Közel az éghez

Járt a Himaláján, eljutott 5908 méteres magasságig az Andokban, és egy új-zélandi barlangtúrát is sikerrel teljesített. Dr. Páll István belgyógyász, endokrinológus, dia­be­tológus hatéves kora óta diabétesszel él, de ez sem tántorítja el attól, hogy valóra váltsa az álmait.

EgészségünkB. Pintér Dalma2024. 01. 30. kedd2024. 01. 30.

Kép: , Fotó: Németh András Péter

Fotó: Németh András Péter

Az erdélyi Szovátán született. A merészen felfelé törő hegyek és a szemet nyugtató lankák övezte vidéken töltött gyermekkor élményei egy életre bevésődtek a lelkébe. Úgy nőtt fel, hogy ismerte a környező erdők és fák történetét, a forrásokat, gyümölcsöt gyűjtött a havasokban. Innen eredeztethető a természet, a hegyek szeretete és vágyódása az éghez minél közelebbi magaslatok felé. 
A tudatos ifjú a hivatására is hamar rátalált. Hetedik osztályos korában egy diákinterjú során a Maros megyei Népújságnak büszkén nyilatkozta, hogy orvosnak készül. Édesapja mentősofőrként dolgozott, édesanyja segédápolóként. Később a nővére is egészségügyi pályán helyezkedett el. De neki egyéb indítéka is akadt. 1984-ben, hatévesen egyes típusú diabétesze alakult ki. 
A krónikus betegség tipikus tünetekkel jelentkezett a kisfiúnál: folyamatos szomjúság- és éhségérzet gyötörte, dézsmálta a magas cukortartalmú házi lekvárokat és befőtteket, de mindezek ellenére a testsúlya lát­­vá­­nyosan csökkent. Hamar kórházba került, ahol inzulinkezelést kapott. 
Akkoriban nem álltak rendelkezésre a mai­hoz hasonló fejlett, megbízható eszközök a megfelelő szénhidrátháztartás biztosítására. A hagyományos üvegfecskendőt minden használat után ki kellett főzni, sterilizálni. Nem volt vércukormérő, helyette a marosvásárhelyi gyermekklinikán kéthetente történő vérvételek és vizeletvizsgálat alapján igyekeztek beállítani a vércukorszintet. Hála az égnek, akkoriban is akadtak kiváló szakemberek – emlékszik vissza István, aki majd negyven éve él diabétesszel, de rossz vércukoranyagcsere-állapot miatt sosem került kórházba. 
– Köszönhető ez a családom odaadásának és gondoskodásának, akik mindig odafigyeltek a megfelelő inzulinadagolásra, továbbá arra, hogy betartsam az előírt szénhidrát­be­vitelt – mondja hálával. A maga korában alacsonynak számító fiú életminőségén sokat javított, amikor a kilencvenes évek elején már napi négyszer kapott humán inzulint. Egy nyár alatt húsz centimétert nőtt, és az egyébként jó eszű gyermek szellemi kapacitása is pozitívan változott. 
Az általános orvosi egyetemet 2004-ben végezte el Marosvásárhelyen. A diploma megszerzése után az anyanyelv szeretete hozta Budapestre, ahol krónikus belgyógyászati osztályon kezdett el dolgozni. Majd munkája során lehetősége nyílt diabetológián rendelni, amely orvosi területben – tekintettel az érintettségére – egyre inkább elmélyült. Azóta több szakvizsgát szerzett, így napjainkban belgyógyász-endokrinológus- diabetológusként (főként az utóbbi két egészségügyi ágazatban) tevékenykedik. 
Az évi közel tízezer betegtalálkozása alkalmával – amely során tizennyolc év fölötti, javarészt diabétesszel érintetteket kezel – empatikus, hiteles és meggyőző a páciensei előtt. A negyvenes éveiben járó orvos, aki maga is mindennap küzd a betegségével, jól tudja támogatni a diabétesszel élőket a sokszor göröngyös úton, átsegíteni őket a nehézségeken, kiküszöbölni az esetleges hibákat a megfelelő életminőség érdekében. S ha valaki, ő a kiváló példa arra, hogy a betegséggel is teljes életet lehet élni. Sőt, a legmerészebb álmok is valóra válthatók. 
A hegyek rajongója, akivel gyermekként, kitekintve a konyhaablakból, a Görgényi-havasok magaslatai néztek szembe, már fiatalon elhatározta, hogy egyszer látni akarja a Mount Everestet. 2016-ban, egy sikeres szakvizsga jutalma a Himalája-gyalogtúra lett. Előtte, edzés gyanánt, felment a Raxra és járt a Tátrában. De ezek a pár ezer méteres magasságok eltörpültek a világ csúcsa mellett. 
Célkitűzése nem volt veszélytelen vállalkozás. Folyamatos szöveti vércukorszintmérővel és inzulinpumpával, három jó barátja társaságában vágott neki az útnak. A fokozott szintemelkedés és a fizikai terhelés, a hirtelen időjárás-változás és a különféle magaslati betegségek fenyegetése ellenére örök élmény maradt számára az Everest-alaptábor. Eredménye azért is rendkívüli, mert valószínűleg egyike az első magyarnak, akik egyes típusú cukorbetegséggel jutottak fel csaknem hatezer méter magasságig. 
Persze, a legmagasabb csúcsok után is mindig van tovább, a legmerészebb vágyak után szüntelen születnek újak. Az emlékezetes túrát követően, amelyről máig az élete legnagyobb álmaként mesél, 2017-ben Nepálon keresztül Bhutánba vezetett az útja. A Himalája fogságába esett mesebeli országból, ahol a nemzeti összboldogságot mérik (National Gross Happiness), lelkileg kiegyensúlyozottan, még több életörömmel tért haza. 
S még nincs vége a történetének! Hegy hegyet követett a merész és elszánt túrázó életében. Azóta járt többek között Bolíviában, ahol az Andok magaslatain 5908 méterig sikerült eljutnia. A szemet tágra nyitó eredményt a már kitapasztalt megfelelő szénhidrátfogyasztásnak és inzulin­adago­lásnak köszönheti, no meg a rendíthetetlen kitartásának, amely a hegyek után a mélybe is levitte. Sikerrel megjárta Új-Zélandon a Lost World (Elveszett Világ) nevű barlangot, ahol 102 méter hosszú kötélen kellett leereszkedniük. 
Betegei szájtátva néznek az orvosukra, mikor megmutatja a vércukorértékeit, majd elmeséli a hihetetlen túráit, élményeit, teljesítményeit. Szeretné még egyszer látni az Everestet, s bár a vércukorszintje terhelhetősége a bolíviai utazáson elérte a maximumát, kacérkodik a gondolattal, hogy a nyolcezres óriásokat a saját szemével láthassa. Hiszen szerinte az álmok éppen azért vannak, hogy azokat egyszer valóra váltsuk… 
 

 

Ezek is érdekelhetnek