Egy hét hordaléka

Ne temessétek be a kutat! A családi legendárium szerint anyám intette így a bátyáimat, amikor a hatvanas években végre hozzánk is bevezették a vizet. Mert ki tudja, milyen világ köszönt még ránk, elzárhatják a csapot, és akkor milyen jó lesz, hogy nem pusztulunk szomjan. Anyám igazsága először néhány éve jutott eszembe, akkor, amikor hatalmas amerikai városok maradtak áram nélkül. A hozzáértők azonnal két táborra szakadtak: egy részük a rendszer tökéletesítésére esküdött annak érdekében, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő, mások szerint maga az elgondolás hibás: nem biztos, hogy a „minél egységesebb, annál jobb” jelszó a helyes. Hiszen tökéletes rendszer nincs, s minél többen függnek valamitől, annál többen vallják a kárát, ha az meghibásodik. Mint ahogy történt az az elmúlt hét második felében az ország nyugati megyéiben. Az egyik helyen fák szakították a vezetékeket, s ötven kilométerrel arrébb kiolvadtak a hűtőládák, fosósodtak a melengető áram nélkül maradt naposcsibék. Persze, mindent lehet tökéletesíteni – ha van, aki működtesse. Nálunk mindenesetre későn ült össze a válságstáb, az E.ON pedig mindent az időjárásra kent, ami azért – valljuk meg egymás között – nem volt olyan nagyon rettenetes. Az ember tehát marad olyan, mint amilyen volt. Lehet, hogy tényleg nem kellene minden kutat betemetni.

Akár az elmaradottság jelképei is lehetnének azok a lapos, kör alakú tehénlepények, amelyek gúlába rakva India falvaiban tucatszámra száradnak, hogy aztán a tüzet táplálják – ahelyett, hogy visszaadnák a tápláló erejét a földnek, s nagyobb hozamokat érnének el általuk. Amikor megkérdeztem az egyik falusi hindut, miért nem ezt teszik, azt válaszolta: mert ez olcsóbb, mint a fa. Nem volt ellenérvem, mint ahogy arra sincs, amit a rádióban hallottam a napokban. A kolléga azt kérdezte a gazdától: miért kukoricával fűt? Miért nem adja el inkább vagy eteti föl az állattal? Mire a válasz: mert a kukorica olcsóbb, mint a fa, ráadásul a fűtőértéke is kiváló. Ez esetben sem hangzott el ellenérv. Én is csupán érzem, hogy ahol a tüzet táplálják avval, amivel a testet kellene, ott valahol felborult a világ rendje. Gyanítom, hasonló lehet a gazdák véleménye is. De attól még valóban olcsóbb kukoricával tüzelni, mint fával.

Amire sok politikus képtelen volt, azt egyetlen nyilatkozatával sikerült megtennie a miskolci rendőrkapitánynak, Pásztor Albertnek. A város szocialista polgármestere és fideszes megyei közgyűlési elnöke ugyanúgy kiállt mellette, mint a Jobbik vagy a megye cigányvajdája. Feletteseinél egy sajtótájékoztatón tett kijelentése verte ki a biztosítékot. Eszerint az utóbbi két hónap utcai bűncselekményeinek elkövetői egytől egyig cigányok. Nincs okom kételkedni a szavában, amit mondott, az bizonyára tény. Amit érdemes volna hozzátenni – s természetesen nem Pásztor Albertnek, mert nem az ő tiszte –, hogy az igazán nagy károkat okozó, elsősorban gazdasági bűncselekmények elkövetői nem cigányok. Nem is lehetnek, hiszen ahhoz kapcsolatok, bennfentesség, komoly szakértelem, pénzügyi ismeret szükségeltetik. Azok bizony magyarok. Még egyértelműbben fogalmazva: azok mi vagyunk. Na, egy ilyen kijelentés hallatán háborodnék fel én, mondván, hogy magyar vagyok, de soha egyetlen fillért sem sikkasztottam el, tessék tehát engem ebből kihagyni, s néven nevezni a bűnösöket. Bizonyára ugyanígy gondolja az a cigány is, aki soha semmiféle utcai verekedésben, betörésben, egyebekben nem vett részt, s hallgatja a rendőrkapitány kijelentéseit. De vajon igaza volna-e? Hiszen Pásztor Albert nem azt mondta, hogy minden cigány részt vett ezekben az eseményekben, hanem azt, hogy aki igen, az cigány volt. S vajon nekem igazam volna-e, ha kikérném a magyarokra vonatkozó kijelentést?