Ajándék a világ gyermekeinek

Az amerikai bakteriológus, orvos, a gyermekbénulás elleni vakcina feltalálója 1906. augusztus 26-án született az Orosz Birodalomhoz tartozó lengyelországi Bialystokban. Tizenöt éves volt, amikor a zsidó származású család kivándorolt az Egyesült Államokba. 

A New York-i Egyetemen szerzett orvosdiplomát. Mentora, a diftéria elleni vakcina kutatásáról híres William Hallock Park volt az, aki 1931-ben először sürgette Sabint, hogy vizsgálati területének a gyermekbénulást válassza. Abban az évben ugyanis, amikor a fiatal orvos éppen befejezte tanulmányait, a polio ismét tombolni kezdett az Egyesült Államokban, évente több tízezer megbetegedést okozva. 

Miután két évig háziorvosként tevékenykedett a New York-i Bel­levue Kórházban, Sabin Londonba utazott, hogy a megelőző gyógyá­szatra specializálódott Lister Intézetben dolgozhasson. Visszatérve Amerikába, 1935-től a Rockefeller Intézet kutatóorvosa lett, ahol neki sikerült elsőként szaporítania a poliovírust emberi testből kivett idegszöveten. 1939-től a Cincinnati Egyetemen tanított, és az ottani gyermekklinika fertőző betegségeket kutató részlegét vezette. Ebben az időben cáfolta meg azt a sokáig uralkodó elméletet is, hogy a polio­vírus az orron és a légzőrendszeren keresztül jut be a szervezetbe, ott szaporodik el. Bebizonyította, hogy a gyermekbénulás elsősorban az emésztőrendszer fertőzése. 

Bár magát a vírust 1949-ben Thomas H. Weller, Frederick Robbins és John F. Enders amerikai kutatóknak sikerült ki­te­nyész­te­niük,­ a nagy verseny a betegség megelőzésének kidolgozásáért csak akkor indult el, amikor az amerikai járvány kezelhetetlenné vált az '50-es években. Ekkor lépett a színre a polio elleni első szérumot kikísérletező Jonas Salk is, aki injekcióval fecskendezte be a deaktivált (halott) vírust az izomba. A vakcina, ami mind a három szerotípusú, formaldehiddel elpusztított po­lio­vírust tartalmazta, antitestek termelődését váltotta ki, immunissá téve az oltottakat a betegséggel szemben. 
Salk vakcinája kezdetben sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy 1955. április 12-én az amerikaiak kihirdették, a poliomyelitis elleni harcot potenciálisan megnyerték az orvosprofesszornak köszönhetően. Sajnos azonban a kaliforniai Berkeleyben működő Cutter Laborató­rium gyógyszeripari cégtől olyan oltóanyag került a piacra, ami élő poliovírus-maradványt tartalmazott, és ez okozta az úgynevezett Cutter-incidenst. 192 bénulásos eset fordult elő a beoltott gyermekek körében, közülük tizenegyen meghaltak. A kormány ideiglenesen felfüggesztette az oltási ­programot mindaddig, amíg el nem határozták, hogy a Cutter vakcinát véglegesen kivonják a forgalomból. 

Sabin, Salk metódusával ellentétben, már az elejétől kezdve azt feltételezte, hogy ha az élő, de legyengített kórokozókat szájon át adja, azok hosszabb ideig biztosítanak immunitást. A vírus ugyanis a fertőzés kapujában, a bélcsatornában szaporodik el, így a bélfal sejtjei immunissá válnak, és a patogén vírus sem tud többé ott szaporodni. A három, bénulást okozó vírustípusból sikerült létrehoznia egy legyengített, de élő törzset, ezzel megszületett a Sabin-csepp. A szert több ezer majmon, valamint saját magán, a lányain és az ohiói Chillichote börtön rabjai közül toborzott fiatal önkénteseken tesztelte. Ám hiába volt a siker, a Cutter-incidens fájdalmas emléke még túl friss volt, az Egyesült Államok kormánya nem járult hozzá a nagyszabású terepi teszteléshez. Sabin a cseppjeit végül 1955–1961 között külföldre vitte, segítségével legalább 100 millió emberen tesztelték a Szovjetunió, Kelet-Európa, Szingapúr, Mexikó és Hollandia területein. 

A Szovjetunióban és Csehszlovákiában végzett kiterjedt oltási program során egyértelműen bebizonyosodott az új vakcina hatékonysága. Az Egyesült Államokban végül 1960-ban bocsátották kereskedelmi forgalomba. Egyszerű beadhatósága miatt a Sabin-csepp végül a gyermekbénulás elleni védőoltás általános vakcinájává vált. A világon először Magyarországon tették kötelezővé használatát, bevezetése óta hazánkban járvány nem fordult elő. 

Sabin nem szabadalmaztatta az oltóanyagát, mert azt akarta, hogy a lehető legszélesebb körben alkalmazzák. Ahogy egy interjújában mondta, neki ez az ajándéka a világ gyermekeinek, így megtagadta az oltóanyag kereskedelmi hasznosítását, hogy annak ára mindig a legalacsonyabb lehessen. Készítményét ezt követően az Egészségügyi Világszervezet is elfogadta, és a világméretű vakcinázási kampány alappillére lett. 
Sabin később sem állt meg a kutatásban, a pappataci- és a dengue-láz elleni vakcinák kifejlesztéséhez kezdett. Megvizsgálta, hogyan fejlődik ki a vírusokkal szembeni immunitás, hogyan hatnak a vírusok az idegenrendszerre, de tanulmányozta a kórokozók szerepét a rákban is. Később emeritus professzor lett Cincinnatiben, 1974 és 1982 között pedig kutatóprofesszorként tevékenykedett a charlestoni Dél-karolinai Orvostudományi Egyetemen. 86 éves korában, 1993. március 3-án hunyt el.