Flami hátán tanulnak

Ő itt Flami. Úgy köszönünk neki, hogy megsimogatjuk az orrát, mert ha érzi a szagunkat, legközelebb felismer bennünket. Nem harap, nem rúg. Viszont a közelében tartózkodva a szabályokat be kell tartani: nem rohangálunk, nem kiabálunk, mert megijesztjük – is­­merteti a tudnivalókat Weidinger Edit lovas edző, mozgásfejlesztő, aki hét éve foglalkozik főállása mellett ezzel a számára kikapcsolódást jelentő szenvedéllyel, szeretettel végzett tevékenységgel. Szavaiban érződik a tapasztalat, amikor kedvesen szól a gyermekeimhez, Barnabáshoz, Boglárkához és Rózához, akik elkísértek bennünket a Dina Lovas Tanodába. A lányok a fivérükre bízzák, hogy először ő fedezze fel, milyen a játék lóháton. Fejére kobak kerül, és Edit segítségével könnyedén fellibben Flamira. – Kihúzod magad, felemeled a ke­­zeidet, és megpróbálod elérni az eget. Nagyon jól csinálod! Tudod, mit mond a kiscica? Bizony, azt, hogy miaú, és összegömbölyödik. Utánozd te is! Figyelj, bátorság, most el kell kapni a labdát. Rám szegezd a tekinteted, különben mi történik? Igen, akkor elejted. Fel is tudod dobni? Hajrá! Nem baj, ha elsőre nem sikerül. Indulhatunk? Ugyanezt kell folytatnod, csak menet közben – Edit irányítja a fog­­lalkozást, s minden pillanatban ott áll biztonságképp a gyermek mellett, míg lánya, Tamara vezeti a lovat körbe a fedeles pályán (a kinti tűző napsütésre nem viszik az állatot és a tanoncot). 

– Tudod, mit jelent térdelni? Akárcsak a kiskutyus, ne tedd le a popsidat. Remek! Most guggolj fel, mint a törpék. Foglak, nem engedlek el. Milyen ügyes vagy! Most rakjunk össze egy játék hamburgert Flami hátán: húspogácsa, saláta, hagyma, utána mi jön? Persze, a sajt, ami kilóg. Miért vagy bátortalan? Mert narancsot mondtál? Na és? Egzotikus ételt készítettél. Hajolj előre és az alkarodon támaszkodva csapj bele a tenyerembe az egyik kezeddel, majd a másikkal, aztán mindkettővel. Végezetül annyit kérek, hogy fordulj meg a lovon, kapaszkodj! Nagyon büszke vagyok rád – dicséri meg vendéglátónk a kisfiamat. 

Barnabás után Boglárka játszik a kedves segítőtárssal. A maga kedves bájával sziával köszönti a lovat és integet neki. Edit azért közbeszól, hogy ezt sajnos a jószág nem érti, nála az orrsimítás jelenti az üdvözlést. A kicsi lány ugyanúgy ül, mókázik a lovon, mint a bátyja. Sőt, színes csipeszeket tűzdel az állat hosszú, ápolt sörényébe. 

– Ez a szem-kéz koordináció ­miatt fontos. Nézze, édesanya, a kislány egyensúlyán lehetne még csiszolni. Otthon is végezhetnek guggoló, térdelő gyakorlatokat, lábnyújtásokat, amik szépen fejlesztik ezeket a területeket – javasolja. Amikor a kicsi Róza ül a nyeregbe, Edit azt is elmondja, hogy négy év a korhatár, mert a fiatalabb gyermekeknek még laza az izomzatuk, ezért kellemetlen számukra fél órán át terpeszben ülni és koncentrálni. A hároméves kisasszony ezért csak tíz percet tölt Flami hátán. Érdeklődik és mosolyogva együttműködik. Minden tanonc az első és a tizedik alkalommal is ugyanezt a feladatsort végzi, de azt mindannyiszor játéknak, élménynek tekintik. 
Flamit kedvesen csak bohócnak nevezi gazdája, mert rendkívül jámbor jószág, imádja a kicsiket. Abban a pillanatban, hogy a gyermek nem ül stabilan a hátán, megáll, mert vigyáz a lovasára. Három és fél évesen került Edithez, aki egy év alatt hozzászoktatta őt a játékhoz: buborékokat fújt előtte, labdát dobált mellette. Nagyjából hatvan kilóig lehet a hátára ülni, de tekintélyes méretű társára, Samura nem vonatkoznak ezek a korlátok. Bértartás keretében laknak őt ketten a külvárosi lovardában, ahol egyébként iskolalovaglás és díjugrató edzések is zajnak. 

Elmeséli a foglalkozásvezető, hogy régóta lovagol és mindig vágyott kicsikkel foglalkozni. Személyes érintettség miatt jól tudja, milyen az, amikor problémák adódnak a gyermek viselkedésével. Adta magát, hogy lovasedző-képzést végezzen, majd lóháton történő mozgásfejlesztéssel kapcsolatos tanfolyamot. Folyamatosan tanul gyógypedagógusoktól, valamint autizmussal, SNI-vel kapcsolatos előadások alkalmával, mert a tudás szinten tartásával, frissítésével tud a legtöbbet adni a foglalkozásokon a gyerekeknek. 
Lucát, kollégám nagylányát is felülteti Flami hátára. Keres egy ráillő kobakot, így indulunk sétálni a lovarda területén. Közben beszámol arról, hogy a mozgásfejlesztés mellett játékos iskola-előkészítést, továbbá viselkedés- és figyelemzavar-kezelést végeznek lóháton. S csodás eredmények születnek a közös munkából. 

Idejön egy gyermek, aki nem beszél, majd játékos tanulással elérjük, hogy kimond egy szót, énekelni kezd a maga nyelvén. Átszakad egy gát. S ez a lónak köszönhető – vallja. De tegyük hozzá: az ő kedves, türelmes személyiségén is múlik a siker. Szeretet vezeti tevékenységében, imád a lovak közelében időzni. Olykor csoportos foglalkozás keretében kidobóst játszik a gyerekekkel lóháton, vagy kigyalogol velük a lovarda határába elnézni, ahogy vágtázik a csikó, vagy bújik meg őz, nyuszi a bokrok között. Itt mindannyiszor átéli azt, amit az ide érkezők: a természetben lecsendesedik és felüdül a lélek. 

Végezetül vödörből megetetjük a kedves jószágot. Tulajdonosai lefürdetik, majd visszavezetik a karámba, társaihoz. Samu is tiszteletét teszi, majd együtt elvágtáznak a messzeségbe. Boglárka hosszan néz utánuk, és csak annyit fűz hozzá: „anya, én nagyon megszerettem a lovakat”.