontos része volt. Versenyszerűen motorozott, többször elnyerte az országos bajnoki címet. Lovagolt, úszott, karatézott, triatlonozott, futballozott – ha valamelyik mozgásformába belekezdett, abból mindig kihozta a maximumot. Ahogyan a munkájában is. Gyermekkora óta mentősnek készült, szeretett segíteni másoknak. A motorozás és a vágyott hivatás örökké a szívében marad, azokat nem pótolhatja semmi – árulja el. De idővel más célokat tűzött maga elé.

Miután kerekesszékbe került, nem akart pszichológushoz járni, helyette a művészetterápiát választotta. Ügyesen bánt a festőecsettel, és a kerámiázásra is hamar ráálltak a kezei. Három éve felvételizett a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ grafikus-festőművész szakára, az idén nyáron kapta kézhez a diplomáját. Tervei szerint ősszel a szülővárosában, Szombathelyen megnyitja a saját műhelyét, ahol néhány korábbi csoporttársával festészetet, kerámiát, rajzot, videóvágást és más kreatív tevékenységet fog oktatni. Közben jelentkezett a Pécsi Tudományegyetemre, hogy művészetterapeutának tanuljon. Szeretne fizikailag és mentálisan sérült embereken segíteni, hiszen tapasztalta, hogy a művészet lelkileg is sokat segít a felépülésben, az újrakezdésben.

Idővel megtalálta a módját, miként sportolhat újra. A gyógytornát hamar felváltották az erőléti edzések, ekkor került kapcsolatba a kerekesszékes teniszezőkkel. Öröm számára megint mozogni, viszont szüksége lenne egy kerekesszékes női teniszezőtársra, akivel közösen indulhatna az országos bajnokságon és a paralimpián. Addig sem tétlenkedik, kedvelt sportága mellett boxol és úszik is.

Versenyt csinál abból, hogy ki ér fel elsőnek a lifttel, a kerekesszékével könnyedén szlalomozik a pesti tömegben, elfogadással mesél a vele történtekről – mindig életvidám volt, és a balesetet követően is megmaradt annak. Bár az önbizalma nem az igazi, ismeri el, de képes mosolyogni, örülni, bizakodni, remélni; hiszen így van értelme folytatni az életet tovább.