Egy hét hordaléka

A kistelepülések politizálásának egyik bája, hogy megpróbálják kitalálni a „fent lévők” észjárását, s aszerint igazítják saját lépéseiket. Filip József szécsénykovácsi polgármestertől tanultam ezt a leckét az Ipoly partján állva. Szécsénykovácsi Szlovákiában található, vele szemben fekszik Pösténypuszta. Mindkét település lakói szeretnék, ha híd kötné össze őket. Néhány kilométerrel feljebb, Ráróspusztánál szintén hídért lobbiztak a faluvezetők. Hamarosan autóval lehet átkelni mindkét helyen, reménykedett Filip József, hiszen ez a szlovákok érdeke is: Ráróspuszta közelében található a színszlovák Alsósztregova a maga termálfürdőjével, ahová a hídon könnyebben jutnának el a magyarországiak pénzt költeni… Az elgondolás logikus, magyarok, szlovákok egyaránt jól járnának vele, ráadásul a költségek 95 százalékát Európa állja. A polgármesterrel egyébként több mint egy éve találkoztam, s mondanom sem kell – azóta egy kapavágás sem történt. Mert amíg „itt lenn” (általában) a józan ész szerint hozzák a döntéseket, addig „ott fenn” néha mintha megbolondultak volna…

Bolondságért persze nem kell a szomszédba menni, elég csak egy átlagfogyasztó lelkivilágát tanulmányozni. Az ugyanis arról ismerszik meg, hogy ha törik, ha szakad – fogyaszt. Nincs pénze? Nem baj. Vesz fel hitelt. Most is, amikor életveszélyes az eladósodás, hiszen a munkahelyek az eddigieknél is bizonytalanabbak? Amikor az állandó költségek növekedését jelzik előre a szakemberek? Most csak igazán. Miért? Mert kell. Ilyen egyszerű választ ad az átlagfogyasztó. Pedig valójában nem kell neki, hiszen a tavaly karácsonykor vett tévé is tökéletesen működik. Mégis kell, mert azt hirdetik a reklámok. Hogy az árát vissza is kell fizetni? Kamatostul, THM-estől? Ugyan már… Különben is, mi az a THM? Vagy hogy már 900 ezren iratkoztak fel a rossz adósok listájára? Hát aztán? Ennyi emberrel úgysem tudnak mit csinálni a bankok. S ez egyébként még igaz is lehet… Vagy hogy közben feje tetejére áll a pénzügyi világ? Kit érdekel? Mondom, egy kis bolondságért nem kell a szomszédba menni. Jön a szomszéd magától, hogy eldicsekedjen, megint nagyobb tévét vett karácsonyra.

Ha én volnék a miniszter… Nos, az ismert mondás szerint, ha én volnék a miniszter, nevezetesen az oktatásért felelős miniszter, kötelezővé tenném a közgazdaság oktatását. Nem akarnék én csupa közgazdászt nevelni, dehogy. Csak a pénzügyi kultúrát bővíteném – alapfokra. Hogyan kell költségvetést készíteni, mi az adórendszer lényege, ilyesmi. Vagy: miként működik a tőzsde? Most például az hírlik, hogy népszerűek lettek az OTP-részvények. Ez persze még nem baj, inkább az okok elgondolkodtatóak. Olyan „háziasszonyok” vásárolják ugyanis, akik eddig a tőzsde közelébe sem szagoltak. Egyetlen indítékuk: ócsón adják. Állítólag a bank 5-7 százaléka az ő tulajdonuk. A dolognak csupán az a veszélye, hogy egy idő után türelmetlenné válnak, s szeretnének mielőbb a hozamukhoz jutni. S amikor az nem jön, eladják az egészet, megbolondítva evvel az értékpapírok árát. Feltéve, persze, ha jól értem a folyamatokat… Mert erre az órára azért én is beíratkoznék… Föltéve, ha én volnék a miniszter.

Kiváló munkát végzett Polgár Géza kolléga. Az RTL Klub munkatársa oknyomozó riportjában azt mutatta be, miként lehet kenőpénzért mozgássérülteknek járó parkolási igazolványt szerezni. Mit tesz erre a hatóság? Ahelyett, hogy pironkodva köszönték volna meg az újságírónak a helyettük végzett munkát, álszent módon még nekik állt feljebb: hiszen itt okiratot hamisítottak! Szerencsére az ügy evvel nem zárult le, Draskovics Tibor miniszter a jogszabály esetleges módosítását helyezte kilátásba az újságírók munkáját segítendő. Amíg ez megtörténik, addig is gratula Polgár Gézának.