Az állati delejességtől a modern hipnoterápiáig

Minden évben január 4-én tartják a hipnotizmus világnapját, tisztelegve a modern hipnóziselmélet egyik úttörője, dr. James Braid (1795–1860) skót orvos előtt. Braid halálának évfordulóján szakemberek, terapeuták és érdeklődők világszerte a hipnózissal kapcsolatos tévhitek eloszlatására, valamint a módszer tudományos és kulturális jelentőségének bemutatására fókuszálnak. 

Kezdeti próbálkozások 

A hipnotikus állapothoz hasonló élmények már az ősi kultúrák rituáléi­ban is megjelentek. Sámánok, papok, gyógyítók évszázadokon át alkalmaztak transzszerű állapotokat. Az ókori Egyiptom „alvástemplomaiban” az emberek szuggesztív rituálékon vettek részt, Görögországban Aszklépiosz papjai álominkubációt használtak gyógyításra, míg Indiában meditációs technikák hozták létre a tudatmódosult állapotot. 

A hipnotizmus a XVIII. században kezdett tudományos irányba fordulni, modern történetének első ismert alakja a bécsi orvos, Franz Anton Mesmer, a mesmerizmus megalapítója volt. Mesmer azt állította, hogy egy „állati mag­ne­tizmus”, vagyis állati delejesség nevű láthatatlan energia áramlik a testben, és ennek egyensúlytalansága okozza a betegségeket. A beteg szervezetnek sok vagy kevés delejes ereje van, tehát hozzá kell adni vagy el kell vonni belőle. Bár elmélete később tudományosan nem bizonyult helytállónak, módszerei – csendes fókusz, erőteljes szemkontaktus, ritmikus mozdulatok – nagyon is hasonlítottak a mai hipnotikus indukciókhoz. 

A modern hipnózis atyja 

James Braid 1795-ben született Skóciában. Orvosi tanulmányait Edinburghban kezdte, majd Manchesterbe költözött, ahol sebészként és háziorvosként dolgozott. Bár pályája hagyományos orvosi irányból indult, élete végül egy merőben új terület, a hipnotizmus tudományos alapokra helyezése felé kanyarodott. Eredetileg szkeptikusan állt a korabeli mesmerista bemutatókhoz – azokhoz a látványos előadásokhoz, amelyek állítólag mágneses fluidumok révén idéztek elő transzállapotokat. 
Életének fordulópontja egy Charles Lafontaine által tartott előadás volt Manchesterben, 1841-ben. Azért ment el, hogy leleplezze a technikát, de a bemutató során észrevett valamit: a transzba került személy rendkívül fókuszált volt, a jelenség nem tűnt természetfelettinek, sokkal inkább pszichológiai mechanizmusnak látszott. Ez a felismerés indította el őt azon az úton, amelynek végén megszületett a modern hipnózis. 

Braid megalkotta a „hypnotism” (hipnotizmus) kifejezést, amely a görög hypnos („alvás”) szóból származik. Úgy gondolta, hogy az általa látott jelenség az alváshoz hasonló fázis. Később azonban a saját kísérletei során rájött, hogy a hipnotikus állapot nem alvás, hanem sokkal inkább fokozott figyelem, érzékszervi beszűkülés, megerősödött szuggesztióra való fogékonyság állapota. 

Ő volt az első, aki rendszeresen dokumentálta, kísérletekkel vizsgálta és orvosi-pszichológiai szempontból értelmezte a jelenséget. Részletesen leírta a hipnotikus indukció folyamatát, megfigyelte a fiziológiai változásokat, vagyis a szemmozgást, légzést, az izomtónus-változást, kimutatta, hogy a hipnózis nem igényel különleges adottságot vagy erőt. Felismerte, hogy minden ember, igaz, egyéni különbségekkel, de igenis képes hipnotizálhatóvá válni. Braid nemcsak elnevezte a módszert, de gyógyászati eszközként is alkalmazta, többek között fájdalomcsillapításra, izomgörcsök oldására, pszichoszomatikus tünetek kezelésére, szorongásos panaszok enyhítésére. 

Páciensei között voltak fizikai és pszichés problémákkal küzdők egyaránt. A gyakorlatot pedig gyakran bevetette sebészeti beavatkozások előtt is, abban az időben, amikor a modern érzéstelenítés még gyerekcipőben járt. 

Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a hipnózist elválassza a misztikus, okkult vagy mágikus magyarázatoktól. Rendre hangsúlyozta, hogy a hipnózis természetes emberi képesség, a hipnotizőr nem rendelkezik természetfeletti erővel, a hipnotizált személy nem veszti el az akaratát, a hipnózis alkalmazható orvosi és pszichológiai te­rápiá­ban. Ezzel hatalmas szolgálatot tett a tudományos gondolkodásnak. 

Halála után munkássága még évtizedekig háttérbe szorult, részben a mesmerizmus maradványai, részben a tudományos közeg szkepticizmusa miatt. Azonban a XX. század elején – különösen Freud, Charcot, majd Milton Erickson munkásságával – a világ újra felfedezte alapelveinek értékét. 

Tudatfókuszált állapot 

A modern neurológiai kutatások szerint a hipnózis valóban fokozza a figyelmi fókuszt, csökkenti a külső ingerek hatását, módosítja a fájdalomérzékelést, és megváltoztatja bizonyos agyi területek aktivitását. Számos területen bizonyítottan hatékony, többek között a szorongás és stressz, fóbiaoldás, valamint függőségek leküzdése esetén, de remekül alkalmazható kognitív viselkedésterápiák kiegészítéseként és alvászavarok kezelésekor. A módszer tehát nem varázslat, hanem tudatfókuszált állapot, amelyben az egyén érzékenyebbé válik a szuggesztiókra, de nem veszti el az akaratát és nem cselekszik olyasmit, amit normál esetben elutasítana – ez az egyik legfontosabb tévhit, amit a világnap is tisztázni kíván. 
A hipnotizmus hosszú utat járt be az ősi rituáléktól a modern tudományig. Mesmer kísérleteitől Braid tudományos megközelítésén át Erickson terápiás forradalmáig mára elismert módszerré vált. Január 4-én nem csupán a hipnotizmus történetét ünnepeljük, hanem a tudatos, értő és felelős alkalmazást is. A hipnózis ma már nem misztikum: az emberi tudat működésének izgalmas és tudományosan vizsgálható területe, amely még sok felfedezés előtt áll.