Gyakoroljuk az elfogadást
Valakit akkor tekintünk megváltozott munkaképességűnek, ha egészségi állapota tartósan – betegség, fogyatékosság vagy baleset következtében – korlátozza a munkavégző képességét. Azonban ez nem azonos a munkaképtelenséggel. Sok érintett ember képes dolgozni, gyakran magas színvonalon, ha megfelelő munkakörnyezetet, támogatást vagy rugalmas feltételeket kap.
Kép: Young man with Down syndrome working in modern factory, fist bump with colleague. Concept of workers with disabilities, support in workplace., Forrás: Shutterstock
Sokan gondolják tévesen, hogy a megváltozott munkaképességű emberek kerekesszékkel közlekednek, és nem képesek önállóan járni. A valóság ennél jóval összetettebb: a munkaképesség megváltozásához számtalan különböző állapot vezethet. Nemcsak veleszületett vagy szerzett fogyatékosságok állhatnak a háttérben, hanem krónikus betegségek, balesetek következményei vagy akár időszakos egészségügyi problémák is. Minél szélesebb körben válik ismertté ez a sokféleség, annál nagyobb esélyük van az érintetteknek arra, hogy teljes értékű tagjai legyenek a munka világának és a társadalomnak.
A látás- és hallássérültek, az értelmi fogyatékossággal élők, az autista emberek, a beszédben akadályozottak vagy a mozgássérültek állapotukból fakadóan gyakran szembesülnek elszigetelődéssel. Megfelelő támogatás híján sokan kiszorulnak az oktatásból, később pedig a munkaerőpiacról is. Ennek megváltoztatása nem kizárólag az érintettek feladata: a többségi, ép társadalom felelőssége, hogy befogadóbb környezetet teremtsen.
Egy, a McDonald’s megrendelésére készült, a Kantar Hoffmann által végzett reprezentatív kutatás szerint a magyarok jelentős része már találkozott megváltozott munkaképességű emberekkel, és bár a társadalmi nyitottság fokozatosan növekszik, a munkaerőként való elfogadás terén még mindig akadnak megoldásra váró kérdések. A felmérésből kiderül, hogy a jól látható, egyértelmű fizikai korlátozottsággal élők – például a mozgás-, látás- vagy hallássérültek –, valamint a cukorbetegséggel vagy szív- és érrendszeri problémákkal küzdők általában nagyobb elfogadottságra számíthatnak. Ezzel szemben a kevésbé látható, pszichoszociális, értelmi vagy neurológiai nehézségekkel élő munkavállalók befogadása még nem magától értetődő. Ezek az állapotok sokszor rejtettek, viselkedésbeli megnyilvánulásaik pedig bizonyos helyzetekben váratlannak tűnhetnek, ami bizonytalanságot szülhet.
A kutatás egyik legbiztatóbb eredménye, hogy azok, akik már dolgoztak együtt vagy találkoztak megváltozott munkaképességű munkatárssal egy üzletben vagy vendéglátóhelyen, többnyire pozitív élményként emlékeznek vissza erre. Sőt, sokan kifejezetten jobbnak ítélték meg az ilyen helyzetekben kapott kiszolgálást, és minden második válaszadó örömmel fogadná, ha megváltozott munkaképességű ember szolgálná ki. Mindez megerősíti, hogy a személyes találkozások kulcsszerepet játszanak az elfogadás erősítésében: a tolerancia mértéke szorosan összefügg azzal, kinek milyen tapasztalatai vannak ezen a téren, és az első benyomás gyakran hosszú távon is meghatározza a gondolkodást.
A szolgáltatószektorban ugyanakkor kihívást jelenthet, hogy a vendégek könnyebben elfogadják a megváltozott munkaképességű munkavállalókat háttérpozíciókban – például takarítóként, mosogatóként, rakodóként vagy konyhai dolgozóként –, mint a vendégtérben vagy közvetlenül a vásárlók kiszolgálásánál. Ennek ellenére okot ad a bizakodásra, hogy a Kantar Hoffmann által megkérdezett McDonald’s étterem- és területi vezetők tapasztalatai szerint a valóságban jóval kevesebb az előítéletes vagy negatív reakció, mint amennyit a társadalomról általában feltételezünk. A megváltozott munkaképességű munkavállalókat érő lekezelő vagy támadó megnyilvánulások ritkák, ami azt jelzi: a befogadás nemcsak elérhető cél, hanem sok esetben már a mindennapok része.
