Kancsimesék

Katalin a Kalocsa melletti Uszódon cseperedett fel, és jelenleg is itt lakik a családjával. A községben olyan minőségű életet tudtak kialakítani, amiben megvan mindaz a gazdagság, melyre mindig is vágytak: rigófütty, erdei séták, kutyák, macskák, egymásért tevő közösségek, virágillat, nyugalom. 

– Már gyermekként is vadregényesnek és ihletadónak tartottam ezt a vidéket, ami korán meg is mutatkozott, mert már akkor írni kezdtem – emlékszik vissza a kezdetekre. – Imádtam, ha az iskolában fogalmazás volt a feladat, de költöttem verseket, írtam rövid novellákat magamtól is. Az olvasás és a mesék pedig mindig elkísértek. Szüleim és a nagymamám kezében is sokszor láttam könyvet, úgyhogy igen hamar jó nagy szókincsre tettem szert, ami elképesztő cserfességgel párosult. A szüleim azt szokták mondani, azért írattak be klarinétozni, hátha lesz egy kis csend, amíg gyakorolok, de legalábbis másféle hangzavar. Klarinétvirtuóz ugyan nem lettem, de cserfesnek cserfes maradtam, és ezt, ahol tudtam, kiaknáztam. Nagyon sok mesemondó-, versmondóversenyen indultam. 

Katalin ma már logopédusként dolgozik, ahogy mondja, ebben a szakmában sok minden megvan, ami a személyiségjegyeivel és érdeklődésével összeillő. Egyrészt az anyanyelv szeretete, másrészt az, hogy emberekkel foglalkozik. Nemcsak gyerekekkel, mert a sztrókon átesett felnőttek nyelvi re­ha­bi­li­tá­ció­ját is logopédus végzi. Évekig volt egy budapesti kórház rehabilitációs osztályán, nagyon szerette. Nagy tudású emberek mellett dolgozhatott, itt ismerkedett meg a pszichológiával, akkor döntötte el, hogy egyszer ő maga is szeretné elvégezni ezt a szakot. Bár három kisgyermek anyukájaként nem mindig a legkönnyebb tanulni, de ma már a pszichológia-államvizsgájára készül, megszerzett tudása pedig a könyvei lapjain is visszaköszön. 

– A Kancsimesék főhőse egy kislány, Ancsi, aki kancsal. Ebben a kötetben a kancsalságon keresztül arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos az elfogadás és az önelfogadás az életünkben. A személyközi kapcsolatainkban, de társadalmi szinten is a harmónia megőrzésének a záloga, ha érzelmileg intelligens gyerekeket nevelünk, akik képesek empatikusan viselkedni egymással. Sajnos nagyon gyakori a gyerekek között a bullying, az iskolai bántalmazás. Fontos felhívni rá a figyelmet, és a saját eszközeinkkel tenni ellene. A Kancsimeséken keresztül erről is lehet velük beszélni, ráadásul ez a könyv mankót ad ahhoz is, hogyan lehet olyan témákhoz nyúlni, melyeket kényesnek érzünk. A történetekben megjelenik például az örökbefogadás, az emberi kapcsolatok fontossága, ugyanakkor sok benne a humor és a báj. Akik elolvassák, könnyen kapcsolódnak hozzá, talán azért, mert megkapják tőle azt a melegséget, amire vágynak, és olyan értékeket képvisel, amik kiveszőben vannak. Emellett a felnőttek is megtalálhatják a történetekben a számukra szóló mondanivalót. A gyerek érti a mesét, de a mondatok mögötti tudás a felnőtteké, mert a saját élettapasztalataik­ból kifolyólag ők mást tudnak hozzátenni. A Kancsimeséket ötévestől, százéves korig ajánlom. 

Egy hónapja jelent meg Katalin új kötete, az Ugi könyve. Ugi a Kancsimesékben is felbukkan, de a szerző úgy érezte, a karakter megérdemel egy saját könyvet is. Már a borító is különleges, hiszen olyan, mintha világítana. Ugi történetéből kiderül, hogy a testvére egy autista kisfiú. Így itt a különbözőség és annak elfogadásának fontossága Teón keresztül jelenik meg. 

– Nagyon sok pszichológiai vonatkozást fog felfedezni Ugi történetében is az éles szemű olvasó. Ez a könyv, amelyet tízéves kortól ajánlok, alkalmas arra, hogy az ember bizonyos témákkal kapcsolatban magába is tekintsen. Megjelenik benne a halál és olyan tabutémák, amikről kevesebb szó esik, pedig rettentő fontosak. Például, hogy milyen, ha egy pici, még meg sem született babát veszít el a család. Azaz a perinatális gyász, hiszen ez a testvérre is hatással van. Vagy hogy milyen a szeretet, és melyek az igazi szeretetkapcsolatok. Keserédes könyv, amiben jól meg lehet füröszteni a lelket. Mindezt nem tolakodva, hanem a maga természetességével igyekeztem átadni a magyar nyelv adta csodás eszközökkel úgy, hogy olvasásélmény is legyen. A kötetek fogadtatása pozitív, szeretik az emberek, nyomot hagy bennük, megérinti őket, mert mindenkinek van egy története, amivel tud kapcsolódni hozzájuk, és olvasás után megírja vagy elmeséli azt nekem. 

Katalin azon dolgozik, hogy minél szélesebb körben megismerjék a könyveket. Sokszor tapasztalja, hogy aki elolvassa azokat, utána szívesen áll mellé, és szeretne valamilyen formában segíteni. Ma már egész kis csapattal jár a könyvbemutatókra, gitár, ének, szakmai beszélgetés kíséri ezeket az alkalmakat. Örömmel mennek a gyerekek közé is mesélni és az érzelmekről, a kapcsolódó témákról beszélgetni, játékos foglalkozást tartani.