Miért dagad a bokám?

Akik sokat ülnek vagy állnak, gyakran tapasztalhatják, hogy időről időre megduzzad, megdagad a bokájuk. A jelenség többnyire ártalmatlan, ám olykor betegség velejárója is lehet, ezért érdemes odafigyelni arra, hogy mikor és milyen formában jelentkezik a panasz.

EgészségünkHabik Erzsébet2025. 09. 29. hétfő2025. 09. 29.

Kép: Ha a lábdagadás (ödéma) néhány napon belül nem javul, mindenképpen forduljunk orvoshoz

Miért dagad a bokám?
Ha a lábdagadás (ödéma) néhány napon belül nem javul, mindenképpen forduljunk orvoshoz
Forrás: Shutterstock

Leggyakrabban ödéma, azaz szövetközi vizenyő okozza a bokadagadást. A huzamosabb ideig változatlan testhelyzet ugyanis a hidrosztatikus nyomás növekedése révén megterheli a szervezetet, és akadályozza a nyirokkeringést. Ennek a jele például az is, amikor a reggel felhúzott zokni vagy cipő a nap folyamán egyre szűkebbé válik. 

A duzzanat érintheti egyik vagy mindkét lábat, járhat fájdalommal vagy nehézláb-érzéssel, illetve lehet időszakos is – nyári melegben például gyakrabban fordul elő. A mindkét oldalon rendszeresen jelentkező bokaduzzanat szívelégtelenségre vagy vesebetegségre utalhat, míg csak a jobb vagy a bal boka dagadása inkább az érintett láb sérülésének jele lehet. Olykor az ödéma csak egy bizonyos részen jelentkezik (például belső boka dagadása vagy külső­boka-duzzanat), amit ugyancsak sérülés vagy ízületi gyulladás válthat ki. A bokadagadás fájdalmas változata mélyvénás trombózisra figyelmeztethet, bőrpír esetén pedig felmerül a fertőzés vagy a gyulladás lehetősége – olvasható a benuveny.hu oldalán. 

A túlzott sóbevitelnek szintén következménye lehet a lábdagadás, hiszen a magasabb nátriumszint hatására a szervezet visszatartja a vizet. A túlsúly több szempontból is kockázati tényező: egyrészt fokozza a nyirokrendszer helyi terhelését, másrészt növeli a szívelégtelenség kockázatát, márpedig az ilyenkor felszabaduló adrenalin és noradrenalin megemeli a pulzusszámot a szerv csökkent teljesítményének kompenzálására, a vesék pedig elkezdik visszatartani a sót és a vizet, mígnem a felesleges folyadék a keringési rendszerből kilépve felgyülemlik egyes testrészeken. A terhesség alatti lábdagadás is gyakori panasz, ami annak tudható be, hogy az ilyenkor nagyobb vénaátmérő miatt a vénás vér nehezebben folyik vissza a szív felé. Az erekben lévő vénabillentyűk már nem tudják a szív felé terelni a vért, ami pangáshoz és folyadék­gyülemhez vezethet. A szakértők szerint az ödéma bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet, például vérnyomáscsökkentő kalcium­anta­gonistáknál, fogamzásgátlóknál, antidepresszánsoknál, cukorbetegség elleni készítményeknél vagy szteroidoknál. Gyógy­szermellék­hatás gyanújának felmerülésekor mindenképpen tájékoztatni kell a kezelőorvost. Rovarcsípés is okozhat duzzanatot, ami a csípés környékén is jelentkezhet, attól eltérő helyen azonban csak allergiás reakció esetén, ami szintén azonnali orvosi ellátást igényel. 

Amennyiben vérrög alakul ki a láb vénáiban, úgy elzárhatja a vérkeringés útját, duzzanatot okozva a boka és a lábfej területén. Vérrög kialakulhat a felszíni vénákban vagy akár a mélyvénákban is. Utóbbi sokkal veszélyesebb, a mélyvénás trombózis azonnali orvosi beavatkozást igénylő állapot, mivel az elszabaduló vérrög akár életveszélyes embóliát is okozhat a tüdőben és az agyban. 

A szívelégtelenség és a veseproblémák szintén a láb dagadásával járhatnak. Kísérőtünetek közül főleg a kimerültség, az étvágytalanság, az indokolatlannak tűnő súlygyarapodás és a mellkasi fájdalom vagy nyomásérzés árulkodik ezen szervek problémáiról. Bizonyos májbetegségek befolyásolják az albumin nevű fehérje termelődését a májban, ami megakadályozza, hogy a vér kiszivárogjon az erekből a környező szövetekbe. Az elégtelen albumintermelődés így folyadékgyülemhez vezethet, és ez a gravitáció révén inkább a lábfejet és a bokát érintheti, ám kiterjedhet a hasüregre és a mellkasra is. 

A limfödéma – más szóval nyiroködéma vagy nyirokduzzanat – nyirokkeringési zavar miatti folyadékgyülemet jelent a szövetközi térben. Két formája létezik: az elsődleges limfödéma veleszületett fejlődési rendellenesség, ami már vagy újszülöttkorban megnyilvánul, de jelentkezhet későbbi életszakaszban is. Ebben az esetben általában mindkét alsó végtag és a kezek, valamint az arc duzzanata is kialakulhat. Másodlagos limfödéma esetén az ép nyirokrendszert érik olyan károsodások, amelyek pangáshoz vezetnek, és főleg az egyik láb vagy kéz érintett. 

Nem minden bokaduzzanat veszélyes, de vannak azonnali orvosi ellátást igénylő tünetek. Ha az egyik boka hirtelen, fájdalmasan dagad be, a bőr meleg és vörös, gondolni kell mélyvénás trombózisra. Ugyanígy riasztó jel lehet a hirtelen fulladás, mellkasi fájdalom vagy szapora szívverés, amelyek a szív- és érrendszeri betegségek akut romlására utalhatnak.

Mit tehetek?

A dagadt boka kezelése házilag is lehetséges, ha nem húzódik meg orvosi terápiát igénylő diag­nózis a háttérben. A tünetek enyhítésében segíthet: 
∗ a lábak felpolcolása, 
∗ a rendszeres testmozgás a vér- és nyirokkeringés serkentésére, 
∗ a kiegyensúlyozott táplálkozás, 
∗ kompressziós harisnya viselése, 
∗ étrend-kiegészítők (pl. magnézium, kálium) szedése, 
∗ a sóbevitel mérséklése. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!