Rendkívüli szűrés indult
Tuberkulózisos megbetegedést jelentettek február elején Hódmezővásárhelyen. A Szent István Általános Iskola egyik pedagógusa fertőződött meg, aki az intézmény mindkét tagintézményében tanít.
Kép: A 18 év alatti tanulóknál nem röntgenvizsgálatot, hanem vérvizsgálatot alkalmaznak a fertőzés kimutatására

Az eset azért számít rendkívülinek, mert a tanár munkaköréből adódóan nagyszámú emberrel került kapcsolatba: összesen mintegy 250 személyt azonosítottak kontaktként, közülük 62-en számítanak közvetlen érintettnek.
A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ közleménye szerint a tanulók és az iskola dolgozói egészségének megóvása, valamint a fertőzés terjedésének kizárása érdekében kétlépcsős szűrővizsgálatot szerveztek. A szülőket az eKréta rendszeren keresztül értesítették, emellett személyes konzultációs lehetőséget is biztosítanak számukra. A vizsgálatok már megkezdődtek, és valamennyi érintett számára kötelezőek járványmegelőzési okokból.
A 18 év alatti diákok esetében nem alkalmaznak tüdőröntgent, náluk vérvizsgálattal állapítják meg, hogy jelen van-e a szervezetükben a tuberkulózis kórokozója. A szakemberek a szűrés során megkülönböztetik azokat, akik aktívan terjesztik a betegséget, illetve azokat, akik hordozók, vagyis fertőzöttek, de nem fertőzők. Karanténba csak azok kerülnek, akiknél igazolható a kórokozó kibocsátása.
Márki-Zay Péter polgármester arra kérte a szülőket, hogy működjenek együtt a vizsgálatok és – szükség esetén – a gyógykezelés során. Berényi Károly alpolgármester, aki gyermekorvosként is praktizál, hangsúlyozta: a szűrővizsgálat elengedhetetlen a járványmegelőzés szempontjából. A helyzetről rendkívüli szülőértekezleten is tájékoztatták az érintetteket.
Az ügyben megszólalt Takács Péter egészségügyi államtitkár is, aki kiemelte: Magyarországon minden újszülött már a kórházban megkapja a tbc elleni BCG-védőoltást, így a betegség terjedésének esélye alacsony. Hozzátette, az országos tiszti főorvossal, a szűrésekért felelős egészségügyi vezetőkkel és a város polgármesterével folyamatosan egyeztetnek annak érdekében, hogy a teljes eljárás zökkenőmentesen és a hatályos protokollok szerint valósuljon meg.
Hogyan terjed a TBC?
A tuberkulózis, közismert nevén tbc leggyakrabban a tüdőt támadja meg, ezért sokan kizárólag tüdőgümőkórként azonosítják, holott a betegséget okozó baktériumok más szerveket is megbetegíthetnek. Különösen gyermekkorban fordulhat elő, hogy a fertőzés a beleket, a csontokat, a bőrt, a húgy- és ivarszerveket, valamint az idegrendszert érinti, sőt agyhártyagyulladást is okozhat. Ezek a formák ma inkább a fejlődő országokban jellemzők, Magyarországon leginkább a tüdőtuberkulózissal találkoznak az orvosok. A tbc előfordulása szorosan összefügg az emberek szociális helyzetével és az egészségügyi ellátás színvonalával. A XX. század elején még a halálozás egyik vezető oka volt, mára azonban a védőoltások, a szűrővizsgálatok és a korszerű gyógyszerek jelentősen visszaszorították. A betegség cseppfertőzéssel terjed, köhögéssel, tüsszentéssel, közvetlen érintkezéssel vagy szennyezett tárgyakon keresztül. Legyengült immunrendszer esetén nagyobb a fertőzés kockázata. Tünetei gyakran nem egyértelműek: hosszan tartó köhögés, fogyás, fáradtság, étvágytalanság, láz és izzadás utalhat rá, a véres köhögés inkább csak előrehaladott állapotban jelentkezik.
A kezelést speciális, hosszú ideig szedett antibiotikumokkal végzik, és minél korábban kezdik el, annál nagyobb az esély a teljes gyógyulásra. A megelőzés alapja a csecsemőkorban beadott védőoltás és a rendszeres tüdőszűrés, különös figyelemmel a veszélyeztetett csoportokra.